két éves unokám

méla tekintetéből

apám néz

rám vissza

aki nem is

láthatott

két évesnek

akkoriban ölhették meg

mikor én annyi voltam épp

egy távoli láger mélyén

s ő azt hihette

hitették vele

a messzi Szerbiában

egy rézbányában

hogy mi se élünk

de mi túléltünk

s lett negyven év múltán

egy tündökletes lányom

s általa most

két éve a fiúunokám

aki pont úgy néz rám...

mintha az apám...

kortalan

mint a lélek

melynek valóban

a szem a tükre

ott látom benne

mindkettőjüket

meg azt a sok ősünk

kik előttünk éltek, haltak

mind itt vannak