(a kötet is a cimmel paradox játékot űz, hiszen mégis csak "beszél", s olyan dolgokról, ami(k)ről általában nem szoktunk beszélni, (és mégis, úgy is, hogy nem.....), és ha Wittgensteinre utalunk vissza... ("amiről nem lehet, arról nem beszélünk"(:) akkor talán megkockáztathatjuk ezt a kijelentést is , hogy a (majdnem)  lehetetlent birja szóra, szólaltatja meg.... Hát ezért is tartom én is annyira jónak. (és nem azért, mert a szerzó anyja vagyok, s igy elfogultság gyanujába ejthető. De talán ezért is, mégis csak nehezebb ( is) nekem beszélni róla, s lehet , hogy ez a könyv számomra megmarad olyan dolognak, amiről mégsem beszélek.)  Úgyis néha úgy tűnik, hogy ő beszél, helyettem is..

meg reméhetően , sokak helyett is!

........

ezt a fenti posztot jópár napja irtam (halogatva a feltevést)

.........

de pl ma egy ilyen méltatást olvasok, ezzel a tanáccsal kezdve (az ajánlást):

"

"Úgy szeretném, hogy előbb utóbb mindenkinek legyen meg a maga Turi Tímeája. Nem a személy, nem is feltétlenül a kötetek, hanem az attitűd. Valahogy úgy, ahogy ő nyilatkozta egyszer Magritte kapcsán: „…kispolgári szürrealizmusáért mindig is rajongtam, de sajnos, vagy nem sajnos, mindenkinek megvan a maga Magritte-ja.” Így képzelem a „mindenki Turi Tímeáját” is – ha már a dolgoknak szentelt kötetet,amikről nem beszélünk. Legyen minél több fiatal és öreg kortársunknak olvasata erről a szemünk láttára formálódó nem-beszélésről, a felnőtté érés folyamatát tudatosító jelenlét-hangról – mert ritkán adatik, hogy ennyire attrakciómentesen, cirkusz nélkül ragadja meg valaki a lényegét ennek a folyamatnak."

Hát akkor nincs "mese"... beszéljünk a nem -beszélésről (legalább...)!