muszáj volt végre Koncz Zsuzsát élőben is meghallgatnom, hiszen betéve tudom a számait., még tanitottam is a verses lemezével illusztrálva a verseket, s fiatal koromban azt mondta  rám az unokaöcsém, hogy olyan vagyok mint ő (mikor mosolyog)... most meg bevallom -- mivel nem is vagyok olyan sokkal több évet megérő, mint amilyen korkülönbség látszik köztünk, kiváncsi is voltam rá... afféle elérhetetlen példának tekintve... a megjelenését

nos, ami a külsejét illeti, közelről látszik, hogy fölötte is eljár az idő, a háta neki is görbe (különösen ha rossz helyre esik a fehér kabátka keresztben varrásvonala), és talán a hangja se annyira üde, mint régebben... de ez nem is számit....remek előadó, remek énekes és főleg: remek ember! és még hatni tudó, sodró erejű, szuggesztiv  vezéregyéniség is...

a koncertjére a helyszin is vitt, egyrészt hogy viszonylag közel van, másrészt a szegedi zsinagógába mindig szivesen megyek , az új menora emlékművet is meg akartam már nézni, emlékező kavicsot téve rá

és most itt koncert van,

de az előadó, a Koncz, nem feledkezik meg a helyszinről, az Adjon az Isten szerencsét- (Nagy László) dallal köszön be .. a "szent helyre"

és meg is emlékezik - ahogy egy énekes  teheti - a 70 éves évfordulón - az áldozatokról, gyászolja őket, - mint mondja - hogy is másként  mint énekléssel... (Vannak idők , mikor menni kell....Elbúcsúzom, elbúcsuzom, de a szivemet örökre itt hagyom...)..

aztán -szünet gyanánt  jött a szövegíró, gitáros jóbarát: Bródy. Már ő se tiniként...az ősz fürtjeivel a kalapja alatt (igen, zsidó templomban igy illik!) Ő is a kezdeteket, a 60-as éveket idézte (mint korábban a "Zsuzsa"... mikor a lelkün)k összeért, és most édes életünkről..."hova lett, hova tűnt"..., "óh azok a hatvanas évek ma már csak szép mesék"... "de amig egy régi daltól könnyes lesz szemünk".... és könnyes lett bizony! "..addig nincs veszve minden... s amíg a régi tűz szívünkben ég..". úgy tűnt ezen az estén ez is volt!...  S még azt is hihettük, hogy "rendbe jönnek majd a dolgaink"..."lesznek még szép napjaink"...    (?)

amikor s ahogy később Koncz Zsuzsával énekeltük, többszöri visszaújrázása után, ahogy énekeltetett lelkesen, buzdítva minket is, egy egész zsinagóga közönségét... azt a hangulatot nem lehet leírni...

és ezt nem elfelejteni "miért hagytuk , hogy igy legyen".... annyiszor jut is eszembe, némi lelkifurdalással is... de most mégis olyan reménykeltő volt még ez is...

na  dehát mikor ezt is hallottuk, Bródytól (nagyapját idézve?) :"...lesz még magyar köztársaság....ha nincs, hozzuk létre"...?!

utoljára a Petőfi rockon volt ilyen hangulatom... fél évszázada....

nem számít a külső kor.... "amig a régi tűz szívünkben ég.." !

én láttalak már

első nyaramon

ott ültem gyékényen

a partodon

aztán következő nyáron

valahol távol

egy lágerben

a halál partjaira

elűzötten

idegenben

De visszajöttem

mert itt születtem

partodon, Marosom

anyám hazahozott

mert ő is itt

s mi hűek vagyunk

a hűtlenekhez is

Aztán itt halt meg

nem sokkal

deportálásunk után

betegen hazaérve

a nagyanyám

ő is kijárt hozzád

törzsvendég

szalmakalappal fején

míg tehette

de a deportálás után

csak fekvésre futotta ereje

aztán már arra se

egyszer vitték csak le

a kertbe, hova valaha

húsz orgonabokrot ültetett

Az is odalett

Most itt ülök

újra partodon

én is

hűen hozzád hűtlenem

vized apadatlanul folyó

s én lassan kiszáradó

de maradtam, ki voltam

belül ifjú s bohó

hozzád szóló:

Te csak folyj csendesen

(mint abban a dalban

mit még anyámtól tanultam...

„...borulj a vállamra kedvesem”...

s susogjanak parti fáid

mik közt számháborúztam

egykor – kis úttörőkatona

a tábora most újraépült

zöld háznak gyönyörű...

de semmi se a régi

csak a folyó és a fák

bár azok is

új levelekkel

s új vizekkel

mert az élet

megy tovább

Partodon állok

ugyan mire várok

s mióta már

Az öröklétre tán

pedig már abban vagyok

abban vagyunk valamennyien...

múlunk s maradunk

akárcsak te kedvesem

örök Marosom

te vén folyó

s mégis sose elfolyó

új vizcseppeid sodrásában

a változás változatlanságában

megmaradó

a régi, de újhajtású fák

susogásában

titkokat eláruló

S nem is várok

már semmit se

csak vagyok

most

és mindörökre

mint minden élő

a Mindenséggel

eljegyezve

elválaszthatatlanul

Ide is fekszem melléd

öreg folyóm

a szabad ég alatt

már sose leszek

egyedül sem