mikor fölmerül
a végtelenből
egy régi-régi fotó
régi rokon szeme
az valami csodálatos
mert ott van benne
ugyanaz a tekintet
amivel én nézem őt
bár ő még nem
lát(hat) engem
sokkal később
de megszülettem...
A fotón dr Back Ignác Vilmos rabbi, lapszerkesztő és -iró (filozófiai doktor)(1823-1893)
ükanyám Back (Ungár) Mária testvére
"csak" 200 éves!
„Igaz, hogy mindenki beláthat az életünkbe, / de legalább mi is kilátunk” – A Jelenkor októberi számából Turi Tímea versét ajánljuk.
Turi Tímea írásai a Jelenkor folyóiratban>
Anyám lakásában, miután elköltöztem,
leszakadt a redőny.
A szerelőt azóta se hívja ki.
Nincsen ráhatásom, de eldöntöttem:
én máshogy csinálom.
Mégis, amikor a nappalink redőnye fennakadt,
én se hívtam szerelőt évekig.
Arra jutottam, ez más:
igaz, hogy mindenki beláthat az életünkbe,
de legalább mi is kilátunk.
Egy reggel azonban a háló redőnyét
egy véletlen mozdulattal leszakította a fiam.
A sötét már zavart: szerelőt hívtam,
én máshogy csinálom.
A férjem dolgozott, a fiam – már kamasz –
magára zárta a szobája ajtaját.
A szerelő fiatalember, büszke a szaktudásra:
ketten maradtunk egymással szemben,
és mint egy westernfilm nagyjelenetében,
megadtam magam: kértem,
javítson meg mindent.
Mégis meglepődtem az árajánlaton.
Egy verseskötet honoráriuma.
És akkor arra gondoltam, kvittek vagyunk.
Bár Turi Tímea észrevett hasonlóságokat az első kötettel, a Valakire mindig gondolni kell novelláit már csak azért is bátornak nevezte, mert teljesen más dolgokat is kipróbál bennük a szerző; például megfigyelhető a formai kísérletezés: Turi szerimt minden novellának van valami nyelvi tétje. Az írót vonzotta, hogy mást csináljon, mint eddig: az ábrándozáshoz szeretett volna nyelvet találni. Ez végül nem bizonyult különösebben megerőltető feladatnak, alapvetően maguktól, természetesen jöttek az ötletek. Ezután Kiss-Végh Emőke színész felolvasásában a Nils és Agnieszka című novellából hallhatott részletet a közönség, mely az idegen nyelv tanulását és a kifejezés korlátait problematizálta.
Turi Tímea, Harag Anita, Kiss-Végh Emőke – Fotó: Kováts Zsófi / Margó Fesztivál Facebook
Ezután a moderátor egy nyelvfilozófiai kérdésre terelte a szót, azokról a helyzetekről beszélve, amikor nem azt mondjuk, amit szeretnénk, hanem amit képesek vagyunk kimondani. Ennek kapcsán arra volt kíváncsi, hogy Harag Anitának a nyelvben létrejövő történet vagy maga a helyzet van meg előbb írás közben, ő pedig válaszában kifejtette, hogy inkább a nyelvben születik meg számára a történet. Mindig van egy első mondat vagy egy bekezdés, amiről azt érzi, hogy van akkora ereje, hogy végigvigye őt a szövegen; benne van már az egész történet. Elég valami nagyon banális mondat is, csak azt kell éreznie, hogy végig tudja csinálni, de nem szokta előre tudni, hogy mi lesz és merre kanyarodik a történet. Mostanában az vált számára különösen fontossá, hogyan fejez be egy történetet. De nem a történeten van a hangsúly, hanem hogy a nyelv hogyan teremt meg ábrándokat és vágyakozó állapotot. Előző kötetében is jellemzően nyitva hagyta egyébként a novellák végét, de itt talán még kevésbé lehet történetet felfedezni. A novella műfaját önmagában is egy sejtésnek nevezte, amely esetében kulcsfontosságú az olvasói érzékenység. Turi Tímea, Harag Anita, Kiss-Végh Emőke – Fotó: Kováts Zsófi / Margó Fesztivál Facebook
