itt járt nálunk, Makón, egy kis csoport, pestiek, zsidók, és hallássérültek, és nagyon érdeklődök, kedvesek, közvetlenek, frissek. Pedig egész nap zuhogott az eső, de ez se tudta kedvüket szegni. pedig nem is túl fiatalok...
már Szegedről jöttek át, megnézni a zsinagógát, a múzeumot, a makói utcákat..., utóbbira nem sok lehetőség maradt
- de remélem, még visszajönnek, pótolni a kimaradásokat
bár az is lehet , hogy másfelé mennek, mert mindig, fáradhatatlanul mennek valahova, legutóbb Prágában voltak...
voltam diákokkal, diákjaimmal többször is különböző kirándulásokon, de ilyen aktivitást sose tapasztaltam, mint ezek között az emberek között; s sok olyan meglátásuk, észrevételük volt, amikért köszönettel és megfontolással tartozunk
a zsinagógában, az általában üres padokon ülve érdeklődéssel hallgatták a makói zsidóság történetét kutató lelkes helytörténész
ünket, de/és utána kérdeztek is! egyikőjük pl. megemlitette, miért maradtak diszítetlenek az ablakok a rekonstrukció során - s nekem ez most tűnt fel először, bár mindentudó történészünk szerint eredetileg is ilyen puritán volt. Viszont a neológ zsinagóga ablakai annál színesebbek voltak - hova lettek? - kérdezték (ők is nehezen tudták feldolgozni, hogy a neológ zsinagógánkat 1965-ben egyszerűen lebontották!) Emlékszem, kiskoromban micsoda felfedezés volt, mikor az egyik színes diszablakon ki tudtam betűzni nagyapám Lőwinger Miksa nevét, akinek neve szerepelt az előcsarnok emléktábláján is, ami a zsinagóga alapítóinak állított emléket. Kimenet az ortodox zsinagógából , a pár méterre levő egykori neológ zsinagóga helyén álltunk meg - azaz a mostani rendőrség előtt... és felvetette valaki, hogy valami emlékművet kellene állitani, legalább az egykori zsinagóga helyére. (ilyet láttam is Székesfehérváron pl.) Talán meg is tudjuk oldani, szeretnénk, beszéltük is meg történészünkkel, ő már gondokoldott is rajta, hogy a zsinagóga alapításának 100. évfordulójára valamit kellene tennünk... (Van addig még 5 év... vajh milyen?!... s a 100ból kb a fele zsinagógamentesen...)
Felidéztem az egykori helyeket, ahol a kántorunk, Schulmann bácsi lakott, az áruház helyén az egykori hitközségi épületet, ahol ünnepségeket tartottunk, meg ahova héber órákra jártunk...gyerekként, aztán le lettünk bontva... S. bácsi -aki feleségét és két gyerekét vesztette el '44-ben, s mindig zokogva imádkozott mázkirokon,- '65 után összeomlott...
még affelől is érdeklődtek, hogy mi volt a mi személyes sorsunk a háborúban - ekkor kezdtem magam is kuriózumnak érezni (az egykor "kis Jeruzsálemnek" nevezett Makón, a jelenleg 6 számontartott zsidóból 1... itt maradt); mikor emlitettem, hogy apukám a Bor-i munkaszolgálatból nem tért haza - ketten is jelezték, hogy az ő apjuk igen, mert megszökött ...s így születhettek meg ők , aztán. (hát, én meg csak éppenhogy...) Apámnak is meg kellett volna szöknie! hiszen őt is hívták a társai, de ő nemet mondott... "alkati kérdés" - mondta egyikük... de milyen kevesen tudhattak megszökni! csakhogy a nemmegszökött áldozatok többségéről nincs is ki beszéljen..., mert utódaik se születhettek meg...
átsétáltunk a Múzeumba, alig tudtunk bemenni, be volt zárva az ajtó, a csöngetésünkre később nyitottak ajtó, mert az udvarban voltak, a skanzen részen
megnéztük a batik kiállítást, s fönt a város történelmét összegző állandó kiállitást - ahol az egyik tárlóban kellemes meglepetésre bukkantam, nagyapám Lőwinger Miksa nevére (amit se az egykori templomi emléktáblán, se a diszablakon hiába keresném, mert se emléktábla, se ablak?!) - most itt egy régi iskolaszéki iratlapon viszont, amit azért kezdtem el böngészni , mert 1908-ban iródott, amikor anyukám született - megtaláltam nagyapát, mint iskolaszéki tagot, kijelölték benne vizsgabiztosnak...
lementünk az udvarra mi is, a skanzenbe,
a vendégek ezt élvezték legjobban - meg a hagymatermesztéssel kapcsolatos vonatkozásokat...
rengeteg kérdésük volt ezzel kapcsolatban is...
sokat tanultam tőlük! igen, a kérdéseikből is. (sokszor több abban a tanulnivaló, mint a válaszokban)
mikor búcsúzkodtunk a busznál, kikisértem őket, persze, a kicsit elhúzódó ebéd után, - amire meghivtak -s ők köszöntek nekem mindent, (ugyan mit?!) én köszönöm, hogy velük lehettem.
sok jólhalló embertársammal nehezebben lehet szót érteni, mint velük, még jeltolmács nélkül is.
majdnem mindet, és a képek elém hozták őt, a képek sárgulnak, de emléke örökzöld... sőt nem is emlék, több annál, valami állandó jelenlét
