az muris volt
mikor kiállitották
a rajzaim
a városi galériában
mit a gépgyárban
világlátott
festőművész
szakkörvezetőm
(átjárt Szegedről)
irányitása mellett
alkottam
ki bizott bennem
és sokra tartott
felettébb
tehetségesnek
mert ugyanekkor
a csupaötösöm mellé
csak négyest kaptam
rajzból az iskolámban
mit később, nem ezért
de el is hagytam
ez a négyes
egyetlen kivétel maradt
iskolai pályafutásom alatt
de legalább hitelesitette
az ötöseim
mind
miknek persze
ma már
semmi jelentősége
nincs
ahogy az egykor
kiállitott
rajzaimnak se
(lehet, hogy
nem volt
akkor se)
de annak hogy
a rajztanárom
felült egy nevetséges
rágalomnak
hogy a gyufáskatulyákat
az óráján
vonalzóval rajzoltam
s nem szabadkézzel
már van
mert később
meg is vádolt
még mással is
meggondolatlan
s kajánul
de már
tán
ez se számít
csak az az átlósan ferde
és lendületes bevésése
az emlékkönyvembe
néha rámkiált ridegen
miszerint
az élet célja
az önkifejlődés
mi lenne más és
néha azon
töröm a fejem
vajon kifejlődtem-e
azóta már
teljesen
(szerinte)
s hogy ő
mennyire
mikor ezt
nekem
emlékbe
irta
(emlékcserepek)