Ezután a moderátor egy nyelvfilozófiai kérdésre terelte a szót, azokról a helyzetekről beszélve, amikor nem azt mondjuk, amit szeretnénk, hanem amit képesek vagyunk kimondani. Ennek kapcsán arra volt kíváncsi, hogy Harag Anitának a nyelvben létrejövő történet vagy maga a helyzet van meg előbb írás közben, ő pedig válaszában kifejtette, hogy inkább a nyelvben születik meg számára a történet. Mindig van egy első mondat vagy egy bekezdés, amiről azt érzi, hogy van akkora ereje, hogy végigvigye őt a szövegen; benne van már az egész történet. Elég valami nagyon banális mondat is, csak azt kell éreznie, hogy végig tudja csinálni, de nem szokta előre tudni, hogy mi lesz és merre kanyarodik a történet. Mostanában az vált számára különösen fontossá, hogyan fejez be egy történetet. De nem a történeten van a hangsúly, hanem hogy a nyelv hogyan teremt meg ábrándokat és vágyakozó állapotot. Előző kötetében is jellemzően nyitva hagyta egyébként a novellák végét, de itt talán még kevésbé lehet történetet felfedezni. A novella műfaját önmagában is egy sejtésnek nevezte, amely esetében kulcsfontosságú az olvasói érzékenység. Turi Tímea a kötet szerkezetét érintve egy rejtett ciklusról beszélt, amely A kék szemű férfiak alcímet viseli, és egy köteten áthúzódó, mozaikos történet. A novellákban az is közös, hogy a nyelvet az emberek egyfajta menekülőútként használják. A moderátor a kötet novelláinak kulcsszavaként a féltékenységet nevezte meg, amely nemcsak szerelmi viszonyokban, hanem általánosabb élethelyzeti szinteken is megjelenik, például a Selymes, sima című novellában egy testvéri viszony szintjén. Harag Anita a vágyakozásokat nem tartja kizárólag negatív dolognak, mivel sokszor együtt járnak egyfajta tudásvággyal és más élethelyzetek megismerésének vágyával. Kevésbé is látja szomorúnak a kötetének szereplőit, mint az első kötete esetén, aminél gyakran megkapta ezt a visszajelzést.
Turi Tímea az életkorok szempontjából tágra nyílt kötetként jellemezte az új könyvet. Az író ezt empátiagyakorlatnak tartja, és elmondta, hogy mindig is vonzódott az idős emberek szólamához, amelyek írása a saját életkorából adódóan nem megy neki könnyen, ám így érdekesebbnek tartja a folyamatot. Megosztotta például a közönséggel, hogy inspirációként idős olasz nők beszédét hallgatta YouTube-on a Látogatás című novella írásához.
YouTube-on a Látogatás című novella írásához.
Fotó: Kováts Zsófi / Margó Fesztivál Facebook
A moderátor külön kiemelte a neveket: ritkábbak a magyar nevek, földrajzilag is egyfajta nyitás figyelhető meg. Harag Anita szerint a nevek mindig erős atmoszférával rendelkeznek, ám a magyar nevekhez minden hazai olvasónak kapcsolódik már egyfajta tapasztalata és előfeltevése. Ő maga egy multinacionális cégnél dolgozik, ahol sokszor megesik vele, hogy a név alapján nem tudja, hogy férfival vagy nővel levelezik-e. Szereti ezt a játékot, így többször előfordult már vele, hogy munkahelyi levelezőpartnerei nevét vette kölcsön írásaihoz.
