gimibe jártam

igaz csak

hegedűórákra

donáth bácsihoz

ki a gimi

nagytekintélyű

énekzene tanára volt

később hozzá,

a bérpalotába

a lakásukba

hol egyszer

meg is ríkatott

valamivel

lehet

hogy rosszul fogtam

a vonót

s rám szólt

hagyjam abba

a sírást

mert mit fognak

gondolni róla

a házban

lakók.

de most

arról akarok szólni

milyen volt egy

pöttöm lány

érzésvilága

ki én voltam

akkoriban

éppen hogy

hét lehettem

vagy még annyi sem

egy hatalmas épületben

mi a tudás vára

a lépcsőházban

mikor meglátta

a földszintről

hogy jön le a lépcsőn

az emeletről

egy nagyonnagy lány

(hozzá képest biztos az)

nagy darab

két hosszú copffal

kezében könyvek

de olyan bizonytalan

és egyszer csak

két lábbal csúszik

lefele felém

szám tátva maradt

belém is nyilalt a

fantomfájdalom

miközben tápászkodott

sajnáltam szegényt

de olyan esetlen volt

bár épp elesett

hogy meg is inogtam abban

hogy egy gimista lány

bármilyen nagy is

annyira hibátlan

és fenséges lenne

mint én hittem

vélt piciségemben

aztán 13 évesen

nyáron 956ban

anyuval 

az ő

30 éves

érettségi találkozójára

mentem

a gimiépületbe

az első emeletre

a sarokszobába

kapaszkodva

a karjába a

matrózruhámban

anyu volt az egyetlen lány

a padjában még belekarcolva

a monogramja L.Idáról

L.Ibára átjavitva

de nem haragudott

a fiúkkal körbefogva

együtt mulattak

a régi szóviccen

s én csodálkoztam

hogy ez a sok felnőtt ember

hogy lehet ennyire gyerekes

sőt idétlen

kacarásztak nevetgéltek

ölelgették ugratták egymást

még hátba is verték

gyerekebbek voltak

gyerekeiknél

kik csak ámultunk

s csóváltuk a fejünket:

nahát, ezek a

felnőttek!

aztán

megint csak

idejekorán

kezdtem a gimibe járást

szintén a hegedűmmel

mert beszerveztek

a gimizenekarba

prímhegedűsnek

így gimibe jártam

délutánonként még

általánosiskolásként

-->