"Az emlékeim kergetik egymást"-
mondta a 100 éves hang
egy rádióriportban

Megszerettem e hang gazdáját
ezt a kedves s szivélyes nénit
a tizenháromszoros dédanyát
Fáy András leszármazottját
aki tudja s gyakorolja
hosszú élte mindentitkát

Szeret múltat, jövőt, jelent

És csak szépre emlékezik
mert egész életében ezt
kereste - s igy meg is lelte

mindenek ellenére
sok baj közepette is

És ez nem is mese
mit az ósapja irt

mégha van is
némi
tanulsága

tudom, tudom, a mostani  szinpadi átdolgozás, nem a filmet akarja lemásolni, és keretbe is rakja a filmsztorit, mégis

nekem csalódás...

és épp úgy figyelmeztet valamiféle hanyatlásra, mint minden körülöttem

A Római vakációra is érvényes az én olvasatomban a közmondás: Rómát látni és meghalni.....?

No azért nem! , de újra nem kéne játszani...

Inkább megnézném még egyszer - mai keret nélkül - az eredetit.... a 61 éves filmet (71 évesen)

rádiót hallgatunk a nagynénéméknél, a szomszéd néninél, akinek az unokájára szoktam vigyázni, múltkor még egy Yehudi Menuhin koncertnél raktam a fülem a rádiókészülék vásznára, el ne veszítsek egy fél csodás hangot se - de most komoly hírekről beszélnek körülöttem a felnőtt öregek, suttogva, Lengyelországból, ami várható, hogy itt is lesz, hamarosan

anyut hazaküldik a szegedi klinikáról félgyógyultan, az "eseményekre" való tekintettel, otthon fekszik az ágyban

én rohanok haza az iskolából, kezemben egy röpirat, amit az utcán találtam a földön, boldogan lobogtatom, s azt a pontot olvasom fel, illetve summázom -kommentálom, aminek gondolom, ő is örül: - "Anyu, vissza fogjuk kapni az államositott házunkat, látod , itt van?! " - mutatom neki az odavonatkoztatható pontot; de ő meg se nézi, nem is szól semmit (annyi mindent megért már!) csak halványan mosolyog, rám...

aztán az utcán hallok valamit valamiféle listáról, amit összállítottak valakik, valakikről - s kicsit elkezdek félni is

az iskolában nincs is rendes tanítás, csak felügyelnek ránk a tanárok, olvasnak vagy olvastatnak fel valami érdektelent

közben az események - halljuk a kósza híreket - a főtéren zajlanak, arra felé nem is megyek, az egyik - felügyelő tanárunk ugyan azt mondta, ő nem mond semmit, se azt, hogy menjünk, se azt hogy ne...
hát én nem megyek..., csak hallom, hogy ledöntötték a szovjet hősök emlékművét, a gimnázium előtt, vöröscsillagostul

korán reggel megyek iskolába, kihalt minden, már nyirkos hideg is van, még szinte sötét, de legalább is szürke, csend is lenne, csak valami furcsa dübörgő zaj veri fel, a macskaköves kocsiúton mellettem, velem egy vonalban tankok cammognak a városon át, fölfelé, 
én lekanyarodok balra, megyek iskolába - mint mindig...

egy szomorú vígszínházi előadás kapcsán---

nekem duplán szomorú volt a popfesztivál 40 vígszínházi mostani előadása

mert 40 éve nem is  láttam a legendás előadást (csak Szegeden egy másikat)

s mert most , s ahogy láttam a visszáját

valójában nagyon is ismertem annak idején is, bennem élt, tudtam kívülről... (együtt a Déry könyvvel - azt is tanítottam is)

elsőként vettem meg a bakelit lemezt (most a CD.-t, közben volt egy magnókazetta is)

mégis vannak visszahozhatatlan dolgok,. a popfesztivál is ilyen.

az egykori szereplők idegenül téblábolnak a színpadon, a régi filmfelvételeken, saját fiatalkori énjeiket is idegenül nézik

a mostaniaknak meg ez az egész idegen...

nem kell megállítani az időt, nem kell visszahozni, (nem is lehet!)  úgy volt szép és jó, de  biztos, hogy 'helyénvaló" (és idejében)....és  akkor, amikor...

épp az előbb került elém Paál Isti  Petőfi rockja videon... a korabeli. ez legalább olyan csalódás volt,... ez különösképp összehasonlítva az élő-eleven eredetivel)

És nem támaszthatod fel a múltat, Pláne nem, mai szereplőkkel.

Almási Éva és lánya Balázsovits Edit nem ugyanaz az Eszter... nem ugyanazok,

Tudom jól, Az én lányom is mennyire különbözik tőlem.

(Bár ez (a miénk)  a jobb eset. ha az utód javára...:)
... lám-lám, milyen érdekes: épp  "Nemzedéki életképek" címen épp most olvasható a Népszabadságban  - a napokban megjelenő - újabb  verskötetéről recenzió

két éves unokám

méla tekintetéből

apám néz

rám vissza

aki nem is

láthatott

két évesnek

akkoriban ölhették meg

mikor én annyi voltam épp

egy távoli láger mélyén

s ő azt hihette

hitették vele

a messzi Szerbiában

egy rézbányában

hogy mi se élünk

de mi túléltünk

s lett negyven év múltán

egy tündökletes lányom

s általa most

két éve a fiúunokám

aki pont úgy néz rám...

mintha az apám...

kortalan

mint a lélek

melynek valóban

a szem a tükre

ott látom benne

mindkettőjüket

meg azt a sok ősünk

kik előttünk éltek, haltak

mind itt vannak

Mielőtt végleg

Elhallgatott, még versben
Dadogott valamit

Ki csavarta le a lángot

mi nemrég bennem lobogott

éltetett

erőt adott

lendületet

s már csak pislákol

már csak pislákolok

Ki csavart le?

Ki egykor

meggyújtotta lángom?

Visszavette?

Vagy csak elkopott

a kanóc?

De valami bennem

s épp mi megnevezhetetlen

örökké lángolni akar

mikor elringat az IC

és hirtelen felriadok

sose tudom

hova tartok

s azt se, hogy

jövök vagy megyek

mert honnan jön

és ugyan hova megy

az ember

sehonnan

sehova

vagy

ugyanonnan

ugyanoda

örök utazó

egyhelyben is