haza felé, este felé
anyuval baktatunk
a szegedi utcán
néha felmászok
az iskolakerités
párkányára
s végig rajta
egyensúlyozok
(mint később
önállóan
a gerendán
bent az iskolában
anyu is idejárt-)
de itt most még
anyu kezét fogom
de legtöbbször csak
az aszfalton
botladozom
az álmosságtól
néha el is alszom
járás közben
de anyu kezét fogom
baj nem érhet
anyu néha felvesz
a karjaiba
s úgy megyünk haza
én félig vagy egészen alva
anya holtfáradtan -
de egymásba kapaszkodva
…
40 év múlva
így cipelem
én is a lányom
a karomban
sopánkodnak is
az öreg nénik
az útszéli padokon
hogy birja
tegye már le
azt a gyereket
(ő dundi vasgyúró
én üvegtörékeny)
az iskolakeritésen már
nem kisérhetem
mert addigra
lebontják
(de ő is majd ugyanabba
az iskolába jár.
Akár az én anyukám)
este a bölcsiből
a szegedi utcán mi is
kettesben baktatunk haza
de ő meglátja a holdat
s azt mondja
ez a mi csillagunk
jön velünk haza
de fogja a kezem
sőt kéri fogjam szorosan
hadd lássák kik vagyunk
egy gyerek és egy anyuka
….
most már ő viszi
hazafelé
bölcsiből
a fiát
a kisunokám,
de budán
nem a szegedi
utcán
remélem
kezét erősen fogva
abban a nagy forgalomban
én meg rájuk gondolok
egyedül bandukolva
még mindig
a szegedi utcán haladva
a keritéstelen
iskola előtt
nagyon is éberen
magam is nehezen
cipelem
este felé
haza felé
2016 április 9
