erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

mikor már mögöttünk az élet...

2014. november 16. - gond/ol/a

...akkor már késő.

 

késő elmenni  megnézni a Rózsavölgyi Szalonban Margittai Ágit az Előttem az élet c. darab kamaszfiú szereplőjeként. Kár volt elmulasztani , elhalasztani a múlt évadban. Idén, most már nem tehetem.

 

egy ideje van is bennem egy ilyen mardosó gondolat: vajon megtehetem-e később, amit most elhalasztok. Lesz-e később...

 

egész életemben az idővel, az időmmel, a múlással, múlásommal harcolok. És mindig megdöbbent mások váratlan  halála. Mert minden halál váratlan! Még akkor is, ha tudjuk, hogy ez az egy olyan életesemény, ami biztos bekövetkezik - végül is.

 

hallgatok (a klubrádióban) egy régebbi interjút vele, összetéveszthetetlen és immár felejthetetlen hangján - amit bármikor fel tudok idézni. Bár "életben" sose hallottam. Kérdik tőle, irt-e naplófélét. Azt mondja, soha, és nem is fotózott. Ő a fejében tárolja a dolgokat, emlékeit. - Node a baj az, hogy igy ez más számára megközelithetetlen, ismeretlen, feltáratlan marad. Más nem tudhatja. Csak az övé marad(t) Viszont az biztos, hogy így intenzívebb életet is élhetett. És az alakításaiban biztos hasznosította is, mindenki számára, érdekében, örömére.... (Én pl mindent rögzítek, írásban, fotón...de kit érdekelhet?! Hm...)

 

A film szerencsére rögzit is, későbbre is.  Igy még megnézhetem a Circus Maximust- amit nem láttam . Valahogy kimaradt. de az Előttem az élet -et már soha. Mögénk került.

 

Mindig mindent ki kell használni, ami előttünk van. Amig előttünk. Az életet. Mig van.

 

Margittai úgy tette.

 

Budapest. 2014. november 8-án (a noteszembe rögzitve)

A bejegyzés trackback címe:

https://mindentkimondani.blog.hu/api/trackback/id/tr368328818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

13282 2014.11.16. 11:37:35

ugyanebben a noteszban látom a beirást :november 10. Előttem az élet (aláhúzva), 18. kedden is azaz holnapután....(meg még 26. szerda).....

337909 2014.11.16. 12:05:36

Nézze meg az ember, egy taknyos 70-es nyafog itt! Hé! Te csitri! Te panaszkodsz, hogy nincs időd? DDD Na igen, ilyen az ember. Napról napra, hogy majd, .... Aztán mikor már mögötte vannak a dolgok, akkor már minek? Tudod, mennyi mindent hagytam el? Még az ingyen jó szót is lenyeltem és már nem mondhatom el soha.

13282 2014.11.16. 12:16:34

:) tulajdonképpen senkinek sincs ideje... (elég)... ahhoz képest... és nem kéne mindig mindent halasztgatni, mert nem biztos , hogy pótolható később... csináljuk hát ADDIG, AIMG NEM KÉSŐ.... (és ne nyelj le ...:)

337909 2014.11.16. 17:07:01

Luciferke barátomnál már szóbahoztam, hogy az Öreg elrontotta a teremtésnél, mert nem lehet egy kicsit sem visszamenni és kijavítani a dolgokat. Mondtam is Ferkének, hogy ez helytelen. Kérdeztem tőle, hogy mit tud a dologról, ..... El nem képzeled, mit válaszolt. "Nem emlékszem" ! Ekkora pofátlanság hallatán nem is jutottam szóhoz. Ő, aki az első fény kigyulladásától ott volt, nem emlékszik! Pofátlanság!

13282 2014.11.16. 17:44:13

de hát nem is azt kell kijavitani, ami mögöttünk van. (pláne visszamenni ehhez a régi s sok szempontból elavult és túlhaladott "teremtéstörténet" meséhez...) a teremtés folyamatos, most is tart...rajtunk is múlna, mert általunk... és persze, hogy amnéziás a te "Ferkéd"! - ráadásul szive sincs... Nem kéne már mindig másokat hibáztatni. Már Kazinczy megmondta"Hass, alkoss..." ...fényre derülsz:)

337909 2014.11.16. 18:18:22

Jó persze, én is tudom, hogy elavult (és soha igaz nem volt) mese ez a teremtéstörténet. Én is áltatom az Istent, hogy hiszem, Ő is áltat, hogy "majd" és közben teljesen materialista módon járunk egymáshoz egy kis poharazásra. Nézd, mindkettőnknek egyformán szükségünk van a másikra. Mi már nem is vitázunk azon, hogy ki kit teremtett. DDD Ferke azért szeret engem, mert az egyetlen vagyok, aki úgy szólítja, hogy "Te, barátom", ... A tűzbe menne értem. És a sógornője még jobban szeret. Azért is járok hözzájuk. Ha régebben olvastad írásomat. :-)

