régóta ismerem a fővárost, mondhatnám, pedig dehogyis, tudtam pl. a Szent István parkról eleget, el is mentem párszor mellette (a bezárt kerítés mellett), de most először léptem be a kapuján, és fedezhettem fel , hogy ez egy külön birodalom akár Szigetnek is mondható a nyüzsgő városban, ráadásul egy icipicit - a virágos ágyasaival emlékeztet Makóra is, igaz mögötte nem a Maros, hanem a Duna(vize) folyik csendesen s ahol a bejárattól pár lépésre Lukács György fogad; persze hiába szólítgattam volna... maradnának a könyvei, bár politikai magatartása, szerepvállalása erősen vitatható (de miért is kell egy filozófusnak politikára adni jobb sorsra érdemes fejét? igaz ma már merőben más a helyzet... mert a politika nem szereti a filozófusokat - egyáltalán: a gondolkodó embereket-), az Esztétikum sajátosságát viszont még ifjú tanárként, amikor még az egyetemi tojáshéj is kicsit rajtam maradt, )és tanárom jószándékú, biztató javaslatára, foglalkoztam is a Kosztolányi(t és a valósághoz fűződő viszonyát), munkásságát ismeretelméletileg, filozófialig is feldolgozó szakdolgozatom esetleges doktori disszertációvá fejlesztésében ...) szorgalmasan átrágtam magam, és még gyöngybetűkkel, gyönyörűségesen ki is jegyzeteltem, egy teljes kékborítójú , spirálfüzetet megtöltve vele (épp a napokban bukkantam rá)... szóval maradnak a könyvek, mert Lukács Györgyöt is hiába szólongatni, szoborként...s még jó , ha nem döntögetik le)

aliz2. :: 2011. szept. 6. 23:03 :: 4 komment
Kategóriák: kultúra, fotó :: Címkék: Budapest, szobor