A mezzo-operafesztivál második versenydarabjának, a Raoul- nak (Raoul Wallenbergről szól) közönségtalálkozóján vagyunk délután a Reökben, az esti előadás előtt. Kicsit harsány most a várakozó közönség, később sorsolandó ajándékjegyekről, egyéb vidámságokról trécselnek. A stáb, ha késve is, s a rendező csak el- (majd vissza) szökve a próbáról - végre bevonul. Az ő légkörük - de lehet, hogy csak a művészi-alkotói létük miatt - valahogy egészen más (nem csak a pódium pár centis emelkedője miatt), bár a közönség is elcsitul jöttükre, csak a "moderátor" színházi-zenei ember és a tolmács magyar - és azon morfondírozok, ezzel is összefüggésben, hogy vajon miért nem MAGYARországon jutott valaki eszébe, hogy a MAGYAR zsidókat mentő Wallenbergről operát készítsen... A rendező: Julia Haebler BERLINben született. Az előadás a BRÉMAI Színház produkciója. Szerzők: Gershon Kingsley- Michael Kunze. A szinigazgató hangoztatja, hogy számukra nem a verseny a fontos, hanem mindenképp a darab, mondanivalója. A fiatal német rendezőnő hol angolul, hol németül válaszol a kérdésekre, de látszik, hogy (neki is) mennyire a legfőbb (és valószínű már sokszor hangoztatott, mert készre fogalmazott )mondanivalója, szándéka a darab bemutatásával itt is, és főleg a kész előadással az, hogy: több olyan ember legyen, mint amilyen Wallenberg volt, aki képes volt az embertelenség közepette is ember maradni, mert hogy nehéz időkben, embertelen körülmények között is van lehetőség emberien viselkedni. Azt akarja sugallni, hogy bárki lehet(ne) egy "Wallenberg". Azaz hogy inkább egyszerű emberként, egyszerűen is nevezve, mint a címszereplő inkább egyszerűen "Raoul". A szerző is arról beszél, hogy nem kereste a témát, hanem pont fordítva: a téma találta meg a szerzőt, az a mondandó, hogy tudnánk tenni azért, hogy jobbá váljon a világ. A zeneszerző, aki eddig inkább musiceljeiről illetve popzenéjéről ismert, azt hangsúlyozza, hogy nem is az operaforma itt a lényeg, hanem, hogy a történet megtalálja a maga formáját, a zenei stílust ( meg úgyis a kollektív tudattalanból fakadhat csak.
A végkicsengése a beszélgetésnek az, hogy milyen fontos számukra, hogy Magyarországon adhatják elő a "Raoul"t, azok után, ami itt, Magyarországon történt. Hiszen Magyarországra tartozik.
Remélem, hogy ezt Magyarországon is így érzik.
Mindenesetre nincs telt ház a szegedi fesztiválon. Most se. A 2. sor pl. teljesen üres, de lehet, hogy csak azért, mert civil, világoskék pulóveres, egyszerű emberként, ("nézőként? - egy közülünk?) onnan húzzák ki mintegy a végig "főszerepet" (az egykori áldozatok) főszerepét játszó kórus tagjai, föl a színpadra, eljátszani a történelem szörnyű keretei közt zsidókat mentő svéd diplomata alakját, aki a végén ugyanúgy, a nézőtérre tűnik le, el, onnan ki, a "semmibe", ahogy észrevétlenül bejött, mint egy egyszerű ember, akit viszont a színpadról egy ártatlanul áldozatul eső gyerek énekhangja a 36 igaz emberről szóló zsidó monda felidézésével emel magasba. Hiszen rajtuk múlik, hogy a világ ne omoljon össze. Vajon megvan-e van-e még a világ mindenkori fennmaradásához szükséges 36? Akikből ha egy is hiányozna, összeomlik a világ.
A darab alkotói -szószerinti példamutatásukkal - mindent elkövetnek, hogy meglegyen.
A többi már nem rajtuk múlik.
(Szeged , 2008. november 5.)
