megnéztem-hallgattam a moziban a Queen koncertet "élőben"....

majdnem olyan volt... bár nem tudom, nem voltam ott az eredetin, 1985-ben

csak hirét hallottam, meg a számaikat...

köztük ezt:

ki akar örökké élni?

(az énekes nem sok évet élt ezután... (sokszor jött elő ez a gondolat a film nézése közben" , még ha "élő" is volt az előadás...)

--------------

--------------


senki se élhet örökké

de az élet a legnagyobb érték és szentség

jobban kéne vigyázni az életre, a magunkéra is

de főleg nem szabadna engedni, hogy mások rendelkezzenek, vele, s hogy elvegyék!
ez tarthatatlan, elfogadhatatlan... ennek megmutatása miatt is annyira nagyszerű és igaz film a Saul fia!

(kis utómagyarázat)...a tulipánt az étteremben kaptam a menűm kifizetése után a kasszánál dolgozó NŐtől, megköszöntem, azzal a nagyszerű kis konccerttel együtt, amit a terem másik részében , egy magukat ünneplő NŐegyletnek adtak, nagyon teehetséges , zeneiskolás LÁNYOK, kedves tanárNŐjükkel...  már annyira sikerült az egyenjogsúság, hogy még az ünneplésünket is megoldjuk magunk... hát.......éljenek a nők! éljünk!

igen, akárhányszor, nem is tudom már hanyadszorra....

és nemcsak azért mert  első szerelmem megszólalásig hasonlitott a Roccot alakitó Alain Delonra..

(már egyikőjük se az, aki volt, bizonyára az én egykori szerelmem se... nem  tudom, nem tudhatom, mert bennem tényleg alig 20 évesként maradt meg...) mig a szinész arcán látom az időszabta változásokat, és azt is, hogy a jóság simasága és ártatlan szépsége  nem örök.. (tán a jóság se...)

de Roccoé a filmen az... és én is a legkisebb testvérrel együtt (a film végén) végig simogatnám az arcát az újság cimlapokon....

még akkor is, ha igazat adnék én is a középső testvérnek, hogy nem szabad ennyire jónak lenni, és megbocsátani mindenkinek,,, és nem is lehet szentnek lenni itt a földön...

mégis ő marad az ideálunk:  Rocco, forever....

megnéztem tegnap a legújabb Oscar díjas filmet, a Spotlight-ot, (egy nyomozás részleteit) bevallom, ha nem kapja meg a díjat eszem ágába sincs megnézni.... (az oknyomozás újságban sem a kedvenc műfajom)és utólag meg úgy tűnik, hogy tán nem is kellett volna megnéznem... és tán a dijat se kellett volna ennek a filmnek adni(?)...

nem kell törődni a díjakkal! - ezt is igazolva látom...

igaz, mondják , hogy a  jelöltek közt tulajdonképpen nincs már értékbeli különbség, és szinte a véletlen dolga ki lesz az első , ki kapja a legtöbb szavazatot közülük (a többit nem láttam)

de azért  bár kissé értetlenül gondolok a díjazásra, talán mégis megérte valamiért megnézni ezt a filmet (azt se értve közben, hogy miért jelöltek legjobb rendezésre is, majdnem elaludtam, a szinte azonos képiségű jelenetek közt)

viszont a végére, mégis csak nagynehezen megszületett valami kis katarzis, bennem is... és egy olyan mondandó, ami nagyon markánsra verekedte ki magát, és megszólítóan:

igenis nem szabad elhallgatni semmit, ha tudunk valamiről, ami "rossz"!     
nincs kompromisszum, igen , megint a babitsi igazság jött elő "vétkesek közt cinkos, aki néma"!

a film végén , a felderítő cikk megjelenése utáni napon, jól lehet ,vasárnap!, tele a szerkesztőség az újságírókkal, és alig tudják fogadni a telefonálások tömkelegét, valamennyien egykori áldozatok...a betelefonálók...


úgy tűnt, a kizökkent időket, (ó, kárhozat!) helyre lehet tolni...ha némi időeltolódással is -

(Ők, ezek a "hős" oknyomozó újságírók, tették...) (azaz persze, itt az őket megszemélyesítő , nagyszerű  színészek:)

zsákutca

megtöri utad

vége nincs s nem végtelen

üresjárat csak

(a cim a lényeg, valamelyik reggel ez a szó "üdvözölt", vagy inkább csapott rám,egy álom után, valamivel-valakivel) kapcsolatban. de a haikut csak utána, ettől a konkrét tartalomtól elvonatkoztatva fabrikáltam, valami általános jelentést próbálva adni. de tény, hogy gyakrabban is vagyunk zsákutcában,mint gondolnánk, azt hiszem ilyenkor a másik oldalon vissza kell fordulni, és egy másik , (nem  zsák) utcát keresni...

végemet járnám?
utolsó percig élek
s tán még aztán is

halálra nem gondolok
még s már nem rám tartozik

átaludtam az Oscart...

nappali világítás mellett, a bekapcsolt tévé előtt...

a fal felé fordulva csak pár percre akartam behunyni a szemem, az unalmas és számomra érdektelen előműsor közben, s mikor legközelebb kinyitottam, már (épp) di Caprio veette át, végre, a neki már régóta kijáró Oscart...

már csak az utolsó dij maradt hátra..... persze nem kellett sokat várni a minket leginkább érdeklő hirre, és egész nap is a Saul gyözelmével volt tele minden ....

várható is volt, a rengeteg elődij előtt, de azért sose biztos...

örülök persze, én is...de ettől a dijtól nem lett a film se jobb se fontosabb

,

,

"Az emberiség legsötétebb óráiban is lehet bennünk egy hang, amely segít embernek maradnunk" -

" ez a remény szólal meg a filmben ," (azért emlékszem valami "talán"-ra is...  (joggal, de "reménytelenül is remél"... )

meg bizik a párbeszédben, békességben..

 Úgy legyen. ez a film több is mint film, "játék"film semmiképp sem; küldetés!

s újra műsorra tűzik, mindenhol, Makón is- de én nem akarom többször megnézni.

nekem már az egyszeri megnézése is második túlélésnek számitott.

hazafújt a szél

huzatos úton lakom

csak ki ne fújjon

vagy fújjon el messzire

kalapom már elvitte

hálátlan korszak ez

mindenen és mindenkin

átlépő

át is fog lépni rajta a történelem

igaz, mindig is az utókor volt hálás

a mindenkori jövő

de ez nem tisztel elődöket se

nincs is esélye hálát remélnie