a Műút folyóirat februári számának bemutatójára megyek, Budapestre, . ami egy galériában van, a galériák során, ahol Wahorn András képei vannak kiállítva..., koncerttel egybekötve, majd a felolvasás után... nem véletlen a két esemény sem a helyszín együttese, mert a folyóirat illusztrációi is Wahorné... Csak én tudom nehezen egyeztetni. Legalábbis lányom verseit, a Wahorn illusztrációba ágyazottan...

„Ami elveszhet, az el is fog veszni.”

A barátunk egy szerelmi történetről mesélt,

amelynek egyik szereplője épp ő.

Arról, hogy a szerelem mindent legyőző ereje
mellette áll a körülményekkel szembeni harcban…
Micsoda önhittség, gondoltam, de nem mondtam semmit.
Pedig nem hazugság, hogy az érzelmek tiszták;
csak a történetek alatt sok az akna.
A gyerekek már aludtak a szomszéd szobában, én pedig
a férjemre néztem, és nem tudtam, mit gondol.
„Ami elveszhet, az voltaképpen már el is veszett”,
bólintott, és vágott még egy szeletet a gesztenyealagútból.

ez meg hiába egy folyóiratbemutató , a galériában, csak Wahorn katalógusok hevernek az asztalon (á 4000).meg a képei, szobrai (polgár?)pukkasztó, provokativ feliratokkal, ( mindenesetre nekem nem meggyőzőek ezek a későavantgárd, túlélt vahornok, némelyik olyan mintha a vicchős Móricka rajzolta volna, akinek mindenről mindig ugyanaz  -tudjuk mi - jut eszébe -) amiket azért szemügyre veszek még a felolvasás előtt... míg ők (le)hangolnak... bár mintha a zenéjük kicsit  jobban is tetszene majd, mint a képek (amik egyáltalán nem, így nem nehéz...)

folyóiratnak később sincs nyoma. csak a főszerkesztő, meg a felolvasók kezében látható egy-egy darab...