Turi Tímea optimista könyvnek nevezte a Valakire mindig gondolni kellt, abban az értelemben, hogy erősen megjelenik benne az egymáshoz való viszony keresése, még ha túlnyomórészt esetlenek is a karakterek. Harag Anita – egyetértve – a Clean desk policy című szöveget emelte ki, valamint a túlgondolás motívumát nevezte még kötetrendező erőnek. Azt tartotta írás közben a legnagyobb kihívásnak, hogy ezek a berögzöttségek úgy tudjanak nyelvileg megjelenni, hogy közben ne menjenek az olvasó agyára a mániákusan valamire gondoló karakterek. A moderátor a humor segítő szerepét emelte itt ki, valamint a nyelv mint performatív gesztus teremtő erejét és a szavakkal való segítés lehetőségeit. Harag Anita pedig hozzátette, szerinte sokat elmond a szereplőiről, hogy mit képzelnek el. Utolsó kérdésként Turi Tímea arra volt kíváncsi, hogy a szerző utazni szeret-e jobban, vagy inkább beszélni róla, Harag Anita viszont azt válaszolta, hogy jobban szeret képzelődni erről, mivel azt sokféleképpen tudja, maga az utazás viszont csak egyszer és egyféleképpen történik meg vele.
''https://konyvesmagazin.hu/friss/harag_anita_margo2023_magveto.html?fbclid=IwAR3iBs1VF3n-vhD5NX1NOimdiy3SiA9GvRNPZeVCxQd-_lqYw-uOzbU9HYk
Harag Anita 2020-ban kapta meg a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat az Évszakhoz képest hűvösebb című novelláskötetéért. Valakire mindig gondolni kell című új könyvét Turi Tímea szerkesztő információgazdag kérdéseire épülő beszélgetés keretében mutatták be a Margó harmadik napján. Szóba került a vágyakozás, az, hogy a novella csak egy sejtés a regényhez képest, és az is, hogyan tágult ki kor és földrajzi szempontból a kötet.
Fotó: Posztós János
ennek a vágyakozásnak árnyalatai érintették a szerzőt
hiszen a vágyakozás tárgyai többfajták lehetnek: emberekre, eseményekre, de akár egy utazásra is vágyhatunk. Ezt a vegyes érzést, a keserédességet akarta megjeleníteni. Akad olyan novellája, amelyikben több a szomorúság, de van olyan, amelyben a boldogság mértéke meghaladja a többiét. Turi Tímea ekkor azt mondta, merész dolognak tartja, hogy Harag Anita másként nyúlt a szövegekhez, mint az előző könyvénél. Itt minden szövegnek van nyelvi tétje, de a kulcsszó mégis a kísérletezés, hiszen formailag próbálkozott megragadni a szövegeket a szerző. Harag Anitát nagyon vonzza a kísérletezés, tudatosan máshogy akart nyúlni a szövegekhez, mint korábban, a vágyakozáshoz, az ábrándozáshoz akart nyelvet találni. Ez tudatos dolog volt részéről, de az írási folyamat alatt úgy érezte, mintha ő is, és a szöveghez való viszonya is változott volna. Szerencsére, amit leírt, az is változott.
Nem kell, hogy az feltétlenül súlyos mondat legyen, csak érezze, hogy ezt meg tudja csinálni. Nem látja, hogyan fog végződni a történet, de míg korábban az volt fontos, hogyan kezdi el, mostanában a hangsúly eltolódott arra, hogy mi lesz a befejezés. Korábban sokszor nyitva hagyta a történet végét, itt sem zárta le egyértelműen mindegyiket, azonban kevesebb történet van a szövegekben, mert nem azon van a hangsúly, hanem hogy mi történik a nyelvben ezekkel a szereplőkkel.
