a 100 éves Nyugatról (Dél) Keleten (2008. május 20-án)
Bogoly József Ágoston irodalomtörténész, kandidátus igazi inyencségekkel szolgál irodalmi előadásával, irodalmi áhitozásaimnak e kis délkeleti -de nagy irodalmi hagyományokkal rendelkező -városban. Kérdezte is az előadása végén, hogy megfelelt-e az elvárásaimnak, mondtam neki, hogy nekem nincsenek külön elvárásaim, én bármit, mindig szívesen hallgatok tőle. Ebben maradtunk. Kíváncsi vagyok, milyen témája lesz legközelebb. De mindig van a konkrét, aktuális témán túlmutató, s mindig kapcsolatokat is tár fel, térben-időben, különböző kultúrák közt, a múlt és a jelen közt, valami elemi s mélyben meghúzódó lényeges összefüggésként. No és mindig érinti Makót. (pedig ő nem is makai, eredetileg, de érzi a várost, s jelenében a múlt kultúrájának továbbélését is, legalábbis akarja ébresztgetni, hiszen - reméli - bennünk, utódokban, él tovább a múlt is, az egykori dicső ősök, hiszen kell, hogy érezzük az őseinket bennünk.)
Pl. elgondolkodhatunk azon, hogy Ady eltévedt lovasa is bennünk él ... (házi feladat: elolvasni József Attila Lovas a temetőben c. versét) vagy a későn fejtegetett Babits-i megközelítésben is ... "Nem magad nyomát veted: csupa nyom vagy magad is, kit a holtak lépte vet." (Csak posta voltál)
Most a 100 éves Nyugat folyóiratról volt szó a városi könyvtárban. Kissé mintha szétesett volna, vagy túl szerteágazó és mozaikos volt az előadás, de hát épp az volt a vezérmotívum is, amit Ady a Kocsiút az éjszakában c. versében így - ezzel az azóta már szállóigévé vált mondatával - fogalmazott meg: minden egész eltörött. (Milyen szomorú vagyok én ma... (?) ... Minden láng csak részekben lobban(t) - de volt láng!
Babits Esti kérdését előadónk szinte teljesen a lemezről ismert babitsi intonációval mondja... (de halljuk itt is Babits hangját felvételről, amin Kosztolányit dícséri, s hogy az író nem múlhat el, kezdet(e) és vég(e) egybeesik, aki meghalt sokszor elevenebb az élőnél, a műben is az ember él, szavakból épült test...)
Az Esti kérdés után Hugo von Hofmannsthal verse - A külső élet balladája - ikertársnak tűnik. Micsoda interkultúlturális szellemi kézfogás is ez!
"És gyermekek nőnek fel mély szemekkel, / Semmit sem tudva nőnek és kihalnak,"...
"Mért sáppadok, mért sírok, mért mosolygok? / S mindez mit ér, s e játékok mit érnek?"...
"Mi hasznunk ennyi és megannyi képből? /S mégis sokat mond, ki azt mondja: „Este.”...
(ahogy egy másik Babits versben (a Különös hírmondóban) a "nagy hír": ősz van...
Függelékként tisztelgés Makónak, Makai Emilnek, akit sokra tartott Ady, Juhász Gyula. Utóbbi maga is sokszor fordul meg Makón, ha írni akar Espersithez jön, jól elvan itt a szent csöndben. Sőt még Kosztolányi is megfordul Makón, igaz késve ért ide a Juhász Gyula ünnepségre, de itt volt... 1923-ban.
Egy hozzászóló pár percig ismerteti Juhász Gyula makói vonatkozásait, de nem részletez, rájön, ez itt, Makón közismert, aztán bevallja, Juhász Gyula volt a szakdolgozata témája. Jut eszembe, nekem meg Kosztolányi. (pedig a 60-as években nem volt divatos és hálás téma. De a Hajnali részegség!.. (itt is elhangzott, csak az amatőr szavaló nem úgy mondta, ahogy belül hallom...)
Összetalálkozunk az előadás után volt magyartanárnőmmel, aki később kollégám is lett, (az előadó "egy régi asszonyként" tiszteli meg mindig, külön is,) meséli, hogy Juhász Gyula Tettamantiéknál, akiknek a házában ők laknak jelenleg - mindig fáradtan dőlt le a diványra, összekulcsolt kézzel, keresztbe tett lábbal, cipőstül. Jut eszembe, Juhász Gyula tanította a gimnáziumban anyukám nővérét, meg egy párukat, akik érdeklődtek az irodalom iránt, ők körülvették a tanári asztalnál, a többiek, akiket nem érdekelt az irodalom, nem érdekelték... Meg anyukám a húgával korcsolyázni volt a töltésen túl, és beszakadt alattuk a jég, a húga majdnem szerencsétlenül járt, csak anyu ordított segitségül, végül, Tettamantiékhoz (aki a család barátja is volt) vitték be őket, lehet, hogy ugyanarra a diványra fektették le, s szárítgatták, nyugtatgatták anyu húgát, míg megérkezett nagyapa fiákere értük?....
Bennünk élő múlt.... Anyukám s minden nagynéném is, egész életükben élték az irodalmat is...
