erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

anomáliák

2016. április 30. - gond/ol/a

az muris volt

mikor kiállitották

a rajzaim

a városi galériában

mit a gépgyárban

világlátott

festőművész

szakkörvezetőm

(átjárt Szegedről)

irányitása mellett

alkottam

ki bizott bennem

és sokra tartott

felettébb

tehetségesnek

 

mert ugyanekkor

a csupaötösöm mellé

csak négyest kaptam

rajzból az iskolámban

mit később, nem ezért

de el is hagytam

 

ez a négyes

egyetlen kivétel maradt

iskolai pályafutásom alatt

de legalább hitelesitette

az ötöseim

mind

 

miknek persze

ma már

semmi jelentősége

nincs

 

ahogy az egykor

kiállitott

rajzaimnak se

(lehet, hogy

nem volt

akkor se)

 

de annak hogy

a rajztanárom

felült egy nevetséges

rágalomnak

hogy a gyufáskatulyákat

az óráján

vonalzóval rajzoltam

s nem szabadkézzel

már van

 

mert később

meg is vádolt

még mással is

meggondolatlan

s kajánul

 

de már

tán

ez se számít

 

csak az az átlósan ferde

és lendületes bevésése

az emlékkönyvembe

néha rámkiált ridegen

miszerint

 

az élet célja

az önkifejlődés

 

mi lenne más és

 

néha azon

töröm a fejem

vajon kifejlődtem-e

azóta már

teljesen

(szerinte)

 

s hogy ő

mennyire

mikor ezt

nekem

emlékbe

irta

                   

(emlékcserepek)

strand

anyuuuuuuuuuuuuu

menjünk már a strandra

óbégattam az udvaron

a tűző napon

nyarakon át

 

 

wittenberg bácsi

fogta a fejét

meg be a fülét

a szomszédban odaát

az asztalos műhelyben

hova mentem

ha anyu valahol járt

 

néha még vissza is kiabált

a bácsi csúfolódva

anyuuuuuuuu anyuuuuuuuuu

mikor hagyja már abba

ez a lány….

 

Anyu közben fent a lakásban

tett-vett, rendet csinált

mindig úgy ment el otthonról

mint aki királyi vendéget vár

látogatóba visszafelé

Bárkivel jöhetünk haza

mondta mindig

s rendnek kell lenni

miattunk is.

 

Ez persze időbe telt

meg az étel bepakolása

főtt kukorica konyharuhába

meg egyebek

 

azért leértünk délutánra

a Maros partjára

s igy Wittenberg bácsi is

szieztázhatott még eleget

 

kint meg én serénykedtem

úsztam, tornáztam

olyan bátor voltam

a korláton

nem is kapaszkodtam

úgy mentem végig

mint egy rutinos

kötéltácos

bravúroskodtam

s dacoltam a vizárral is

 

önfeledt és boldog

voltam én

 

már túl és még innen

életem nagy örvényein

 

hányódó életfolyóm

gyerekszigetén    


            (emlékcserepek)

 

 

ápr 27

a falnak is füle...

a falnak is füle van

mondta sokszor anyám

meg hogy túl nagy a szám

s ennek jó vége nem lehet

 

 

apám is egyszer

még 942ben

elszólta magát

 

fordul még a kocka

mondta

 

s fel is jelentették

nyomban

 

mikor megszülettem

épp börtönben volt fogva

emiatt

 

aztán meg

munkaszolgálatban

 

ott már nemcsak a szája

a származása

miatt

 

ezért duplán

jobb lett volna

hallgatnia

 

később az a kocka

meg is fordult

valóba'

de ő már

nem érhette meg

 

s a kocka

azóta is

forog

össze-vissza

hol erre

hol arra

jobbra-balra

 

én meg nem fogom be

a szám sose

 

de valami csoda folytán

mégis még létezem

 

valamennyire

 

 

palacsinták és pillangók

Biró néni jól főzött

és szerette az unokáit

elvesztett lánya gyermekeit

tán egy kicsit engem

szomszédbeli

játszótársukat is

ki magam is félárva

csak apátlan

leányka

 

kit anyukája arra nevelt

ne fogadjon el ételt

idegen helyen

ne egyen máshol

csak otthon

 

de olyan finoman

készült

az a palacsinta

biró néni keze alatt

a kisüstben kavarva

 

hogy fogva tartott

a szagával

meg mondott közben

olyanokat

például hogy

meg vagyunk szállva

 

ez izgalmas volt

hogyhogy?