Nemcsak különálló novellák vannak ebben a könyvben, hanem egy belső rejtett ciklus is, a Kék szemű férfiak alcímmel összefűzött novellák, amiben ugyan nem egyetlen elbeszélővel, de mégis egy történet zajlik. Az egyikben például egy lakás-szitter elképzeli, milyen lehet a nő, aki a lakásban lakik; itt is a vágyakozás jelenik meg, de ebben a történetben is a nyelvet használják az ábrándozás kifejezéseként. Számos dolgot megtudunk két ember viszonyáról, de sok kérdés nyitva marad. A továbbiakban azt feszegették, hogy az írónak van-e háttértudása a novellái figuráiról, vagy neki is csak annyit árultak el magukról, ami a szövegben van. Harag szerint ez szereplőtől függ, mert például a lakás-szitter neki sem árult el többet magáról, mert ő íróként annyira arra a nőre koncentrált, aki egy másik nő akar lenni.
Más szövegeiben, például a Naptejet hozol című írásban abszolút látta az egész családot, de valószínűleg az olvasó nem fog annyit tudni róluk, hacsak nem nagyon figyelmes, mert apró utalások vannak csak a szövegben. Szerinte a novella csak egy sejtés a regényhez képest, nincs kifejtve semmi, de fontos, hogy az olvasó érzékeny legyen ezekre a sejtésekre és ráérezzen a szövegek hangulatára.
Majd a féltékenységről esett szó, amely nemcsak párkapcsolati szinten létezhet, hanem más élethelyzetekben, például lánytestvérek között is. A kötet címe is utalhat erre, hiszen a címadó novella arról szól, hogy ki mikor kire gondol: mindenki valaki mást figyel. De önmagában a féltékenység, a vágyakozás, a tudásvágy, hogy megszerezzünk valamit, nem feltétlenül rossz dolog, és az író azt akarta megmutatni, hogyan lehet ez pozitívum. Nem érzi, hogy új kötete szereplői feltétlenül szomorúak lennének, talán az első kötetére jellemző ez inkább.
Turi Tímea szerint izgalmas, hogy életkorok szempontjából is tágra nyílt a kötet világa, az idős emberek szólamai és a generációk közötti elszigeteltség is megjelenik, így a vágyakozás irányulhat egy másik kor másik élethelyzetére is. Ennek nehézségeiről a szerző elmondta, hogy az írás empátiagyakorlat, és ő mindig is vonzódott az idős emberek szólamához. Érdekelte a generációk közötti konfliktus, szeret belehelyezkedni idős nők fejébe, és érdekli, hogy a szereplője mit tud neki átadni vagy ő mit tud adni a karakterének.
Ezután a szövegek földrajzi tágasságáról esett szó, hiszen a szereplők között több külföldi is van. Az összeurópai, belső határoktól mentes tapasztalatot is színre viszik ezek a novellák, amivel a szerzőnek egy atmoszféra behozatala volt a célja. A külföldi hangzású nevek benne különleges asszociációt indítottak el, tetszett neki a nevek erős hangulata, és azt akarta megmutatni, mit hoznak magukkal a történetbe. Ehhez kapcsolódóan elhangzott, hogy az egyik írásban egy multicég három munkatársa közül az egyik sír, és a történet hangsúlya arra a munkatársra kerül, aki nem tudja, mit kezdjen a helyzettel: odamenjen-e, megölelje-e. Mire ezt végiggondolja, egy másik kolléga felpattan és megelőzi. Ez az írás azt feszegeti, mennyire túlgondolják a dolgokat az emberek, mániákusan kattognak egy viszonylag egyszerű helyzeten, másrészt azt is, kulturálisan mennyire különbözőek vagyunk. Fontos megérteni a novellákból, hogy
igenis van közünk egymáshoz
Semmi különös... Pontosabban Turi Tímea blogbejegyzése és #életamagvetőben
Timi "benne van" az októberi jelenkorban, versekkel és tanulmány ill. kritika róla Út és arabeszk cimmel
"
Három szerző szerepel még a versrovatban. Solymosi Bálint három számozott részletet közöl a felderítés és szuvenír feliratú ciklusából. Kontemplatív, egzisztenciális karakterű írások, amelyek jócskán túlmutatnak a személyes jelentőségen, és valósággal a létértelmezés húrjait pengetik. Ráadásul nemcsak az egyes versek végére illesztett bibliai idézetek nyitnak asszociációkat, hanem számomra például ez a versbeszéd – például amikor azt olvasom, hogy „mint a bohóc / hold óriási lépte, mit az idő, a kora télen is »virágzó halál« oszt / jelentéktelennek (és vak öröklétnek) tűnő apró részletekre”, vagy azt, hogy „Miféle alkalmak adódnak találkozásokra? Sokfélék, ámde, / végül is, a közös elhallgatás helyszíneiként maradnak / emlékezetünkben, mint mikor a bábszínészek elhúzzák / kezüket a játékfiguráktól” – Pálinkás György írásait (líráját és prózáját egyaránt) juttatja eszembe, a magyar költészetnek azt a cirkalmas, érzéki, kimunkált, monologikus megszólalásmódját, amely a szövegelés és a szövegirodalom határmezsgyéjén kerít be magának legelőt.