13282 2014.11.16. 19:03:53

sajnos vagy nem sajnos, de nemigen.. de utaltál már rá. Én a valós ismerőseimet szétválasztom a mitológiától. Lehet, hogy nem kéne, mert archetipusok is vagyunk valamennyien. De mégis csak skatulya az ilyesmi, mégha tágas is... Istennel meg azért mégse paroláznék, Míg nem is sejthetjük, hogy ki és mi ő...mindenesetre skatyába pláne nem szoritható... Márcsak azért is mert minden ő , és rajta kivúl semmi se lehet (ami nem ő) és azt hiszem , igazán, teljességében sose fogjuk tudni áttekinteni... legfeljebb töredékeiben. ha meg van valami reinkarncióféleség , akkor mégis csak van javitási lehetőség, ha nem is ebben az életben , és ha nem is pont a saját személyiségünk keretein belül, de van fejlődés, és hasznosulnak a hibákból leszűrhető tanulságok. Olykor ebben az életben is , törlesztünk a karmáinkból, s akkor könnyebb a batyú (meg a szivünk) tovább...

337909 2014.11.16. 19:34:22

Megvakarom a se***met. Nem tudom megfogni a gondolatot, mellyel egy perc alatt az Isten tenyerébe ugrom, és nem tudom elzárni az utat, ha éjjel arra ébredek, hogy az ágyam szélén ül. Hiába mondom neki, hogy nincs is, csak mosolyog. Hiába mondom neki, hogy ne mosolyogjon olyan gügyén, csak vállat von, engedi, hogy laboratóriumában a mikroszkópjába nézzek és ha döbbenten csodálkozom, akkor is csak mosolyog. Ha a tükörbe nézek, nem tudom, hogy Luci Ferkére, vagy rá hasonlítok-e jobban. Veled érdemes erről beszélni, mert azt hiszem te értesz.

337909 2014.11.16. 21:25:05

A természettudomány nem mond ellent a "mitikus teremtésnek". Csak a 6 napot kell helyesen értelmezni, de ez igazán semmiség. Ha egy DNS-t, a muslicáét összehasonlítom a bálnáéval, na ugye. Az ember és a csimpánz között az 1,6 % eltérés nevetséges. (?) Mindenesetre, volt a tudományos teremtésben néhány időpont, az agy tömegének növekedése, és a legutóbb kb 50 000 éve, na ezekben az időpontokban történt valami. Valami, amire máig nincs magyarázat. Teremtés?

13282 2014.11.16. 21:54:11

az evoluciót se zárja ki a "teremtés"...

13282 2014.11.16. 21:57:14

...de minden sokkal bonyolultabb, vagy tán nagyon is "pofonegyszerű"...:) de semmiképp se csak mennyiségi növekedés kérdése!!!! és az agy csak egy eszköz... persze nagyon is sokat jelent ez a "csak"... csakhogy mihez képesst???!!!!

321058 2014.11.17. 09:41:47

Persze, hogy nem zárja ki. Szoktam a dolgon gondolkodni. Kronoszt nézem, amint feltartóztathatatlanul halad, és megelőzni nem lehet, hogy egyszer az arcába nézzen az ember. Csak a háta, kopott gúnyájában takarva, egyhangú lépteivel. Te mondd, vajon gyermeke, Isten látta az arcát? Neked tudnod kell, nő vagy, mint Rhea, aki talán csak látta az arcát! Nők! És hallgattok.

13282 2014.11.17. 12:06:59

Kronosz? róla az a legtudottabb (számomra), hogy felfalta a gyerekeit. De hát (ő) az IDŐ... nem ezt teszi, azóta is!!??? Mindennel és mindenkivel? De ez a görög mitológia, ahol sok isten van... és ők nagyon hasonlitottak az emberekre (is), köztük jártak_keltek, és tele gyarlóságokkal (is) szerintem forditva van. minden és és mindenki "Isten gyermeke"...de/ és Isten 1 (minden egy)(l. monoteizmus meg spiritaulaizmus )...csakhogy ezeralakban (a miénkben is) Tehát akkor nincs arca vagy inkább rengeteg van..(csak jól elrejtve),De szikrái , egy-egy ember (érdekes, inkább a sokat megélt, meggyötört ember) szemében olykor láthatók. És dehogy is hallgatnak a nők. Most jelent meg lányom könyve. Cime: A dolgok, amikről nem beszélünk...Fülszövegében, többek közt, ez olvasható: " Turi Timea verseiben gyakran a nem-beszédet, a beszédes hallgatást birja szóra. Ott kezd el beszélni, ahol mások elhallgatnak, és ott teremt csendet, amit hajlamosak lennénk túlbeszélni."...

321058 2014.11.17. 14:27:55

Tudod, Isten, vagy Istenek lényegében minegy, mert ha mindenben ott van, akkor van spenótisten, tökfőzelék és mákostészta Isten is. A gyógyító, a rohanó, a vánszorgó, a szálló, a pihenő, az alkotás, a semmittevés édes, a szerelem fájó-vágyódó és boldog idő, és még számtalan alakja. Ó idő, kezdettől fogva, mert nélküled kezdet sincs és vég sincs, csak a múló idő és a mindennek eljövő idejű idő!

