erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

"Kortárs költőnő verse grafittiként a Dunaparton"

2015. május 01. - gond/ol/a

Mai siker...

"Hol vannak már a kiolvashatatlan tagek és az obszcén feliratok. Mostanában kortárs költőt illik a falakra fújni! Falakat firkálni még mindig illegális ugyan, de ez elég menő."
(könyvesblog)

"Szerzőnk, Turi Tímea verse majdnem kőbe vésve. A graffiti illegális, de mi azért nagyon örülünk." (Magvető)



szerintem a látvány maga "gyönyörű": (csak ki ne öntsön rá a Duna, meg ne nőjjön rá az alj- és oldalnövényzet!

Ebből  a versből lett a graffiti:


"TURI TÍMEA VERSE

Utólag belátni
Apák és anyák; de legalább házasok,
akik évek után is zavarba jönnek, ha azt mondják:
férj, feleség. Elválnak, újrakötnek.
Minden szakításkor elsiratják a meg nem születettek
ígéretét is, és már az első csók után az új barát nevét
suttogják a sajátjukhoz este.
Házasok; de legalább van egy másik férfi, nő,
akivel együtt élnek, aki menedék a családi perpatvar elől,
hogy legyen egy új család, amiből a saját gyerek majd
kimenekül. Elhagyják a szülői házat, dédelgetnek,
és elhagyják őket újra. Nincsen szülői ház.
Néha rácsodálkoznak, hogy a másik is
ugyanonnan jött, ahonnan ők:
az emlékek egyszemélyes ketrecéből.
Nincsen szülői ház; de legtöbbször panel.
A gyerekszoba, ha volt, tapétája sárgul.
Hova tűnt minden el?
Ott maradt egy dobozban.
De hogyha visszanéznek, nem látják, ami volt
a füsttől – avart égetnek a kertben, fő a leves,
száll a por, a lámpában a légy, nézd, körbe-körbe –,
úristen, hát vége lett! Mondd, ki gondolta volna?
Van valaki másuk; de legalább egyedül élnek.
Emlékmenekültek, akik utólag belátnak szobákba,
ahonnan nem lehet kijutni, és ahova nincsen visszatérés.

http://kulter.hu/2013/05/turi-timea-verse/ "

---

az Indexen is hir lett!

http://index.hu/mindekozben/poszt/2015/03/25/elvalnak_ujrakotnek_-_a_kortars_kolteszet_graffitiben_gyozi_le_az_obudai_betont/


ott (a klubrádióból, meg  is hallgatható)


de a szó elszáll, az irás megmard... (ha le nem festik)

(Kissé ódivatú módon, A dolgok, amikről nem beszélünk c kötetben is olvasható azért! )

Proust nyomàban

Az én madlenem

Az orgona

Illata

Ezért vagyok

Minden tavasszal

Újra gyerek

S az egész vàros

Olyan nekem

Mint hàzunk

Régi kertje

Orgonabokraink

Édes illatàval

Megtelve

Itt bolyongok

Tavaszokon àt

Hol minden

Belesűrűsödik

Ebbe a màgikus

Illattengerbe

Az egész vàros

A régi kert

Gyerekkorom tere

Hol kerités nélkül

Jàr àt az orgonaillat

Multat és jelent

S még jövőt is beleng

Hol még minden lehet

Hiszen ugyanaz az illat

Tölt be màr 7o éve

Megàllt az idő

És én àllok benne

Miközben kavarog

Körülöttem

Múlt jelen és jövő

Az élet ez. Egy.

Egyszerre minden.

 

Semmi sem vàltozott.

Mert mit szàmit

Hogy màs a szirom

S hogy az is màs

Ki beleszimatol

Az orgonaillat ugyanaz

S minden viràgzàs

Örök marad

 

találkozás egy öregasszonnyal


ülök Szegeden, a Boldogasszony sugárúton, a valamikori Április 4 útján, a 4. szám előtti padon, szemben egykori egyetemi lakóhelyemmel, az egykori Irinyi kollégiummal, ami már rég nem kollégium, de ott ebédeltem a pincehelyiségében, az egykori menzánkon, s most pihenek, napozok, a friss , koratavaszi fényben, élvezem a végre jó időt. Közben arra gondolok, nézve a kaput, balra előttem, hogy mi lenne, ha valami scfis időjáték folytán kilépne azon a kapun egykori magam - mondjuk 20 évesen, - majd félszázad távolából,... és meglátna itt a padon

engem; egy öregasszonyt. Vajon mit gondolna róla? egyáltalán észrevenné-e? vagy elrohanna mellette(m)? És mi lenne, ha én megszólítanám, és elmondanám neki, hogy én ő vagyok. Csak 50 évvel később. Ilyen lesz ő. - mondanám. Biztosan hitetlenkedne, vagy kétségbeesne vagy tiltakozna, esetleg megsajnálna. (engem, őt - mindkettőnket)... de el se tudom képzelni, hiszen 20 évesen olyan pesszimista voltam és dekadens is talán, meg lázadó - és féltem - nem is az öregségtől -, inkább a haláltól, meg persze az élettől is! Ugyanakkor tele voltam életféltéssel és életvággyal. (tele vágyakkal zokogott az én lelkem is...) el se tudom képzelni, mit szólna most hozzám, öregasszonnyá lett magamagához.(talán kiméletből nem is árulnám el neki, nem ijesztenék rá, vagy elütném azzal - ha már mégis megtörtént volna - hogy hiszen csak vicceltem... Nem is tudom elképzelni ezt a fordított találkozást -Karinthy Találkozás egy fiatalemberrel c. irásának pandantjaként ezt aTalálkozást egy öregasszonnyal... fogalmam sincs , hogy zajlhatna le, sajnálat? megrettenés? öröm? együttérzés? lenne a fiatal lány reakciója? Vagy csak döbbenet, szólni se tudna, látni se...

A szemem közben már rég csukva tartom, s már nem a régi kapun, el is bóbiskolok a napon, én, az öregasszony, már nem is látom magam előtt én se 20 éves változatom. Csak kiüresedve ülök a padon, a koratavaszi, langymeleg napsütésben, valami időtlenségben lebegve, és akkor hirtelen egy hideg érintést érzek a jobb kézfejemen, kinyitom a szemem, egy fiatal nő hajol le hozzám e szavakkal:
"Tessék mondani, jól tetszik lenni?"

de hol vagyok én?!

Kerestem egy mondat helyét

Rólam irta lányom rég

már nem tudtam hova

 

Meglett a hely

 

De közben

elveszett

a mondat

 

Nem is baj

 

Úgyse ismertem

magamra benne

 

Másról szólt

inkább róla

hogy milyennek

látja ő az anyját..

 

Másnak

mint én

magamat

 

Dehát biztos

más is vagyok

anyának

mint magamnak


Bár

mióta anya

magamnak

alig...

 

(mint ahogy

azóta

ő is)


hogyan emlékezünk?

 

...és arra
hogy lehet emlékezni
akit nem ismertél
mert
pár hónapos voltál csak
mikor elszakitották tőled
mikor elszakitottak tőle
mert
örök várakozássá lett
és örök hiány
és
minden férfival
őt akartad pótolni
ha nem is tudtad
és
megnemszületett testvéreid
a barátaiddal
kik pedig cserben hagytak
és
folyton „emlékezel” ma is
holott
nincsenek emlékeid
róla
csak
egy hatalmas űr
az életedben
s benned
és te magad
mert
az emlék is
te vagy

 

süti beállítások módosítása
Mobil