kérdeztem

hát pillangókkal

mondta

s közben

furcsán félrenézett

 

 

ugyhogy hazaszaladtam

kérlelni anyut

maradhassak

birónéninél

még egy kicsit

palacsintaevésre is

(a pillangókról hallgattam)

persze beleegyezett

de hát birónéni

nem is volt „idegen”

 

 

a házuk nekik is

szűkebb lett idővel

mert elvették

a negyedét

meg azt hiszem

a földjüket is

(azt tőlünk

csak azért nem

mert olyanunk

nem volt sosem)

 

de biró néni

nem panaszkodott

csak néha

többet mondott

a kelleténél

előttünk

gyerekek előtt

(nála sose volt

nicht for dem kind

mint otthon

s a rokonainknál

bosszantásomra

unos-untalan)

biró néni

ha kicsúszott valami

gyereknek nem való

a száján

mindig

kivágta magát

helyesbitett

bár sejtettem

hogy a keresetlen

még javitatlan

első szava

volt a fontos

s az igazi

mondandó

 

s remek ételeket adott

szívesen

s én a rosszevő

nála mindet

megettem

 

később

még a büdös

bévitamínjaimat is

nála nyeltem le

biztosamibiztos

alapon

anyu odaadta neki

 

anyámnak

nem mindig

fogadtam szót

önállóság


velem sose kellett tanulni

mindenben önálló voltam

persze a tanulásban is

meg is lepődtem mikor

egyszer még elsőben

mint ki napi dolgát

jól elvégezte

játszani mentem

s erzsi barátnőmet

épp írva találtam

a konyhájukban

anyujával a háta mögött

ki ugyanazon a hokedlin ült

 

de nem csak ezen

lepődtem meg

hanem azon

hogy mit is írnak ők

hát egy olyan leckét

miről én nem is tudtam

 

 

 

vagy elfelejthettem

micsoda szégyen

mint akit puskából

lőttek ki

egy szót se szólva

egyből hazarohantam

hogy gyorsan bepótoljam

vétkes mulasztásomat

azonnal

 

persze egyedül

 

egymagamban

 

-----

 

de magam se értem

ma sem

mitől féltem

hogy újra elfelejtem?

hogy jóvátehetetlen

egy kis késlekedés?

 

ó, ha ma is ilyen lennék!

 

(de ma már látom

a kötelességben

az önkorlátozást is)

 

 

életfilmek

14, évemben

nyolcadik után

majd' belefúltam

a Balatonba

besodorta

labdám a szél

a mélyvizbe

én utánaeredtem

de az úszásban kifáradva

egyszer csak megrémültem

 

hogy a lábam nem ért le

a tó fenekére

már-már fuldokoltam

már levetült

előttem addigi

életem

emlékszem

fájdalmasan rövidnek

találtam életfilmem

alig történt benne

valami

hát csak ennyi?

hát érdemes volt

ezért megszületni

s főleg így meghalni?

Meg is gondoltam magam

visszafordultam

még időben

összeszedve

megmaradt erőm

kiúsztam

s még a labdám is

megkerült

két fiu

utánam kihozta

a partra

később

 

most 60 év után

a 74.ben vagyok

 

s megint mély

lett minden

hirtelen

körülöttem

nem is tudom

mi után mentem

s fuldoklok

nem csak vizben

levegő után kapkodok

s az a fim

nem elég tartalmas

még mindig

bár annyi minden

történt velem

azóta

rossz is…

jó is

még mindig elégtelen

s nem is túl vidám

enyhén szólva

 

de azért reménykedem

valami happy endben

 

ha másképp nem megy

 

deus ex machina

sztálin és...

sztálin meghalt

 

