a 100 éves Nyugatról (Dél) Keleten   (2008. május 20-án)

Bogoly József Ágoston irodalomtörténész, kandidátus igazi inyencségekkel szolgál irodalmi előadásával, irodalmi áhitozásaimnak e kis délkeleti -de nagy irodalmi hagyományokkal rendelkező -városban. Kérdezte is az előadása végén, hogy megfelelt-e az elvárásaimnak, mondtam neki, hogy nekem nincsenek külön elvárásaim, én bármit, mindig szívesen hallgatok tőle. Ebben maradtunk. Kíváncsi vagyok, milyen témája lesz legközelebb. De mindig van a konkrét, aktuális témán túlmutató, s mindig kapcsolatokat is tár fel, térben-időben, különböző kultúrák közt, a múlt és a jelen közt, valami elemi s mélyben meghúzódó lényeges összefüggésként. No és mindig érinti Makót. (pedig ő nem is makai, eredetileg, de érzi a várost, s jelenében a múlt kultúrájának továbbélését is, legalábbis akarja ébresztgetni, hiszen - reméli - bennünk, utódokban, él tovább a múlt is, az egykori dicső ősök, hiszen kell, hogy érezzük az őseinket bennünk.) 
Pl. elgondolkodhatunk azon, hogy Ady eltévedt lovasa is bennünk él ... (házi feladat: elolvasni József Attila Lovas a temetőben c. versét) vagy a későn fejtegetett Babits-i megközelítésben is ... "Nem magad nyomát veted: csupa nyom vagy magad is, kit a holtak lépte vet." (Csak posta voltál)

Most a 100 éves Nyugat folyóiratról volt szó a városi könyvtárban. Kissé mintha szétesett volna, vagy túl szerteágazó és mozaikos volt az előadás, de hát épp az volt a vezérmotívum is, amit Ady a Kocsiút az éjszakában c. versében így - ezzel az azóta már szállóigévé vált mondatával - fogalmazott meg: minden egész eltörött. (Milyen szomorú vagyok én ma... (?) ... Minden láng csak részekben lobban(t) - de volt láng! 
Babits Esti kérdését előadónk szinte teljesen a lemezről ismert babitsi intonációval mondja... (de halljuk itt is Babits hangját felvételről, amin Kosztolányit dícséri, s hogy az író nem múlhat el, kezdet(e) és vég(e) egybeesik, aki meghalt sokszor elevenebb az élőnél, a műben is az ember él, szavakból épült test...)

Az Esti kérdés után Hugo von Hofmannsthal verse - A külső élet balladája - ikertársnak tűnik. Micsoda interkultúlturális szellemi kézfogás is ez! 
"És gyermekek nőnek fel mély szemekkel, / Semmit sem tudva nőnek és kihalnak,"... 
"Mért sáppadok, mért sírok, mért mosolygok? / S mindez mit ér, s e játékok mit érnek?"...
"Mi hasznunk ennyi és megannyi képből? /S mégis sokat mond, ki azt mondja: „Este.”...
(ahogy egy másik Babits versben (a Különös hírmondóban) a "nagy hír": ősz van...
Függelékként tisztelgés Makónak, Makai Emilnek, akit sokra tartott Ady, Juhász Gyula. Utóbbi maga is sokszor fordul meg Makón, ha írni akar Espersithez jön, jól elvan itt a szent csöndben. Sőt még Kosztolányi is megfordul Makón, igaz késve ért ide a Juhász Gyula ünnepségre, de itt volt... 1923-ban. 
Egy hozzászóló pár percig ismerteti Juhász Gyula makói vonatkozásait, de nem részletez, rájön, ez itt, Makón közismert, aztán bevallja, Juhász Gyula volt a szakdolgozata témája. Jut eszembe, nekem meg Kosztolányi. (pedig a 60-as években nem volt divatos és hálás téma. De a Hajnali részegség!.. (itt is elhangzott, csak az amatőr szavaló nem úgy mondta, ahogy belül hallom...)

