2011. jún. 11.-én

IRODA-LOM - ez volt- ilyen tördeléssel - a rovatom címe, derékba törve a szó, és kettős jelentéssel felruházva... (első nyugdíjas éveimbe menekítettük ide, szűk sarokhelyet szorítva, egykori jeles tanítványom lapjába -amíg lehetett, s a lap is- még bennem rekedt mondandóimat irodalomról... és más efféle földi lomról, "beszélgethetni" szeretni még...) a szó tördelése, és a (józsefattilai) "beszélgethetnénk irodalomról"... vágy azóta is lappangva ugyan, de fel-feltörve bennem van szerencsére (vagy -a külső-, irodalomra kedvezőtlen körülményekre tekintettel- nem is olyan biztos, hogy az?) lányom hivatásszerűen ezt is teszi, (így -az ő munkálkodásait is figyelemmel kísérve - némileg benne tudok maradni a fősodorban is (ill. a legújabb irodalom ismeretében is) - és olykor még "fiatal" irodalmi eseményekben, ha mozaikosan is - most épp a JAK tanulmányi napokba kukkanthattam be egy délelőtt, egy előadássorozatba, és estefelé egy felolvasásba...*

Helyszíne is tanulságos volt, és időket átölelő, elgondolkodtatóan; a Múzeum melletti Kossuth klub, ahol nem is olyan rég (vagy 8 éve) még magyar irodalom OKTV-re kisértem gimnazista lányom (ahol rangos helyezést ért el, (Nagy László költészetéből) így nem is kellett magyarból felvételeznie a bölcsészkarra - igaz, filmből se kellett volna, az ELTÉre, mert abból meg első lett - de hát irodalom, óh --- ezt választotta..., modern magyar irodalom...különböző megnyilatkozásokban: tanulmányok, esszék, kritikák, regények, novellák, tárcák,versek, interjúk, riportok, tudósítások és (most is, ez az ) irodalom azaz JAK tanulmányi napok szervezés is...

A helyszín is elgondolkodtat, ahol 8 éve várakoztunk az OKTV-n a beszólítás, vizsgáztatás előtt, (mellesleg itt látta meg először egy pesti gimnazista kísérő tanárjaként mostani férjét) most dobfelszerelés, és jazz festmények , hiszen a Kossuth klub jazzklub is lett...

Lehet népszerű az irodalom is, csak meg-meg kell újítani a formáját? az előadásokon és a felolvasásokon épp arról volt szó, hogy hogy élnek tovább az íróelődök utódaikban....

dehogy is lehet lom az irodalom!, igaz, egy antikvárius felvásárolva egy magánkönyvtárat -elgondolkodtató- hogy ilyeneket hagy a polcon,"dobják ki" a szemétbe (?!) megjegyzéssel, hogy Karamazov testvérek, Anna Karenina, Thibault család, Varázshegy..., Jókai önéletírása (fel is nyalábolom ez utóbbit, hiszen ez a derűs író e miniatűr könyvben mintegy (élet)kortársam, és 1895-ben, 70 évesen vigasztalót, felrázót, ír arról, hogy is lehet... megújulni, fiatalnak maradni, mindig.....:"hetven éves koromban....egy új hazát, egy új nemzetet, egy új családot, s egy új irodalmat látok magam körül, és nem érzem magamat benne idegennek, és kivénültnek: én folyton együtt maradtam a megújulókkal; az új a régiből támadt s én együtt fejlődtem vele, ott maradtam a közepében, otthon vagyok benne, hozzájuk tartozom. S én tudom most is viselni a munka terhét, élvezni az örömöket, daczolni a szenvedésekkel, s remélni a jövendőben. Minden este úgy hajtom álomra a fejemet, mint aki a számadásait végkép befejezte, s minden reggel úgy kelek fel, mint aki előtt még évtizedek feladatai állanak". ( egy új nap mindig új reményt ígér... - pont most, ezt énekli itt mellettem a tévéből, egy retrófelvételen Demjén...)(Jókai mellől szedem ki a táskámból az Irók boltjából hazahozott 4 aktuális folyóiratot is (bennük lányom írásai : Kalligram, Ex Symposion, Műút, Tiszatáj... gyűlnek,... igaz, már nem igen tudom hol elhelyezni, minden polc, könyvszekrény tele... nem, nem lommal!, csak irodalommal! (szeretném hinni!)

