2010. márc. 21.
dacolón diadalmaskodó borostyán(om)
ezt a borostyánnal befutott -lenyesett akácfát - a régi házunk előtt találtam, a Lidl felé menet, pont az egykori utcai szobánk két ablaka előtt..
az egész akácos ut/cánkban csak ez az egy fa)csonk) öltözött a borostyán örökzöld pompájába.
mintha emlékeztetni akarna, mintha emlékezni akarna a kertünkre, amiben volt borostyán - most puszta , betonos parkoló, minden bokor-fa ki van tiltva- irtva belőle, mintha sose lett volna... pedig milyen buja növényzete is volt a mi udvarunknak! Mint egy dzsungel, tombolt benne a "zöld" (Garcia Lorca módra akár.) gy reggel pedig - szinte egyik pillanatról a másikra az egész kertet, az aljnövényzetét, gazostul, betakarta a borostyán... most honnan-, honnan nem kiszökött az utcára, micsoda rejtélyes utakon, dacolva a beton életölő keménységével,- több évnyi tetszhalálból mintegy feltámadva-, kibújva az aszfalt szélének földjéből, fel az útmenti akácfatörzsre, és pont az egykori ablakaink előtt hirdeti valamilyen elpusztíthatatlan módon a múlt, az élet, a növényzet, a szabad "vadon" diadalát a beton felett. Az érzésekét a hasznosságon túl... egyszerre ad szomorú-nosztalgikus vigaszt, édes-keserűn... lehet, hogy minket keres az ablak mögé lesve, de ott csak az eladókat s a kiállitott-árult butorokat láthatja, nem a miénket, nem a szalongarnituránkat, nem a nagy, szürke előszobaszekrényt, s nem az angyalos kristálycsillárt, csak az ablakra ragasztott reklám szerint 25 %-os leértékelést a szobáinkból lett bútorkiállitó teremben... és nem a megszokott, régi helyéről, a parkolóvá lett kopár -puszta , unalmasan rendezett, sivár udvarból, hanem kiszorulva az útszélre...
kiszorult ő is
holnap levágok belőle egy ágat és belopom ide, a panelszobámba - a betonfalak közé! hátha friss, édes-kesernyés illata is lesz, és amikor felébredek azt hihetem,még mielőtt kinyitnám a szemem, hogy otthon vagyok,a régiotthonomban, az igaziban, az eredetiben, a szülőházamban (anyám szülőházában, s a gyerekemében egyszersmind) ,az udvari szobában - az egykori gyerekszobában- a majdnem mindig nyitott ablak mellett, a régi házban, ahol a betonparkoló csak egy rossz álom, de valójában ott a kert, a korhadó, barnára festett faablakon túl, csupa borostyán pompájában szétterülve az egész udvarban...a régi (rég kivágott) diófánk törzsére újra) kúszva fel... diadalmasan.
És talán anyám is ott van valahol...