Összetalálkozunk az előadás után volt magyartanárnőmmel, aki később kollégám is lett, (az előadó "egy régi asszonyként" tiszteli meg mindig, külön is,) meséli, hogy Juhász Gyula Tettamantiéknál, akiknek a házában ők laknak jelenleg - mindig fáradtan dőlt le a diványra, összekulcsolt kézzel, keresztbe tett lábbal, cipőstül. Jut eszembe, Juhász Gyula tanította a gimnáziumban anyukám nővérét, meg egy párukat, akik érdeklődtek az irodalom iránt, ők körülvették a tanári asztalnál, a többiek, akiket nem érdekelt az irodalom, nem érdekelték... Meg anyukám a húgával korcsolyázni volt a töltésen túl, és beszakadt alattuk a jég, a húga majdnem szerencsétlenül járt, csak anyu ordított segitségül, végül, Tettamantiékhoz (aki a család barátja is volt) vitték be őket, lehet, hogy ugyanarra a diványra fektették le, s szárítgatták, nyugtatgatták anyu húgát, míg megérkezett nagyapa fiákere értük?.... 
Bennünk élő múlt....  Anyukám s minden nagynéném is,  egész életükben élték az irodalmat is...

Szeged ünnepel. Fel van fordulva az egész város. A hidon nem lehet közlekedni, csak csoszogva. A tereket, cukrászdákat stb. elözönlik az idelátogatók. A Nagyáruház éli viszonylag normális napját. (ott mindig akad ember szép számmal), de azért ott is van valami, amit még nem tapasztaltam: egy kisgyerek éktelenül bömböl a papírrészlegen, belevörösödve, belerekedve, toporzékolva - de ha jobban megnézem, könny egy sincs a szemében. Apja (?), valószínű az, a későbbiekben kiderül, most mindenesetre eléggé tisztes távolságból figyeli, zavart mosollyal(!) a szája sarkában. Én bemenekülök a fülhasogató és idegtépő lárma elől egy könyvesbódéba, de ott is hallani, mondom is az eladónak, aki később jön be, hogy mennyire sajnálom ezt a gyereket (meg a szüleit is), mire ő ne sajnáljam, ez csak hiszti. 
Attól még sajnálom. 
Hát még mikor kiderül a következő jelenetből a háttérhelyzet. 
Az apa (tényleg az) kiviszi a passzázsra a gyereket, ott egy babakocsi és egy nő. A babakocsi egy kisebb gyereké, a nő mindkét gyerek anyja. Csakhogy a babakocsis gyerekét abajgatja, emerre meg csak szigorúan rákiabálni tud. De az csak üvölti, most már ki is lehet venni, mit: "Hidi vásárba!" Hidi vásárba!" - mintha elakadt volna a tű a lemezén. Anya:"Rossz vagy! Rossz gyereket nem viszek vásárba!"! Bőgő gyerek, reszketve: "Jó vagyok!" 
Kicsit alább is hagy a bőgése. 
Majd hirtelen eszébe jut, hogy "pisilni kell", s már tolná is le a nadrágját. 
Az apa még időben azért valahova elviszi. 
Látókörömben már csak az anya a kisebb gyerekével. 
Ott téblábolok, de tisztes távolságban. És azon gondolkodom, odamenjek-e hozzá, és mondjam-e meg, hogy talán picit többet foglalkozhatna a nagyobb gyerekével is, és főleg gyengédebben, mert még ő se nagy....attól, hogy van egy még kisebb testvére, nem biztos, hogy felnőttként kéne kezelni a picit nagyobbat.... 
De hogy jönnék én ehhez?! 
Különben is, az én lányom is, volt úgy, hogy bőgött boltban, (mert nem vehettem meg mindent, amit akart,) - ha nem is így és ennyire! - pedig neki még csak nem is volt kisebb testvére. 
Nagykorára meg milyen visszafogott lett.