*http://www.revizoronline.com/article.php?id=3380

egy négytagú család ül le a közelemben egy padra, a sarki cukrászdából kijőve 

apa (még maszkban) anya és két kisgyerek, egy nagyobb meg egy picike

fagylaltoznak... de a nagyobb fiú felkel és elkezd körbejárni egy köralakú padon, ami egy fát karol át,

 nosza, követi a kicsi is... 

félek, féltem nehogy leessen, apró lábaival tipeg, majd neki-nekiiramodik, a nagyobb fiú el-elhagyja, nehogy lesodorja... a nagyobb abba is hagyja de a kicsi elbűvölten köröz, nem akar lejönni, élvezi, hiába szólongatják, kedvesen, később erélyesen a fagyival csalogatva, s ijesztgetve azzal, hogy itt hagyják -nem használ semmi, még a fába is belekapaszkodik - itt akar maradni

végül is győz az erőszak

és nagy sirás-rivás lesz a vége

az anya felnyalábolja a picit...a hóna alá véve, s az hiába küszködik...

látom a nagyobb fiú lerakja egy padtámlára a kicsi fagyiját,  mert az se kell neki

vigasztalhatatlan...

a bokrok eltakarják, de még mindig hallom a sirásását---

 eggyel kevesebben

vagyunk már megint

80. évében

de még csak 79

(egy évvel később

vették fel

az egyetemre

mint "osztályidegent")

évfolyamtársam volt

Pálfy Miki

a csodálatos

mára halott...

 a szivem  belefájdult...

hogy lehetne elkerülni

a halálhíreket hozó traumát

mikor egy évfolyamtárs

egy közeli barát...

keresed emlékeidet

fényképek közt kutatsz

szavakat, mik porba hulltak

arról hogy mic vogmuk

(ráérsz vele, hitted)

isa,,, istenpor!

drága barátom,

te már tudod

bár itt is

annyi mindent...

hiányzol

nagyon

fáj a szívem

Szegeden tovább tart a könyvhét, még egy hétig prolongálják - de az valószínű, hogy nem a nagy érdeklődésre való tekintettel, inkább csak reménykedve a felkeltésében

azt hiszem sörfesztivál is van közben , és azt, hogy talán annak nagyobb a közönsége

mindenesetre feltűnően kevés embert látni a könyvesbódék előtt a Dugonics téren, vásárlót meg alig

én sem vevőként téblábolok a könyvek közt , keresem a Szegedtől Szegedig antológia kiadójának a sátrát, mert onnan jár tiszteletpéldány lányomnak, amit nem tudott felvenni az antológia bemutatóján (s most én sem, helyette) - belelapozok a két kötetbe, a 2. végén a tartalomjegyzék , igen már látom: Turi Tímea: A szabadság ígérete - az eladó is nézi a listáját s már kapom is a példányt. Jó nehéz a két kötet, legalább is súlyra...

Délután Ungvári Tamás lesz itt, már kirakták a fehér kempingszékeket a dobogó elé. Érdekes könyvet jelentet meg: Elfeledett enciklopédiát, belelapozok, (amatőr) fotókat látok, Déry Tibort, feleségével, és Psota Irénnel... (valaha a Fészek ajtajában láttam Psota Irént Ungvári (akkori férje ) társaságában... (bár nem szokott szívesen beszélni eme férjéről - ő tudja, miért), aztán Ungvári első számítógépjével - aminek , tudom, kezdettől nagy rajongója és népszerűsítője volt... és szól a mobilom, lyányom hiv a Széchenyi térről már, államvizsgáztatás, megbeszélések után "szabadon", megyünk "haza" - most ő is; - de nem csókolja meg a poros földet, mikor haza érünk, viszont -lelépvén a buszlépcsőről - a szülővárosi-makai földre - a Csini babából idézi Mancikát: "a csehszlovák kísérleti tévéműsor pótbemondója vagyok és hazajöttem" (sic!) (pedig nem lett pótbemondó, sőt bemondó sem,) de ő is "haza"jött, igaz csak pár napra (vagy órára- ha levonom a (szegedi) tennivalóit)... egyébként Makón, évek óta szinte nincs is könyvhét, azaz az egyetlen bódé se a főtéren, ha jobban utána gondolok, könyvesbolt se nagyon, legalább is a központit épp most zárták be, pár tulajváltás után - kirakott könyvei, egy régi fotón, régi könyvhéten, ezen a képen láthatók, - még általános iskolás kislányom s pár osztálytársa karéjában. Milyen "ünnepélyesek" maguk is:

 láttam tegnap egy különleges filmet. egész más volt mint amit a cime sejtetett (Kisértetház?) (rossz a forditás? nem lepne meg)...

