Elment az unokabátyám... épp az előbb. Mehetnékje lett, holnap utazik vissza Pestre, majd pár nap múlva repül vissza Kanadába. Elromlott az idő, kicsit a hangulata is. Mintha már nem tetszene neki szülővárosa se annyira, a jelenlegi - hanyatló - állapotában. Hiába az épp most feléledő fürdőkomplexummal kapcsolatos fantazmagóriák... Nem tudott kimenni a Marospartra sem, a hirtelen rossz idő miatt. De a Maros sem az igazi már, évek óta... (ezt én tudom.)
Múlt hét végén még jó idő volt, és jobb kedvünk is, lányom is még velünk, itthon. Kint ültünk annak az étteremnek a teraszán, ahova most a hirtelen hideg miatt behúzódtunk. Szemben velünk az ősi alma mater, a gimnázium klasszikus épülete, ahova jártam, (sőt ahol tanítottam), oda járt unokabátyám is, odajárt az apukája (mellesleg József Attila osztálytársaként), odajárt az én anyukám, unokatestvéreink, a lányom, a lányom apja... majd' mindenki.... Eddig. De a lányom gyereke valószínűleg már nem ide fog... Bár ki tudja... - villant fel unokabátyám szeme, aki épp azon búslakodott, hogy az a valamikori nagy , eleven család ..... hova lett. Mondom neki, vagyunk , vannak szép számban leszármazottak, egyik unokatestvérünknek 10 gyönyörű unokája van pl.(ugyancsak "kint" ) Azt mondja ők már: removed.... (Magyarul nem tudta megmondani, mi az angol kifejezés pontos megfelelője, később utánanéztem a nagyszótárban: távolabbi rokoni fokozatot jelent, pl.másod-, vagy harmadunokatestvért...) Ők már nem ismerik a régi famíliát... Az én lányom még - részben - igen, nagyanyja, nagyanyja testvérei révén, akiket még ismerhetett kiskorában... de már ők is a múlt. S - valószínű - az ő gyerekeinek is "a család", az "ősi" család, legfeljebb legenda lesz.... Amúgy is mindenkinek kétféle felmenő családja van, ilyen értelemben , minél följebb megyünk, s egyre följebb, egyre több, olyan , hogy (egy) "család", nincs is - állapította meg a lányom.- Én pl sokáig azt hittem, hogy szinte csak az apai ágamra "ütök". Csináltunk egy-egy képet, a vacsora után. S látom is, olyan vagyok a képen, mint apukám anyukája : mamaja - ahogy neveztem Hollandiába szakadt nagyanyámat. Ugyanaz a kicsit görnyedt tartás, és ugyanaz a mosoly. És elküldöm a képet a pesti közös (anyai) uokatestvérünknek - aki azt mondja, pont úgy nézek ki a képen, mint a nagynénénk, anyukám és az ő apukája testvére. Egyszerre tartozunk ide és oda... lelkes eggyé így.....
Azért van egy régi családi fotónk, középen a dédszülők, s körülötte vagy 23 családtag, köztük a nagyapánk.(kinek egyik nővére nagyon hasonlít akkor még, s vagy 10 évig megsemszületett anyukámra, aki később magyarázgatta nekem, ki-ki, s ő a Lóritánti - de a többieket (mint hozzájuk én is "removed"?) , dédszüleink meg nagyapánk kivételével, már alig tudom beazonosítani!: csak szépek, méltóságteljesek, arcok a múltból , múltunkból.... Digitalizáltuk, s most kinyomtattam az unokabátyámnak - azt hiszem egy kis örömmel vitte magával Kanadába a hóna alatt a több mint 100 éve készült fotó mai másolatát:
(A képet eredetileg ideszántam, a fenti kettőspont ezért. De aztán felcsúszott - a technika számomra kifürkészhetetlen útjai folytán, miközben szinte csak arra koncentráltam, hogy a hatalmas képet blogsablonhoz megfelelőre tudjam kicsinyíteni.) Most aztán túl kicsi is, meg fent is van, olyan lett, mint valami iniciale! de jó is így! Hiszen:"velük kezdődött minden" !)
És ime, mi,( "removed"?) ma, több mint 100 ével később--(Unokatestvéremmel én ill. lányom)
aliz2. :: 2007. szept. 5. 22:27 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: elmelkedes, foto, generaciok, kapcsolatok, lanyom