és azt hiszem én is sirtam

vagy azt hittem kéne

mikor ideért a hire

sztálin meghalt

 

aki felszabaditott a lágerből

akinek köszönhettem éltem

úgy véltem

 

kinek táncoltam kedvenc dalára

az iskolai ünnepségen

fájó szívem majd meghasadt

nem találtam sirhantodat

 

csak később tudtam meg róla

majdnem mindent

hogy ő sem volt angyal

egyáltalán nem

 

szkeptikus lettem

minden téren

 

mégis

akárhogy is

ha ő nincs

meg a vörös hadsereg

akkor én se élek

s még hányan nem

 

 

ettől persze

nem támadnak fel akik

parancsára haltak meg

a zsidó orvosok se…

és a munkaszolgálatos

apám se

kit nem ért el

felszabaditó serege

a bori táborba időben

mert az ellenoldal

elhajtotta előlük őket

erőltetett menetben

s tudjuk mi lett

a vége

 

fájó szivem majd meghasad

nem találom sirhantodat

 

most se

mert nincsen

 

……...

 

Hitler az

kiből

több mint elegem van-

meg a többi fasiszta

náci horda

 

Sztálint

miért is ne

sirathattam volna

joggal

 

 

ha mégis

sirattam


én is

iskolavirágok

azon a névnapon

az egész iskola

felsorakozott

felvirágozva

a lépcsőket

megtöltve

hogy az igazgatónőt

felköszöntse

 

sorban

egyenként

minden tanuló

egy csokorral

járult elé

 

én nem

 

elfelejtettem

vagy nem akartam

vagy nem volt kedvem

(okom volt rá)

nálunk nem is volt

szokás

a névnapolás

de feszengtem

a sok virágos

köszöntő közt

hogy csak én nem

s hogy már megint

különbözök

 

.

 

évekkel később

a tanitványaim

nem érthették meg

mért nem örülök

önfeledten

a virágaiknak

mit pedig

szivből hozhattak

(merem remélni)

s nem egyenként

hanem egyikük vagy

ketten óra előtt

az asztal mellé állva

az egész osztály nevében

pár szál virágot

nyújtottak át

fogadjam szeretettel

mondták…

 

 

addigra már

tudtuk, tudtam

az a sok virág

minden kézben

más néven került

lepréselve

a történelemkönyvbe

személyi kultusz

címszó alatt

 

de még mindig

facsarja

az orromat

 

   (emlékcserepek)

idővágy

ti kik már

nem jöttök szembe velem

akár ismertelek akár nem

 

mi ez az érzés mi elkap

ez a furcsa hiány-

ha járok az utcán

szülővárosomban

és csupa ismeretlen arc

jön velem szemben

helyettetek

ti már nem…

 

hát hogy is

válaszolhatnátok nekem

ki még itt a régi helyemen

botorkálok

nélkületek

 

mi lehet ez

akár a honvágy

de nem a hely

hanem az idö

az emberek után

ne is sirjatok

ti külföldre szakadók

a szülőföld után

ti se találnátok

kik már nincsenek,

se ott se itt

s az emlékezésnek nincs

földrajzi otthona

lokalizációja

vagy akárhol is…

 

ahogy én is

a régieket nem feledem

de csak emlékképeimben

látom

 

eltűntek az utcákról

 

nem jönnek már

szembe

velem

sosem

 

s akik igen

nem tudom

meddig még

s mikor látom

utoljára őket

 

vagy ők engem

 

meddig

engedtetik

 

így változik meg

egy város arculata

 

és az egész világ

észrevétlenül

 

s forog a föld tovább

nélkülünk

apairígység

 

nem voltam                                                                     

irigy gyerek

 

de azt hiszem

olyasmi lehettem

mikor láttam

egy másik gyereket

középen menve

két oldalán szüleivel

kezüket fogva

 

őt mintha

irigyeltem volna

 

hogy van neki

anyja

és apja

nem úgy

mint nekem

 

az én egyik kezem

mindig szabadon

lógott mellettem

 

s egész életembe'

így is maradt

 

mindig apámat

kerestem vele

 

s hasztalan

 

--------

 

(ha belegondolok jobban

nem is irigy voltam én

nem más apját hiányoltam

 

hanem csakis az enyém

kit sose ismerhettem

 

de ne kérdezd, miért…

                                                                  

 

süti beállítások módosítása
Mobil