a másik (nem, nem mondom, hogy a végén... a mi Törőcsik Marink halhatatlan (különösen miután már túl is van egy-klinikai - halálon)...és minden alakitásában halhatatlan de legalábbis főnixmadár, legfeljebb a filmben  tűnt el, a szinpadról és az életből... végleg, mint Emmi, de ott is mély nyomokat hagyva a körülötte lévőkben, -és ténylegesen megváltoztatva életüket - leginkább Angelára, aki az újság  gyászjelentésében "Emmát" látva keserűn meg is jegyzi, még a nevét se tudják pontosan leirni...)

olvasom egy interjúban,hogy  Mari mondta civilben a Franciskának, hogy ő (is) eljátszhatná a Körhintát....

milyen szabályos kör is a Mari pályája... micsoda útakat járt be, és mégis kerek egész és egységes, mert a személyisége , ugyanaz a különös és mégis egyszerű személyisége hatja át. A közvetlensége, természetessége, őszinte embersége  Azt hiszem e kettő elválaszthatatlan s enélkül nincs nem lehet jó egy szinész. (legfeljebb komédiás csak )Törőcsik az emberségéből nagy szinész. Én azt hiszem.

és ennek a Franciskának is nagyon emberi arca van.. Egy hónapja láttam, hallottam...egész közelről. Fanni naplójából olvasott fel...minden manir nélkül, egyszerűen, átéléssel, humanista módon. Maradjon ilyen és gyarapitsa magát... tapasztalatokban , emberségben!

lányomnak Töröcsik Mari  adta át a szegedi  egyetemen a Sofi ösztöndijat. A szemét egyből Maria Callaséhoz hasonlitva, közvetlen kedvességgel. (És milyen szeretettel ölelte magához a szinpadon, átadva a dijat, és adott  interjút is az egyetemi újságba....)

jó ember. jó szinész.

jó volt ez az egész film is. de a végén , tényleg, a nézőnek is hiányzott. mikor az utolsó, kórházból kiszöktetős, fellépésén , a legyezők mögött, eltűnt, végleg el

és csak az elénekelt (mondott, vallott) dal utolsó szavainak visszhangja maradt utána."lám, lám elmúlt"

De nem , mégsem....   Aki ilyen nyomokat hagy , az megmarad....

az egész nap az övé... a Millenarison  (nem szeretem a kampány napokat, éveket.. olyan kötelességizűek, letudnivalók), de elmentem - más motivációval persze, (én ha Radnótira gondolok, ráemlékezek, mindig apámra is... Bor miatt, erőszakos haláluk miatt...Meg hát persze a költészet(e) miatt..).Most más, mai költők mondogatják itt a pódiumon a reflexióikat róla. Sötét már  a terem, amikor belépek, bár pont most kezdődött az előadás, A hátsó fertályon van üres hely, amúgy mintha majdnemteltház lenne. És zaj. És vihogás. Egyáltalán nem az alkalomhoz méltó. Nem értem , miért jön el ide az, akit nem érdekel... Radnóti, a költészet, az emlékidézés. Megerőltetve a szemem látom, a vihogó , dumáló, mobiltelefonos közönség a fiatalság ... Gyanút fogok, hogy ki lettek ide rendelve...Node akkor is.. szünetben  panaszkodok egy felnőttnek, aki előttem ül, de kiderül, hogy ő tanár. tán épp a vihogóké. S tényleg meg lett mondva nekik, hogy 10 gyereket hozzanak magukkal..illetve küldjenek ide. Aztán a szünet után a szinpadról elhangzik, az egyik iró szájából hogy nekiesett egy feldühödött  tanárnő, hogy miért úgy beszélnek Radnótiról,ahogy, s hogy képzelik, hogy ez alkalmas a megszerettetésére, illetve nem diákoknak való a stilusuk se... (kellett nekem dumálni?) szünetben jónéhányan elmehettek viszont (én megézem az emeleti kiállitást)aztán meg  előbbre ültem)

Mindenkinek megvan a maga "személyes Radnótija, arról beszéltek a szinpadon a maiak... (csakhogy a hallgatóság még nem is ismeri őt, pláne nem az egész életművet, nincs miből választania) és mintha többet tudnánk meg most is az emlékezőkről. mintha csak ürügy lenne Radnóti... .Szerencsére elhangoznak a (kedvenc) Radnóti sorok is a szájukból.

és még nagyobb szerencsére, szünet után, elhangzanak részletek -autentikus szinésznő: Töröcsik Franciska szájából, a most megejelendő és nagyon várt Fanni naplóból, itt él igazán Radnóti azaz Fanni  féltett Mikje... és jó nézni mögöttük a közös fotóikat, csak a történet(ük) végére nem jó gondolni... de ott véget is ér Fanni mondandója --- s a napló, ami eddig is szinte csak a férjéről szólt, és a vele kapcsolatos aggodalmakról, féltésről,

késő elmenni  megnézni a Rózsavölgyi Szalonban Margittai Ágit az Előttem az élet c. darab kamaszfiú szereplőjeként. Kár volt elmulasztani , elhalasztani a múlt évadban. Idén, most már nem tehetem.

egy ideje van is bennem egy ilyen mardosó gondolat: vajon megtehetem-e később, amit most elhalasztok. Lesz-e később...

egész életemben az idővel, az időmmel, a múlással, múlásommal harcolok. És mindig megdöbbent mások váratlan  halála. Mert minden halál váratlan! Még akkor is, ha tudjuk, hogy ez az egy olyan életesemény, ami biztos bekövetkezik - végül is.

hallgatok (a klubrádióban) egy régebbi interjút vele, összetéveszthetetlen és immár felejthetetlen hangján - amit bármikor fel tudok idézni. Bár "életben" sose hallottam. Kérdik tőle, irt-e naplófélét. Azt mondja, soha, és nem is fotózott. Ő a fejében tárolja a dolgokat, emlékeit. - Node a baj az, hogy igy ez más számára megközelithetetlen, ismeretlen, feltáratlan marad. Más nem tudhatja. Csak az övé marad(t) Viszont az biztos, hogy így intenzívebb életet is élhetett. És az alakításaiban biztos hasznosította is, mindenki számára, érdekében, örömére.... (Én pl mindent rögzítek, írásban, fotón...de kit érdekelhet?! Hm...)

A film szerencsére rögzit is, későbbre is.  Igy még megnézhetem a Circus Maximust- amit nem láttam . Valahogy kimaradt. de az Előttem az élet -et már soha. Mögénk került.