erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

Timi PNL (70) köszöntése

2023. október 13. - gond/ol/a

Timi PNL(70) köszöntése

 

Turi Tímea: Dumpf Endre ünnepi anzikszai [PNL70]

Parti Nagy Lajos hetvenéves lett, mi pedig írókat és költőket kértünk fel, hogy köszöntsék mesterüket, pályatársukat. Az elkövetkező napokban külön cikkekben jelentetjük meg ezeket az írásokat, ezúttal Turi Tímea írását adjuk közre. 

(Könyves magazin)

A gyermekkor gyerekbetegség,
ki kell nőni, mint a mumpszot,
a megszokott kellemetlenség,
az idő sose nekünk drukkol.
*
Gombolkozom, tehát fagyok.
A tél közelg, de amonnan, a téli világból
az ősz melege megülé helyemet.

*

A gyermekkor gyerekbetegség,
ki kell nőni, mint a mumpszot,
a megszokott kellemetlenség,
az idő sose nekünk drukkol.
*
Gombolkozom, tehát fagyok.
A tél közelg, de amonnan, a téli világból
az ősz melege megülé helyemet.

 

 

 

FEL ÉS LE AZ OLAJFÁK HEGYÉN 2019

TURI TIMEA TÁRCATÁRÁBÓL ÉSben

 


 

 

Vannak dolgok, amelyek csak készületlenül érhetik az embert. Szerelembe esni, megtanulni úszni, először vezetni oktató nélkül, tanácsot adni bizalmas kérdésben vagy idegen országba utazni: vannak helyzetek, amelyekhez hiába gyártanak szabásmintákat, azok használhatatlanok.

Az ilyen helyzeteket – a múlhatatlanul szükségeseket leszámítva – többnyire mindig is igyekeztem elkerülni. Most mégis arról szeretnék mesélni, hogy mi történt velem, amikor felfelé és lefelé sétáltunk az Olajfák hegyén. Pedig még az sem rajtam múlt, hogy egyáltalán elutaztam; még az utolsó előtti pillanatban is kifogásokat kerestem, de a férjem barátja ellentmondást nem tűrően jelezte, hogy ne hülyéskedjek, én is tartsak velük. Ez lett az első és az eddigi egyetlen utazásom Izraelbe, a férjem már sokszor volt előtte is, ő lett az ötfős társaság idegenvezetője.

Soha olyan szabad nem voltam, mint azokban a hetekben: már nem voltak óráim az egyetemen, de még nem kezdtem el rendszeresen dolgozni. Csakhogy én nem szeretek szabad lenni. Már az első napon azt éreztem, hogy bármelyik Ikeában szívesebben lennék, mint ebben az országban, ahol a szűk sikátorok mélyéből nyújtják az árusok a ragadós halvát kóstolásra. A helyzetet tovább nehezítette, hogy még otthon emlékeztetett mindenki arra, hogy érezzem át a hely szakralitását. Ezen viszont  nem sokat segített, hogy a tel-avivi repülőtéren bérelt autó beépített GPS-e, ha nem találta az utat, nem azt mondta, hogy újratervezés, hanem azt, hogy veszélyes területre lépsz, és innen nem vállal felelősséget érted. Ez gyakran megtörtént, hiszen Betlehem is a palesztin területekhez tartozik. A GPS legbensőbb félelmeimnek adott hangot, amikor a biztonsági fal palesztin oldalán az arabul beszélő taxishiénák szenvedélyesen állították, hogy csak ők tudnak a Születés templomához vezetni. Ugyanolyanok voltak, mint a Déli pályaudvarnál az engedély nélküli sofőrök; csakhogy nem ismertem őket, nem beszéltem a nyelvüket, és fogalmam sem volt, hogy miért jönnek olyan közel hozzám, éppúgy, mint mások, mindenki máshoz is.

Minden este elmentünk a Siratófalhoz. A férjem állította, hogy a legegyszerűbben a Jaffa kapun keresztül lehet megközelíteni az Óvárost, a leggyorsabban pedig az arab negyeden átvágva lehet eljutni a falhoz. Nem mondom, hogy kételkedtem volna, annak ellenére, hogy a bazársoron átvágva úgy éreztem magam, mint amikor gyerekként az Aladdin videójátékban nem tudtam továbbjutni még az első szinten sem, itt viszont furcsamód minden bénaságom ellenére célt értünk. Napokba telt, míg rájöttem, ide sem csak egy út vezethet.

Szerinted az itt élők mit esznek?, kérdezte tőlem türelmetlenül a férjem barátja, amikor haboztam megkóstolni a nagy tál ismeretlen kencét a Via Dolorosa egyik piszkos talponállójában. De csak a félelem győzhető le észérvekkel, a bizalmatlanság soha. A félelem a racionalitás világába tartozik, ha a kisgyereknek felgyújtod a villanyt, megnyugszik, hogy nincsenek a szobájában szörnyek. De nincs érv elmagyarázni valakinek, hogy bízzon valami ismeretlenben, mert a bizalom mindig halálugrás, egy légtornász repülése a levegőben, aki még nem tudja, elkapja-e a társa. A bizalom: hit.