A Solymosi-féle versbeszéd szöges ellentétének tűnik Turi Tímeáé. A vers közgazdaságtana szikárabb hangon és egy hétköznapi banalitás – ezúttal egy leszakadt redőny és annak megjavítása – kapcsán jut el nem csupán különféle életvezetési belátásokhoz („eldöntöttem: / én máshogy csinálom”), hanem keserűen ironikus irodalomszakmai (de kiterjesztve akár kultúrpolitikai) tanulságokhoz is: „kértem, / javítson meg mindent. // Mégis meglepődtem az árajánlaton. / Egy verseskötet honoráriuma. / És akkor arra gondoltam, kvittek vagyunk.”
Kizárólag egy reményeim szerint kimódolható keretes szerkezet kedvéért Poós Zoltán Idő című versét említem utolsóként (de nem utolsósorban). Mint a lapszám legtöbb lírai közleménye, ez is kontemplatív igényű, az élet és a halál kérdéseivel számot vető írás. Egyszersmind Parti Nagy Lajos lapszámot nyitó költeményével is párbeszédbe lép. Amíg a Semmi labóra című PNL-opus egy konyhai óra elromlását és megjavítási kísérletét jelenetezi szimbolikusan, és kissé beletörődőn jut arra a következtetésre, hogy természete szerint „Az idő megy magától”, addig Poós verse, miután szembesül annak tériszonyával, hogy „milyen hosszú az élet”, azért derűs zárlatba fut ki: „te, örök gyerek. A kert vár / valamire. Ráér. Övé a világ összes ideje.”
"A kritikarovatban ugyanis mindenki pécsi. Az élen Tolnai Ottó Szeméremékszerek című regényfolyamának harmadik, A fröccsöntés kora alcímű részéről értekezik a Jelenkor Online munkatársa, Fenyő Dániel. Szerkesztőkollégám, Görföl Balázs Turi Tímea új, Egyszerre egy beszéljen című verseskötetéről és a versanyag életműbe hozott újdonságairól ír részletekbe menően. Szintén a Jelenkor Online munkatársa Veszprémbe elszármazott kollégánk, Fekete Richárd, aki ezúttal Szijj Ferenc Ritka események című verseskötetét teszi mérlegre. Mekis D. János lendületes és világos írásban fejti ki álláspontját Balázs Imre József A szürrealizmus története a magyar irodalmi mezőben című monográfiájáról. Sári B. László pedig öt bekezdésben fejti ki a véleményét Cormac McCarthy kései párregényéről, Az utasról és a Stella Marisról – kendőzetlenül."