13282 2014.11.17. 18:18:37

Hát, tudod, én Istenről nem beszélnék igy, a háta mögött, illetve mivel ő mindig és mindenütt ott van, anékül, hogy meghivtuk volna a beszélgetésünkbe. És igen, mindenben ott van,, csak nem mindenki van ennek tudatában.(De ha nem lenne , nem is lenne tudata...az illetőnek.) és igen, nincs is idő - számára! (ezt még Babits is megmondta:"Van idő, én várhatok"... és igy nincsis, se kezdet se vég... (csak számunkra)

13282 2014.11.17. 18:29:22

ja, most esett le, igen, az én agyamban is megfordult, hogy tán használhatunk is többesszámot!!!!azt hiszem a héber elochim is eredetileg többes szám... Utánanézek. szépen, költőien irtál róla (róluk:)

321058 2014.11.17. 18:47:15

Én Istennel nem a háta mögött beszélgetek. Szemtől szembe birkózunk egymással. Eddig mindketten nagyon élvezzük. Aztán: Angelus Silézius ?

13282 2014.11.17. 21:42:18

őt nem ismerem.

321058 2014.11.17. 21:56:39

Google :-))

13282 2014.11.17. 22:12:28

wikin már utánaolvastam, és meg is állapitottam - némi megnyugvással - , hogy a "felmenőit" illetve rokonait viszont ismerem..:) (Jacob Böhme, Eckhart mester, Spinoza:) - jó kis társaság...:)

321058 2014.11.18. 09:11:17

Szabó Lőrinc Fordította. Látod én milyen jó vagyok? Na jó, legalább a társaságom. :-) * Néha viszketek, hogy a beírásaid csak a kettőnk társalgásává válik, nem érte, hogy a kutya sem. A nolblog boldogabb idejében még lettek volna értő és értőbb hozzászólók is.

13282 2014.11.18. 09:20:15

mit forditott? az összes művét?

13282 2014.11.18. 09:21:57

amúgy meg semmi se a "régi". Azt meg már Babit is megmondta, hogy "A Régi jobb volt"!

337924 2014.11.18. 10:36:28

Kedves Aliz, tudod az jutott eszembe, hogy anyukám 95 éves, de azért többnyire még a holnapról, a jövőről gondolkozik, mi lesz az unokákkal, mikor megy végre férjhez X vagy Y, mi van az ablaka előtti rózsa bokorral. Ha kérdezgetjük a múltról időnként elmondja, hogy milyen jó is volt fiatalnak, hetven évesnek lenni. üdv. Quod

13282 2014.11.18. 11:35:21

Isten éltesse anyukádat! És igaza van! (én is gondolok az unokámra...:) és tudom, hogy minden realtiv:) (a 70 év "fiatalsága" is)

13282 2014.11.18. 12:05:12

de.. lehet, h a cim volt megtévesztő . ami az "előttem az élet" pandantja volt. és arról irtam benne, hogy a terveinknek véget vethet (más) halála (is)...és hogy épp ezért is (s mert azért ,a mi életünk is, mindenkié véges), használjuk ki, ne halasztgassunk dolgokat...

irene 2014.11.20. 21:58:55

Kedves Hetvenesek ! Ha megengeditek, hogy belekotyogjak... Láttátok-e kedden a DUNA WORLD-ön Dombrovszky Linda filmjét , a Hetvenest. Idén készült játékfilm, a Somló hegyen forgatták. Érdekes, kissé Orwelli témaválasztás. Idézném az RTV részletes c. műsorújság ismertető szövegét : "Európa társadalma elöregszik, a nyugdíjrendszert képtelenek fenntartani az államok. Így van ez Magyarországon is, ahol a világon először szigorú törvényt hoznak a probléma orvoslására, mely HETVENES néven kerül be a köztudatba. Lényege, hogy a hetven éven felülieket egy " álomgyárba" szállítják, ahol rövid, ám luxus körülmények között eltöltött idő után örök álomba merülnek, az intézet dolgozóinak közreműködésével. Józsi bácsi most lesz hetven éves ......" és itt kezdődik a film. Nem mesélem el, csak annyit, hogy közel két éve aludnék én is, ha igaz lenne és nem mese. Mi mindennek voltam részese ebben az időben, ezen gondolkodtam el, és azon, mennyire rossz lenne, ha ezek az élmények nem történhettek volna meg, kár lett volna nem megélni. Próbáljátok megszerezni, 30 perces kis film , mélyen elgondolkoztató.

13282 2015.01.27. 09:51:06

hátborzongató...(Inkább nem akarom látni, bár valAMI...HASONLÓ? ... FILM RÉMLIK IS...DE AZ NEM MAGYAR VOLT)
süti beállítások módosítása