Jaj de gyáván éltem

azok a megnemtett léptek

az a sok félszeg megfutamodás

rámtekeredve mennyire bánt

most mikor lenne merszem menni

de már nincs mivel és nincs hová

Őszi levelek

Köztük egy nyíló  rózsa

Minden egyszerre

Egyedül a fàn

Testvérei alatta

Közéjük vàgyik

Nem is kell soká vàrni

Màr erős szél közelít

Mind harcosok vagyunk

csak àlruhàban küzdünk

mi egyre foszlik rólunk

ilyenkor tél felé

De voltak

bajtàrsak

kik màr elhulltak

a nyàrban

àlruhàs hősök

mi még csatàzunk

rongyainkban

sebesült

életkatonàk

Egyre több levél a földön

S egyre csupaszabbak a fàk

De csak tavaszig

Én odàig el nem làtok

De a tél sugallatától

Màr most fázok

az egész életem egy kicsorbult... bögre!
akár el is lehetne hajítani...

-----------------------------

..... szómiszó, most ez a bejegyzés, hasonlata, kicsorbult...
de miért is ne lehetne venni egy teljesen új bögrét?!

s vigyázni rá, nehogy kicsorbuljon-

Használni. Annak, ami.

(csak az életünkből nem lehet újat venni -  akár csorba, akár nem...)  (a reinkarnáció igy nem , csak álvígasznak értelmezhető.
tessék hát vigyázni  a bögrékre!

(2011. november 9.)

Ha nem vett volna erőt ma rajtam a lustaság (hú. Micsoda oximoron ez! Vagy csak leplezése annak, hogy nem merem bevallani gyengeségem), akkor most Szegeden lennék – azaz már haza felé talán. Ugyanis napok óta tervezem, hogy a három napos Bódy-Jeles konferenciából ezt az igen érdekesnek mutatkozó mai délutánt „kitüntetem” szerény jelenlétemmel. Fél háromtól a Reökben Metanoia lomtár kiállítás: Pero(vics) anyaga, Jeles nyitása. Szerepel annak a legutóbbi előadásnak
is a kelléke, amiben lányom is közreműködött. Eszter könyvének felolvasásával. Ő jelen is van az egész programon. Tudósítani is fog a Literába róla – majd (ott) elolvasom... A Grand Cafe- beli beszélgetés is nagyon izgalmasnak ígérkezett. „Az anyag legmélyebb, legtitokzatosabb tulajdonságairól” Baron György Jelessel. Majd Jeles ősbemutatónak titulált film: Következik a következetlenség, aminek nyomát is hiába kerestem a neten, mert végül is ettől tettem függővé még délelőtt, hogy menjek-ne menjek, mikor már kezdett erőt venni rajtam a lustaság és ürügyre várt a győzelméhez. Végül is a szemerkélni kezdő eső döntött véglegesen... ami egyre jobban belelendült , és nem akart elállni. Közben lányom mobilhívásából megtudtam, hogy a film Jeles másodéves főiskolai filmje volt Latinovits-csal, Kozákkal a főszerepben. De ne bánjam!... Mi- cso-da?! Jól hallok? A kultúrám gyökerei... csapott (újra) képzavarba bosszúságom és pátoszom egyszerre. De akkor se bánjam – mondja, mert alig lehetett látni, mert a kopia elsárgult, kifakult, megkopott... Hát igen. Kikopunk. A filmek is, mi is.. potenciális nézők... Hol az az idő, amikor anyámmal minden filmet megnéztünk. (Én egy ideig csak a 18 éven aluliakat, de a többiről hallottam beszámolóit.) Aztán, mikor vizsgaidőszakban, Szegeden, minden egyetemi vizsga után egy mozi volt az ajándék, a jutalom s egyben kikapcsolódás másnapig. Aztán kezdő tanárként „mozifelelős”-ség, de magánszorgalomból is az a sok-sok film, kapu a nagyvilágra az egyre üresedő kisvárosi „filmszínházban”... aztán kislányommal , óvodás korától a gyerekfilmek... de már nem is tudom, mikor voltam utoljára igazi moziban, miután bezárták Makón az utolsó mozit is...

Délután elaludtam a számítógép előtt a kabbala előadás sorozat soros előadásának hallgatása közben. Igy csak részletekben tudtam meg, hogy „hogyan kell szeretni Istent?”, de úgy tűnik, ezt előadás nélkül is tudhatom, mert függelékként hangzott el szinte a végén, hogy van egy természetes módja is a tudatos, megtanulhatón kívül az istenszeretetnek, mert hogy a bennünk lévő lélek, az isteni szikra, ezért természetes módon is vonzódunk Istenhez, bár ez nem tudatosul mindig, de néha előbukkan, és akkor lehet rá építeni. Hát nálam szerencsére „előbukkant”, s vigyázok is rá. (Ja, két perccel 4 előtt gyertyát is gyújtottam.)

Ülve (függőlegesen) aludtam el a számítógép előtt, de ugyanúgy fejfájással ébredtem, mint mikor reggelente a vízszintes fekhelyemen. Akkor viszont lehet, hogy nem is a vizszintes helyzet hozza elő a fej (homlok) fájásom, hanem maga az alvás? Dehát arról csak nem lehet lemondani, ha nappal mégse kéne...Dehát mondom, ma a lustaság „vett rajtam erőt”... vagy győzött le... mindegy már...

És még mindig esik..

(2007. november 9.)

"Tamás elmegy Amerikába"...kezd a bemutatandó új regény történetének elmondásába a költőbarát, de nem fejezheti be a mondatot, mert a mellette ülő szerző máris felcsattan, nem kis hangerővel: "Ne meséld el!" meg is ismétli, nyomatékkal. Hiszen nem is a "történet" a fontos! És -mint mondja- " a világ amúgy se úgy történik, ahogy mi gondolnánk, hanem ahogy történni szokott" S a célja elgondolkodtatni, érzéseket felkavarni; minden szereplője "gondolkodó lény"...

nem tűrte

semmiben a hamisat

sose festette magát

se az arcát se a száját

persze a haját se

akár az érzéseit

a hamis hangoktól

falra tudott mászni

mikor már

minden hamis lett

körülötte

s a hamisak

őt tartották

kirívónak

bezárkózott

s dúdolt magának

egy tiszta dallamot

de azt is elnyomták

s bepiszkolták

a felsőszomszédék

és az utca

dübörgő zajai

nézem a világom

minden én vagyok
mert én vagyok a bogár
és az elefánt
és az is aki nézi
enyém az egész világ

magamé vagyok
és mindenkié vagyok
de csak ha szeret
mint ahogy én is mindent
és magamat is vele

2015. november 5.