igaz, nem is ül le
közénk sose
hátratett kézzel
korábbi
most se értem...
le, igen
megtanítani
legyen önmaga-
eltanulták tőlem
Smilu kikarmolta
az arcom
a Mizrachiban
Anyu nagyon
odavolt
miatta
attól tartott
meg fog látszani
örökre a nyoma
s a szép arcom
elcsúfitja
de nem
évek múlva
elmúlt
szerencsére
teljesen
a heg
smilura meg
nem is emlékszem
eltűnt ő is
a szüleivel
valahova
külföldre ment
tán Izraelbe
s az arcom
már rég
karmolásnyoma
nélkül
se szép
de mért is
bánthatott
egy zsidó gyerek
egy másikat
nem sokkal
a deportálás után
nem értem
és azt se hogy
mlért csúfoltak
a szomszédos
Agudából
a hószetek
minket
mi meg őket(?)
akárcsak később
az iskolában
az ások
és bések
(„szerencsések”
és „nyavalyások”)
egymást
nagy hévvel
és persze
keresztény
a zsidót
vagy netán ő is
vissza, a „gójt”?
Én nem.
nem is értettem
ezt az egészet
ezt az
értelmetlenséget
utáltam
a csúfolódást
és a harcokat
békére vágytam
azóta is
arra vágyom
hasztalan
s tele láthatatlan
karmolásnyomokkal
(emlékcserepek)
anyámnál
jószívűbb embert
nem ismertem
mindig csak adott
(abból a kevésből
amije volt)
egyszer egy koldust
engedett be
s etetett meg
a konyhánkba beültetve
de el kellett mennie
valahova s jelezte
hogy azért nézzek be
olykor a nyitott ajtón...
én ott álltam
kicsit megszeppenve
a küszöb előtt
s ki kellett fújni az orrom
a zsebkendőmbe
a koldus bácsi rossz
néven vette ezt
megleckéztetett
illemórát adott
de mondhatnám azt is
egyszerűen leszidott
azt mondta ne
fujjam az orrom
ha ő eszik
mert elveszem
az étvágyát így…
s én szégyelltem magam
miért is nem hagytam
hogy egyen nyugodtan
nélkülem
de anyunak azt hiszem
az egészről
nem szóltam egy szót sem-
...............
(persze nem tűnt el semmi sem
csak pár évvel később
ez az egész konyha
hatóságilag
másoknak lett
kiutalva
s az a nyitott ajtó
minek küszöbén álltam
befalazva
de azt még el kell mondanom
a malter elfogyott
a munka befejezés előtt
volt nagy piszok s felfordulás
és anyu segitette ki őket
a konyhánk elvevőket
az ő oltott meszével
mit még korábban
falfestésre vásárolt
hogy tisztán ragyogjon
minden..a környezetünkben)
(emlékcserepek)
mikor a gonosz
Hámán szerepét
osztották rám
a háború utáni purimon
a zsidó napköziben
lány létemre
anyám kétségbe volt esve
mért nem Eszterét kapom,
a kedves szép zsidólányét -
de beletörődött
aztán általános iskolában
Nyilas Misi lehettem szerinte
de nem valami színpadon
hanem az igazságtalan
igazgatónő révén
az iskolafolyosón
hova kirángatott
egy iskolai hiányzás után
ros hasono és
engesztelónap között
Hámánként üldözött
ezt anyám már nem tűrte
átiratott más helyre
anyám mindig szoknyában járt
de harciasabb volt, mint egy oroszlán
ha -úgy vélte – lányát meg kell védeni
kit anyámasszony katonájának hitt
natessék, ez egy nadrágszerep volt…
megint
(emlékcserepek)
szenvedélyes
tudásszomj
vezetett
kezdettől fogva,
tán mikor még
járni se tudtam
a kíváncsiság
még kisgyerekként
mindent elolvastam
amit otthon találtam
a nem nekem irtakat is
még Freudot,
Schopenhauert is
a 19. század
erkölcstanát
mert minden érdekelt
a kint és a bent
egyaránt
bár egyre inkább
a bent
ez a belső
végtelen
világ
a szerelmeimben is
és még ma is
a teremtésbeszerelmesen
kutatom a kint és bent
rejtélyeit
és remélem
egyszer megélem
az amint kint úgy bent
amint bent úgy kint
egységét is
haza felé, este felé
anyuval baktatunk
a szegedi utcán
néha felmászok
az iskolakerités
párkányára
s végig rajta
egyensúlyozok
(mint később
önállóan
a gerendán
bent az iskolában
anyu is idejárt-)
de itt most még
anyu kezét fogom
de legtöbbször csak
az aszfalton
botladozom
az álmosságtól
néha el is alszom
járás közben
de anyu kezét fogom
baj nem érhet
anyu néha felvesz
a karjaiba
s úgy megyünk haza
én félig vagy egészen alva
anya holtfáradtan -
de egymásba kapaszkodva
…
40 év múlva
így cipelem
én is a lányom
a karomban
sopánkodnak is
az öreg nénik
az útszéli padokon
hogy birja
tegye már le
azt a gyereket
(ő dundi vasgyúró
én üvegtörékeny)
az iskolakeritésen már
nem kisérhetem
mert addigra
lebontják
(de ő is majd ugyanabba
az iskolába jár.
Akár az én anyukám)
este a bölcsiből
a szegedi utcán mi is
kettesben baktatunk haza
de ő meglátja a holdat
s azt mondja
ez a mi csillagunk
jön velünk haza
de fogja a kezem
sőt kéri fogjam szorosan
hadd lássák kik vagyunk
egy gyerek és egy anyuka
….
most már ő viszi
hazafelé
bölcsiből
a fiát
a kisunokám,
de budán
nem a szegedi
utcán
remélem
kezét erősen fogva
abban a nagy forgalomban
én meg rájuk gondolok
egyedül bandukolva
még mindig
a szegedi utcán haladva
a keritéstelen
iskola előtt
nagyon is éberen
magam is nehezen
cipelem
este felé
haza felé
2016 április 9
én szerettem a hazám
sokáig
tovább mint lehetett
még akkor is, mikor
rájöttem,
ő nem szeret
elvette mindenünk
életemre tört
apám halálba küldte
rokonaim elüldözte
engem kalodába zárt
mindez
fokozatosan
tört be az életembe
(jobb is hogy nem egyszerre)
de egyszer csak
kb mostanra már
rájöttem
nem
nem tudom
szeretni tovább
egy tapodtat sem
s mint a
visszafelé törvényeinkben
(mert nálunk ilyen is lehet)
visszavonom most
eddigi szeretetemet
majd szólok
ha meggondolom
magam
de előbb neki kell
meggondolni
sok mindent
amit tett...
s nem elkövetni
újabb bűnöket
2016 ápr 8