(2007. május 20)

nagy pakolásban vagyok...és közben mindenféle, régi, elfeledett dokumentumra bukkanok -  ezért lassan is haladok vele; ezeket még a határidős költözés utolsó napjaiban ömlesztve, dobozokban, táskákban hoztam  e kisebb panellakásba az ősi családi házból, a -Szegedi utca 26/c-ből -, s most próbálom szelektálni, szortírozni, de ez csak úgy mehet, hogy bele-beleolvasok mindenbe, nagyon kevés dolog tűnik eldobhatónak... Levelek pl semmiképp...

pl egy vastag borítékban, mely Ausztráliából jött par avion, a nagybátyámtól, több verse, - köztük egy nekem ajánlott, az apukámról, a szeretett öccséről, akinek a halálát -érthetően- nem tudta elfogadni, sose :"...Testvérem volt ő - kitől agyat kaptam / S mióta elvesztem jaj de meginogtam / Évtizedek óta gyötör tudata hogy nincsen / Hogy egy átkos golyó elrabolta tőlem / Élek, élek, élek azóta is élek / De nélküle életem csak úgy félig élet... "(Milyen különös -de nem lehet véletlen! - egybeesés, hogy én is egy apámról szóló versben, így fogalmaztam: "Éppen hogy csak élni kezdtem, / halni vitték, kiből lettem, / Most nem tudom, ki vagyok / mert nem tudom ő ki volt / s azt se, vagyok-e igazán / félig én is vele égtem /ezerkilencszáznegyvennégyben / nem sokkal születésem után.")

A boritékban, melynek címzésén ott a régi címünk - amit még mindig el szoktam néha téveszteni, bár már 10 éve elköltöztünk -.. A boritékban van még egy kísérő levél is, csak legvégén a géppel irott szöveg után kézzel, a kérés, hogy írjam meg őszintén a véleményem a versekről (gondolom, ő. a külföldön élő táncos kérdezte ezt tőlem, a magyar irodalom tanártól ) De az érdekes, és meglepő, mert eddig el is sikkadt bennem, a levél vége felé a következő pár sor:

"Érdekes... erre sokat gondolok, ha neked írok; az egyetlen fogalom ami megmaradt régi életemből a Szegedi utca 26/c. Hisz oda még, akkor mikor először turnéztam keresztül-kasul Európában, még Karcsinak * írtam.  Semmi, érted, semmi más nem maradt meg a múltból. Mondhatnám, hogy jól esik leírni ezt a címet. Ez köt.... S ebbe maradunk, a régi, örökös szeretettel...)"

(*"Karcsi".. az öccse vagyis az apukám, aki budapesti volt, de  Makóra helyezték, a bíróságra, s így, itt ismerkedett meg anyukámmal... Szegedi u. 26/c... És innen hivták be munkaszolgálatra, Borba...honnan már nem térhetett vissza ...sehova.)

Ezek a sorok megdöbbentettek. Mert hogy én ragaszkodom, ragaszkodnék... ehhez a régi (eredeti) címhez, úgy hogy néha még most is eltévesztem, amikor a lakcímről kérdeznek, de hogy a világjáró nagybátyám is...! hogy neki is ilyen sokat jelentett ez a cím! Híd volt a múltjához...  az elvesztett öccséhez...

akit remélem azóta már újra "megtalált", -ott, ahol nincsenek utcacimek -ahogy hitte is abban a versben: "Óh sors te kegyetlen valami / Büntetted őt s engem - de hív valami / Csalogatón, sugva tudatalatt érzem / Hogy ő valahol VAN s ha van van miért élnem / Eltemetetlenül múlt el ő a porban / De csak teste tűnt el lelke valahol van /...."

(2008. május 19. - )

"tele van a város akácfavirággal, akácfavirágnak bűvös illatával..."... előbb éreztem az illatot, előbb bódultam tőle, aztán láttam meg fejem fölött a dús akácvirágfürtöket az úton...

a házunk előtt, az egész (Szegedi) utcában is ez volt (van?)
"akácos út, ha végigmegyek rajtad én, eszembe jut sok régi szép emlék..."
anyukám szerette ezeket a dalokat, én bizony nem sokra tartottam, lenéztem, giccsesnek, szentimentálisnak tartottam az u.n. "magyar nótát" akkoriban. Az operettel együtt. Nem voltak "divatban"... Anyámat viszont nem érdekelték a (változó) divatok, a szívére hallgathatott, magyar nóta ügyben is... Néha énekelt is, kicsit hamisan, de azért nem kellett volna rászólnom, hogy jaj, anyu, ne!...

