görnyedten, csoszogva
sokdioptriás szemüveggel
két koszos táskával
és világitó mellényben
haladt el előttem
ki ültem – vénasszony -
egy még napsütötte padon
a kései nyárban
eszembejutott
mikor anyja kezét fogva
összetalálkoztunk
vagy fél évszázada
az utcán
megálltunk beszélgetni
s én közben megsimogattam
a kisfiú arcát
s ő azt mondta
felnézve rám:
még...
Már nem fogja senki a kezét
S nem is hiszem, hogy van valaki
aki megsimogatná
én is csak akkor,
s egyszer tettem
mert megijedtem
volt valami zavaró
és riasztón bizarr
abban a mégben
nem is értettem...
talán most sem
de így
s ettől a régi emléktől
még jobban
megsajnáltam
szegényt