alig várom, hogy kézbe vehessem..."részletekbe menően" (vagy 5 oldalon) ,egyébként az egész szám jó, nem csak Timi miatt :)
nem szeretek a Lidlbe járni bevásárolni, pedig ott a legolcsóbb és ott a legfinomabb a választék stb
tudom miért
mert el kell mennem a régi házunk előtt
(olykor hátsó utcán kikerülöm, és onnan csak a háztetőt látom)
de ma este kifutottam az időből, szombat is volt, nem volt más választásom (a pennyt hanyagolom) meg reménykedtem hogy tán unokám közelgő szülinapjára látok valami jót (legutóbb ott fedeztem fel egy neki való könyvet)
de most nem csak a saját régi házunk torpantott meg, nem is azon az oldalon mentem, hanem éppenséggel a szembeszomszédoké
először a volt védőnöm szüleié, sokkal szerényebb régies volt a házuk, nem is az övék csak bérelték, és idő előtt ki is költöztették őket valamilyen öröklési változások miatt, s úgy hallottam nem is igen tudták megszokni az új lakást. hamar el is mentek..
a védőnőmék is, de ők csak elköltöztek
a kapuhoz egy nevezetes emlék fűzőtt, azt nyitottam ki (újszülött gyerekemnek akartam valamit kérni - mihelyt észrevettem hogy szabadon van a kutya és veszettül ugat, felémrohanva, már hiába fordultam meg s szaladtam, utolért s bele is harapott a vádlimba
oltási igazolványt nem, tudtak mutatni... de nem is kaphattam meg a veszettség elleni oltást, mivel azt állitották, hogy megvan az oltás, csak papír nincs róla, adtak tetanust, és hetekig rettegtem a veszettségtől, mindig megkérdeztem tőlük mikor találkoztunk, hogy hogy van a kutya
ez az emlékem a kapuról, ami nem igy nézett ki, fából volt, s nem lehetett az udvarra belátni (sajna)
most szép appartman lett belőle, egész új
a mellette levő házban meg Borosék laktak
hozzájuk rohantam mindig át, ha telefonálni kellett, hajnalban is, a legalkalmatlanabb időben
Boros, a tévészerelő mindig készségesen fogadott, s empátiával, jó szíve volt, a tévénket is szinte ingyen javította, ... igazi jó szomszédként
évekkel azután hogy elköltöztünk találkoztam vele a penny előtt, váratlanul, akkor jót beszélgettünk hosszú idő után, nagyon megörültem neki, hogy még él ő is. de nem sokáig....aztán újra nem is láttam
s mára már a tábláját is levették a kapu mellől...
más költözhetett be a lakásba
a kisebb fia is meghalt már...
igy múlik el minden...
a régi Szegedi utca már csak nyomokban....
a mi egykori házunk tobbszörös, szörnyú metamorfózisáról nem is beszélve...
50 éves találkozón voltam! nem osztályfőnökként, de a nagyon kedves és határozott hivásnak nem tudtam ellent mondani, magyarra tanitottam őket, meg a fél osztályt oroszra is)
tehát a tanitványok is már 68 évesek (csupa nyugdijas, unokás)
én mikor tanitottam őket, még nem múltam 30 (?!)
persze megint voltak akik nem ismertek meg (néha én se őket :(
de érdekes volt, hallani, ami emlékeikben élt rólam...
hogy milyen választékosan, nőiesen öltöztem, s hogy a hajam is mindig tökéletes volt, és haragudtam, ha ők fiatal lányokként a verselemzésem közepette buszmegálló felé is leskelődtek, nem csak rám figyeltek...(most is utálom, ha nem figyelnek)
nade a legemlékezetesebb ez volt, mikor megkérdezték, hogy tudom-e, hogy mentem fel a lépcsőkön?
szlalomoztam - vágtam rá egyből
nevettünk...
ez nagyon megmaradt bennük
most legalább megtudták, miért... (nem koncentrálás miatt mint vélték)
én meg most elgondolkodtam, hát már 30 alatt is nehezemre esett a lépcsőzés, már akkor se birta a szivem?
(pedig szinte a lépcsők miatt mentem viszonylag könnyű szivvel nyugdijba -és ahogy nyugdijba mentem kapott liftet az iskola!)