és most, bevallom, másképp érzem én is (még ha Szabolcska Mihályé is a szöveg)..., mikor "tele van a város akácfavirággal"... (hova lettél hová, ábrándok világa, te maradtál csak egyedül akácfa virága) ...

.de anyám kedvenc 4 sora is eszembejut Kiss József Tüzek c. verséből, amit gyakran idézgetett:
"Az én mezőmön nem értek kalászok,
Az én aratásom egy marék virág,
Az én gyönyöröm az álomlátások,
Az én világom egy álomvilág"
és az akácos utat, ha végigmegyek rajta én...
anyám hangján hallom, tisztán...
meg a madárt, mi vigan dalol az ágon... (pedig a dal nem is volt "víg")
s azt a dalt is, amit -100 szál piros rózsa kíséretében- gimnazista osztálytársa szerenádozott neki:
"most még hideg van, fagyos a virág, most még titokban gondolok reád) most még rózsa sincs, virág se terem, / most még tilos a csók s a szerelem.... "
csak ketten voltak lányok az osztályban, anyu és a barátnője, 1926-ban, az érettségi tablón a fiú képe, aki később férje lett a barátnőnek, anyu képe mellett, a 100 piros rózsás fiú képe meg anyu barátnője mellett - direkt felcserélték őket..., szemérmesen, játékosan, de mindenki tudta, hogy hogyan , kik is tartoznak össze valójában. De anyu nem le(hete)tt a felesége ".... most még tilos ...."

és, emlékszem, amikor egyszer 2. általánosban a tanítónéni azt a leckét adta fel, hogy hozzunk otthonról valami dalt, akkor anyukám a Vén cigányra tanított meg (nem a Vörösmartyéra persze, hanem egy szép-szomorú nótára. De csodálkozott is a tanítónéni... (nem ilyesmit várhatott a "mint a mókus fenn a fán"dalok korában...;" Zöld erdő mélyén, kis patak szélén, párjával csendesen élt egy cigány,/Vén öreg ember, nótája nem kell, senkinek nem kell a nótája már(...) Nem muzsikál sohasem már, csendes lett a vén cigány,/ Erdőben alussza álmát, vadgalamb búg a fán. / Öreg, vén anyóka, sírját virággal díszíti már, vadgalamb sírva dalolja,/ Élt egyszer egy cigány, öreg cigány, a vén cigány")

...és ha már anyám dalait idézem, van még egy másfajta, ami most már az én dalom is, anyámról, anyámhoz:
egy őszhajú asszony.... jiddishe máme.... Jiddishe Máme / Kezedet nem foghatom már / Jiddishe Máme / Búvóhely szobámban nem vár / Őriztél, féltettél, ahogy senki még / Most az emlékek árja sötét és mély / Édes, törékeny Jiddishe Máme / Máme - Anyám
------------------------------------------------------------------------------
vajon mitől könnyes a szemem, s fújom egész nap az orrom...
az akácfavirágtól?!

tegnap még virult

mindenki megcsodálta

mára elhervadt

Másnap (mert mifelénk többnapos egy városnap) :)

tanyai filmjeik a legszuggesztívebbek változatlanul. de hát nem lehet örökké a tanyán maradni. De azért talán nem kellene felvenni még beszédmodorban is ezt a pesties szóvéghúzó stilust... (ha az öz ést el is vetjük)

az a gondolat támad bennem, hogy arról kell írni, filmezni stb,..ami körülöttünk vagy inkább bennünk van,, amit ismerünk, amiről van személyes mondanivalónk, közünk...a többi idegen marad és csak üres szemfényvesztés.

talán mindent igy kellene... messzebbről...

Nem is tudom

finis előtt

mindig

lelassulok

sőt le is állok

mint ama régi

hosszútávfutó

ha más okokból is