"tele van a város akácfavirággal, akácfavirágnak bűvös illatával..."... előbb éreztem az illatot, előbb bódultam tőle, aztán láttam meg fejem fölött a dús akácvirágfürtöket az úton...
a házunk előtt, az egész (Szegedi) utcában is ez volt (van?)
"akácos út, ha végigmegyek rajtad én, eszembe jut sok régi szép emlék..."
anyukám szerette ezeket a dalokat, én bizony nem sokra tartottam, lenéztem, giccsesnek, szentimentálisnak tartottam az u.n. "magyar nótát" akkoriban. Az operettel együtt. Nem voltak "divatban"... Anyámat viszont nem érdekelték a (változó) divatok, a szívére hallgathatott, magyar nóta ügyben is... Néha énekelt is, kicsit hamisan, de azért nem kellett volna rászólnom, hogy jaj, anyu, ne!...
és most, bevallom, másképp érzem én is (még ha Szabolcska Mihályé is a szöveg)..., mikor "tele van a város akácfavirággal"... (hova lettél hová, ábrándok világa, te maradtál csak egyedül akácfa virága) ...
.de anyám kedvenc 4 sora is eszembejut Kiss József Tüzek c. verséből, amit gyakran idézgetett:
"Az én mezőmön nem értek kalászok,
Az én aratásom egy marék virág,
Az én gyönyöröm az álomlátások,
Az én világom egy álomvilág"
és az akácos utat, ha végigmegyek rajta én...
anyám hangján hallom, tisztán...
meg a madárt, mi vigan dalol az ágon... (pedig a dal nem is volt "víg")
s azt a dalt is, amit -100 szál piros rózsa kíséretében- gimnazista osztálytársa szerenádozott neki:
"most még hideg van, fagyos a virág, most még titokban gondolok reád) most még rózsa sincs, virág se terem, / most még tilos a csók s a szerelem.... "
csak ketten voltak lányok az osztályban, anyu és a barátnője, 1926-ban, az érettségi tablón a fiú képe, aki később férje lett a barátnőnek, anyu képe mellett, a 100 piros rózsás fiú képe meg anyu barátnője mellett - direkt felcserélték őket..., szemérmesen, játékosan, de mindenki tudta, hogy hogyan , kik is tartoznak össze valójában. De anyu nem le(hete)tt a felesége ".... most még tilos ...."
és, emlékszem, amikor egyszer 2. általánosban a tanítónéni azt a leckét adta fel, hogy hozzunk otthonról valami dalt, akkor anyukám a Vén cigányra tanított meg (nem a Vörösmartyéra persze, hanem egy szép-szomorú nótára. De csodálkozott is a tanítónéni... (nem ilyesmit várhatott a "mint a mókus fenn a fán"dalok korában...;" Zöld erdő mélyén, kis patak szélén, párjával csendesen élt egy cigány,/Vén öreg ember, nótája nem kell, senkinek nem kell a nótája már(...) Nem muzsikál sohasem már, csendes lett a vén cigány,/ Erdőben alussza álmát, vadgalamb búg a fán. / Öreg, vén anyóka, sírját virággal díszíti már, vadgalamb sírva dalolja,/ Élt egyszer egy cigány, öreg cigány, a vén cigány")
...és ha már anyám dalait idézem, van még egy másfajta, ami most már az én dalom is, anyámról, anyámhoz:
egy őszhajú asszony.... jiddishe máme.... Jiddishe Máme / Kezedet nem foghatom már / Jiddishe Máme / Búvóhely szobámban nem vár / Őriztél, féltettél, ahogy senki még / Most az emlékek árja sötét és mély / Édes, törékeny Jiddishe Máme / Máme - Anyám
------------------------------------------------------------------------------
vajon mitől könnyes a szemem, s fújom egész nap az orrom...
az akácfavirágtól?!
