az 50es évek elején
másodikban vagy
harmadikban
beteg lettem
kanyarós
iskolába
nem mehettem
s nem fogadhattam
látogatót
mert ez járványos
és amúgy is
vigyázni
kellett nagyon
nehogy a kiütéseket
elkaparjam
meg ne maradjon
szövőd,mény
a baj után
a szivemen
pihennem kellett
ágyban feküdni
türelmesen
anyukám nagyon
féltett és odavolt
gondosan ápolt
és izgult szegény
mint mindig
ha valami
bajom volt
bár nagy sose
én szerettem beteg lenni
ha nem volt különösebb..
mert mindig kaptam befőttet
és kifestőkönyvet
de most szomorú voltam
mert május 1 közeledett
s betegen
nem vehettem részt
a menetelésen
ezért anyu azt
ötölte ki hogy
az utcai szoba
ablakához
ami már ki volt
virágozva
a pirospaplanomba
bugyolálva
kivisz
merthogy a menet
a mi utcánkban haladt
mi főutca volt…
néztem hát a
felvonukókat
magasból
lesve osztálytársaim
integettem nekik
de nem vett észre
egyik se
azt hiszem
vagy tán csak
a machalekjudit
de ő olyan visszafogott
hogy ma se tudom
látott-e
az ab lak mögött
én mindenesetre
boldog voltam
piros paplanos
páholyomban
lelátómban
ilyen május elsejéje
csak nekem lehetett
és nekem is csak egyszer
és már nincs is
hiába múlt el
a kanyaróm rég
se unni
se várni
nem kell
felvonulásra
más idők járnak
(emlékcserepek)
