átaludtam az Oscart...
nappali világítás mellett, a bekapcsolt tévé előtt...
a fal felé fordulva csak pár percre akartam behunyni a szemem, az unalmas és számomra érdektelen előműsor közben, s mikor legközelebb kinyitottam, már (épp) di Caprio veette át, végre, a neki már régóta kijáró Oscart...
már csak az utolsó dij maradt hátra..... persze nem kellett sokat várni a minket leginkább érdeklő hirre, és egész nap is a Saul gyözelmével volt tele minden ....
várható is volt, a rengeteg elődij előtt, de azért sose biztos...
örülök persze, én is...de ettől a dijtól nem lett a film se jobb se fontosabb
nem a dijakért csinálták, eszükbe se jutott az elején ill munka közben...viszont a díjak révén sokan ismerik meg a munkájukat, és jut el a mondandójuk...
,
amit nagyon szépen foglalt össze most is a rendező, (kicsit Arany Jánosra is emlékeztetve... "embernek lenni minden körülményben"...)
,
"Az emberiség legsötétebb óráiban is lehet bennünk egy hang, amely segít embernek maradnunk" -
" ez a remény szólal meg a filmben ," (azért emlékszem valami "talán"-ra is... (joggal, de "reménytelenül is remél"... )
meg bizik a párbeszédben, békességben..
Úgy legyen. ez a film több is mint film, "játék"film semmiképp sem; küldetés!
s újra műsorra tűzik, mindenhol, Makón is- de én nem akarom többször megnézni.
nekem már az egyszeri megnézése is második túlélésnek számitott.
