a Műút folyóirat februári számának bemutatójára megyek, Budapestre, . ami egy galériában van, a galériák során, ahol Wahorn András képei vannak kiállítva..., koncerttel egybekötve, majd a felolvasás után... nem véletlen a két esemény sem a helyszín együttese, mert a folyóirat illusztrációi is Wahorné... Csak én tudom nehezen egyeztetni. Legalábbis lányom verseit, a Wahorn illusztrációba ágyazottan...

„Ami elveszhet, az el is fog veszni.”

A barátunk egy szerelmi történetről mesélt,

amelynek egyik szereplője épp ő.

Arról, hogy a szerelem mindent legyőző ereje
mellette áll a körülményekkel szembeni harcban…
Micsoda önhittség, gondoltam, de nem mondtam semmit.
Pedig nem hazugság, hogy az érzelmek tiszták;
csak a történetek alatt sok az akna.
A gyerekek már aludtak a szomszéd szobában, én pedig
a férjemre néztem, és nem tudtam, mit gondol.
„Ami elveszhet, az voltaképpen már el is veszett”,
bólintott, és vágott még egy szeletet a gesztenyealagútból.

ez meg hiába egy folyóiratbemutató , a galériában, csak Wahorn katalógusok hevernek az asztalon (á 4000).meg a képei, szobrai (polgár?)pukkasztó, provokativ feliratokkal, ( mindenesetre nekem nem meggyőzőek ezek a későavantgárd, túlélt vahornok, némelyik olyan mintha a vicchős Móricka rajzolta volna, akinek mindenről mindig ugyanaz  -tudjuk mi - jut eszébe -) amiket azért szemügyre veszek még a felolvasás előtt... míg ők (le)hangolnak... bár mintha a zenéjük kicsit  jobban is tetszene majd, mint a képek (amik egyáltalán nem, így nem nehéz...)

folyóiratnak később sincs nyoma. csak a főszerkesztő, meg a felolvasók kezében látható egy-egy darab...

...a Hogy volt műsorban... meg az én emlékeimben is , úgy hogy magamban már át is neveztem a műsort Hogy voltam-ra, már mint magyarázatot találva arra is, hogy miért kedvelem ezt a műsort. annyira, biztos mindenki más is így nézi, akiknek vannak emlékei a látott-hallott művészekről, előadásokról...

1961-ből (55 éve.. no nem mintha nem látszana...rajtuk is) . Én ekkor kezdtem a szegedi egyetemet, ők akkor lettek pályakezdő szegedi színészek. Pap Éva felvillantja a kor más , visszafogottabb szerelemeszményét is, magyarázva a visszafogottan platoi júliáját.. (bár a rendező késztette volna kicsit testibb . "markolászós") ábrázolásra is), Mécs bevallása szerint bátrabb is volt vagy lett volna (hát igen a mi időnkben a fiúk voltak még a kezdeményezőbbek - pedig, ha belegondolok Julia talán még gyakorlatiasabb is mint Romeo, ő szervezkedik, esküvőt...),

 

ahogy a későbbi kor Juliája Kútvölgyi Erzsébet mondja is, és a bejátszásokon látjuk is,

 

sőt még most is gyanúsan csillog a szeme , és egy alkalommal ugrik is föl a helyéről....és játszik. vadul-.csupa érzelem és impulzitás most is. Csak Romeo- Kalocsai... már sehol...

Törőcsik

 

Sztankaira emlékezik, aki kicsit hiún mindig megigazította a haját az erkélyjelenetnél,  a létrán felemelkedve..

 

én a Varsói melódiában, a modern Romeo és Julia változatban láttam őket... a Katonában... de modern volt Törőcsik Juliája a Shakespeare-i is..

 

 

 

 

 

(Se Kalocsai, se Sztankai... se lehet itt...Úgy látszik, a Romeok előbb halnak...)

Rudolf Péter és Nagykálózy (házaspár is) bravúros kétszemélyes előadását sajnos nem láttam, illetve nem is sajnos, átadtam a makói hagymaházi jegyem - amit már nem lehetett kapni -  lányom egy szegedi jóismerősének, ... (aki azóta N. Y-ban színész (de a magyar kultúráé is)  (előtte ő is Szegeden) (bár talán Romeot nem játszotta még el)

természetesen emlékeztek a legendás Latinovits Ruttkai párosra a sorsdöntő (sorsukra is döntő) előadásra. (hogy Latinovits tudta igazán eljátszani a Róza és Julia szerelem közti különbséget) egyikőjük sincs már életben...(őket láttam egyszer, a Fészekben, "civilben", az étterem végében , egymással szemben ücsörögve, de akkor már életben megfáradt romeoésjuliának tűntek)

 

itt volt az  Operett előadásából Szinetár Dóra  és Dolhay is. (Dolhayt Szegeden láttam pályája legelején a musical Romeo és Júliában a West side storyban. Már akkor és ott is kirobbanó volt, ahogy átlósan átszáguldott a színpad egyik felérúl a másikra....és az a dinamizmus és erő , amivel énekelt is...Nem véletlenül dicsérte Szinetár,- aki nem tud bárkivel szerelmet eljátszani színpadon -, hogy ő megkönnyíti egy Juliának hogy hitelesen játsszon... hiszen pl olyan szépen tudott mosolyogni rá..(azaz Júliájára).

igaz, mondják is, a korban a Shakespeare által megírt Juliához közeli fiatal lány még nem lehet alkalmas eljátszani Júliát... mert nem elég érett hozzá

idézték Zefirellit. jut eszembe, azóta a Juliát játszó szinészt Terez anya szerepében láttam, millió ránccal...

Markó Iván áll

a Nagymező utcán

egyedül

nem táncol

talán vár

valakit

vagy csak emlékezik

azokra a szép időkre

amikor nem volt

üres tér körülötte

mikor körbetáncolták

fent a színpadon

és a nézőtéren 

minden mozdulatát

figyelték 

a népek                    

 

meg persze elhúzni a függönyt, ha süt is mögötte a nap a szemedbe  (volt idő, amikor attól se tartottál, ...(a föld éled, belenézek a napba, se nem bánom azt se , ha fénye megvakit - irtad egykor)

Meg hát az élet is egy nagy utazás... aminek végül is a végállomása  a  halál. Csak nem ismerjük a menetrendet, s nem tudjuk mikor... meg lehet, hogy késik is a vonatunk, , amit ezesetben nem is bánnánk... Sőt, az is lehet, hogy tovább is utazunk...a "vég"állomáson túl, csak más irányba, más dimenzióba, másképp... másként.

 

Lehet, hogy semmi sem  "olyan nagy dolog" , mint aminek hisszük, ha félünk tőle.

 

El kell indulni, s bátran haladni. Vagy legalább hagyni, hogy vigyen az a vonat...

 

 

2016. február 17-én, Pest felé a vonaton

 

(és már vissza is zötyögtem... igaz kicsit elfáradva - de "utazom" tovább)