50 éves találkozón voltam! nem osztályfőnökként, de a nagyon kedves és határozott hivásnak nem tudtam ellent mondani, magyarra tanitottam őket, meg a fél osztályt oroszra is)

tehát a tanitványok is már 68 évesek (csupa nyugdijas, unokás)

én mikor tanitottam őket, még nem múltam 30 (?!)

persze megint voltak akik nem ismertek meg (néha én se őket :(

de érdekes volt, hallani, ami emlékeikben élt rólam... 

hogy milyen választékosan, nőiesen öltöztem, s hogy a hajam is mindig tökéletes volt, és haragudtam, ha ők fiatal lányokként a verselemzésem közepette  buszmegálló felé is leskelődtek, nem csak rám figyeltek...(most is utálom, ha nem figyelnek)

nade a legemlékezetesebb ez volt, mikor megkérdezték, hogy tudom-e,  hogy mentem fel a lépcsőkön?

szlalomoztam - vágtam rá egyből

nevettünk...

ez nagyon megmaradt bennük 

most legalább megtudták, miért... (nem koncentrálás miatt mint vélték)

én meg most elgondolkodtam, hát már 30 alatt is nehezemre esett a lépcsőzés, már akkor se birta a szivem?

(pedig szinte a lépcsők miatt mentem viszonylag könnyű szivvel nyugdijba -és ahogy nyugdijba mentem kapott liftet az iskola!)