bár jócskán voltak benne paranormális jelenségek, a főszerepló kapcsolata a túlvilággal azaz esp képességei, amelyekkel megérzett előre dolgokat, tragédiákat is, (mi aztán egy darabig hallgatásra késztette), tudott olvasni mások gondolataiban, érzéseiben... stb...

de nem is ez ragadott meg, ami miatt most irok...

a kislány később asszony állandóan naplóiba jegyzett le mindent, s nem is azért hogy megörökitse hanem hogy megláttassa az összefüggéseket a dolgok, életünk történései között...mert minden, ami történik velünk, belül összefügg egymással...szorosan...

lehet hogy én is ezért...jegyzek le mindent egész életemben, ezért ez a rengeteg napló, notesz (aminek itt csak a töredéke látható):

.

 egy "igazi könyvbarát" könyvheti bejegyzése

kép a Délmagyarból. Aláírás:"Az eső az igazi könyvbarátokat nem riasztotta vissza"

A fürdőszobában hallom kint a hírt, internet előtt ülő lányom szól ki rébuszokban, szomorkodva, sajnálkozva... -....valaki, akit szeretsz... (már volt hasonló kezdetű közleménye, tudom a folytatást, kimondás nélkül is, csak azt nem ki, már megint...jaj, ne is kelljen hallanom!... csak közelítsünk: -hány évesen? -98 -Déry Tibor... -Ő már rég...! ekkorára persze egyből tudtam, eredetileg is rágondoltam, csak - ki tudja miért? -, a nevüket összekevertem

-Fejtő Ferenc! De kár, hogy nem tudtunk beszélni vele!- ez volt az első gondolatom. De legalább "láthattuk"!... Szegeden, pár éve, a zsidó hitközség vendégeként, hallgathattuk, széles látókörű s mélyen szántó européer gondolatait, majd utána a halvacsorán, ahol neki zöldségtálat hoztak be, mit mosolyogva de csak csipegetve fogyasztott. És érdeklődő, kedves, barátságos tekintettel hallgatott. Mindig mosolygott! Talán csak akkor nem, amikor az egykori Téglagyári gyűjtőhely helyén emelt emlékműnél fotózták a riporterek. Azon a helyen, ahonnan minket is deportálni vittek. Őt nem deportálták, nem volt munkaszolgálatos se. ("csak" a családja lett áldozat...) Ő '38-ban emigrált Párisba. Méghozzá egy Népszavában megjelent cikk miatt, amiben a kormány németbarát politikáját bírálta, s aminek épp makói vonatkozása van. A címe is a "Makói beszélgetés", amelynek egy mondatát egy életre megtanulta (- mint mondta): "Ha a magyar uralkodó osztályban csak századrészét észlelném annak a józanságnak és hazafiságnak, mint amennyit a makói hagymás parasztok között tapasztaltam, akkor nem volna okom Magyarország sorsáért aggódni." joggal aggódott - mint tudjuk. később sem tért vissza Magyarországra, csak 1989-ben, először. De aztán azt mondta: "Magyarországon (vidéken is) itthon vagyok, Párizsban otthon." és vigyázó szemét Párisból is idevetette... Otthonosságérzést árasztott a jelenléte is. Igazi, emberi jelenlét volt, a XXI. századba átmentett XX., de a legjobb hagyományaival. Nem emlékszem már pontosan a Szegeden elhangzott szavaira, de arra igen, hogy tátott szájjal hallgattam, és szinte hitetlenkedve bámultam, hogy lám, az idős kor egyáltalán nem szükségszerűen a szellemi hanyatlás kora - épp ellenkezőleg... és a derűje, a mosolya, a barátságossága, szerénysége, egyszerűsége.... jó volt, ha rövid időt is a 98 évéből egy légtérben lenni vele... Valahogy erőt is adott.

Az m1 újravetítette a Varnus Xaver-rel folytatott -2 évvel ezelőtti - beszélgetésüket, az operatőr kamerája sokszor az ifjú és szép Xaver arcán nyugodott meg, majdnem fényképszerűen mozdulatlan portréját láthattuk, de a tekintetében az a csodálkozás, gyönyörködés és tisztelet látszott, melynek forrása ott ült előtte. S előttünk - a példa megmarad.