igen, akárhányszor, nem is tudom már hanyadszorra....

és nemcsak azért mert  első szerelmem megszólalásig hasonlitott a Roccot alakitó Alain Delonra..

(már egyikőjük se az, aki volt, bizonyára az én egykori szerelmem se... nem  tudom, nem tudhatom, mert bennem tényleg alig 20 évesként maradt meg...) mig a szinész arcán látom az időszabta változásokat, és azt is, hogy a jóság simasága és ártatlan szépsége  nem örök.. (tán a jóság se...)

de Roccoé a filmen az... és én is a legkisebb testvérrel együtt (a film végén) végig simogatnám az arcát az újság cimlapokon....

még akkor is, ha igazat adnék én is a középső testvérnek, hogy nem szabad ennyire jónak lenni, és megbocsátani mindenkinek,,, és nem is lehet szentnek lenni itt a földön...

mégis ő marad az ideálunk:  Rocco, forever....