És akkor megérkeztünk az Olajfák hegyére, és láttuk Szent József sírját, és csak utólag kezdtem gyanakodni, hogy ez már a harmadik sírja volt, amit eddig láttunk, és hogy ennyi nem lehet. Itt, az Olajfák hegyének lábánál van Jeruzsálem legrégebbi zsidó temetője, mert a hagyomány szerint a Messiás ide fog eljönni először, és itt van a Gecsemáné-kert is, ahol elfogták Jézust az utolsó széderestéje után, amikor rádöbbent, hogy ha Isten is az apukája, akkor is le kell egyszer válnia.

Az Olajfák hegye mindezt leszámítva mégiscsak egy kellemes lakóövezet, ahol házak állnak és emberek élnek. A férjem barátja kiteregette a térképét, és felfelé indult, hogy majd csak látunk valamit. Az utcák kihaltak, szűkültek. Az egyik kapu előtt a Tomb of the Prophets feliratú kartontábla tényleg úgy nézett ki, mintha egyenesen a Micimackó kuckójából került volna elénk, és nem is értettem, a többiek miért nézik érdeklődve a takaros családi ház elvadult portáját. Hamarosan fel is tűnt a házigazda, aki állította, a kertjében a próféták sírja van, és szívesen megmutatja. És valóban mintha Nyuszi odúja lenne a kert közepében, egy lépcső vezetett a földbe, ahova a legnagyobb meglepetésemre mindegyik útitársam követte őt, így én sem maradhattam le. Mintha egy borospince mélyén lennénk, egy közönséges borospincében: egyre sötétebb vájatokba mentünk utána. Féltem. És ami több: bizalmatlan voltam. A férjem barátjának viccelődése sem segített, hogy lám, biztos mindjárt záródik mögöttünk az ajtó. Aggeus, Zakariás, Malakiás. És aztán gyorsan ki a fénybe.

Nem történt semmi, de nem tudtam feldolgozni. Ahogy mentünk feljebb és feljebb, a férjem barátja elővette a farzsebéből az útikönyvet, és az orrom alá dugta a látnivalók tételes felsorolását. Próféták sírja, nyitvatartás: rendszertelen, érdeklődni: az ott lakó családnál. Furcsa, de hogy mindez le van írva, valóban adott némi nyugalmat.

 

Az izomláz és a dac miatt keveset láttam a Mennybemenetel templomából. Állítólag innen, az Olajfák hegyének legtetejéről dobbantott a maga testi valójában feltámadott Jézus a menny felé. Ezt soha nem tudtam elhinni. Vallásos vagyok, de zsidó: az összes vallás közül a legbizalmatlanabb. Nincs okom elhinni, hogy a megváltás már megtörtént; és nincs okom elhinni, hogy ne jönne el.

Talán mégis újra kéne gondolnom a másokhoz fűződő bizalmamat. Talán tényleg ugyanolyan ember a másik, mint én vagyok: ezen gondolkoztam, ahogy ballagtunk lefelé az Olajfák hegyén. Lefelé mindig könnyebb haladni. A szűk utcákat tág terek váltották fel. Egyre nagyobb az esélye, hogy véletlenül – ahogy az ember az újságban lapoz a rovatok között – betévedjünk egy magánlakás teraszára. Be- és betévedtünk, majd kiértünk újra a terekre, az olajfák meleg árnya alá. Gyönyörködtem a tájban, lemaradtam a többiektől, nevetést hallottam, egy kisfiú mellém szaladt. Nagy táskát cipelt, nyilván az iskolából tartott hazafelé. Rám nézett, és kacagott. Én pedig minden bizalmammal rámosolyogtam.

És akkor leköpött. Pontosan célzott, és gyorsan elszaladt. Még hosszan hallottam, hogyan távolodik a szívből jövő nevetése.

lánygyermekek napja

tegnap ez volt

nem is tudom mióta 

és azt se hogy miért csak a lánygyerekeknek... (?)

de most minden lányos anya (észnélkül de büszkén) felteszi a fotóját a lányával , én se akarok lemaradni, bár egyre kevesebb ilyen fotóm van: /ez is tavalyi/

 



 

egyébként lányom szülinapjára is (mit ki nem áll és bojkottál) azt kivántam, hogy MINDEN napja boldog legyen!

****

utána néztem: 

A lánygyermekek nemzetközi napja kanadai kezdeményezésre jött létre, először 2012-ben rendeztük meg. Az ünnep célja, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a világ egyes részein milyen kiszolgáltatott helyzetben vannak a lányok, akiket gyakran megfosztanak a tanulás jogától és erőszak áldozatává is válhatnak.

MEGJEGYZÉSEM:

épp 2012 ben adott lányom életet egy FIÚgyermeknek
 
most lesz mindjárt 11
 
valószinű azért nincs külön napjuk, mert szerencsére ők nincsenek kitéve azoknak a súlyos  negativ megkülönböztetéseknek, mint a lánygyerekek
 
gondoltam is, azért nincs külön napjuk, mert minden nap az övék(?)
 
 
2012-ben meg mikor nagyanya lettem, én mint lánygyermek már nem léteztem, de anyámnak az voltam a halálig , 1989 -ig
 
és azt hiszem, remélem jó volt a kapcsolatunk!  
 
és tulajdonképpen ma is  anyámlánya (-"lánygyermeke") vagyok.....
és most már az is maradok....
 
(ma is róla álmodtam)

 

fekete zászló a Hagymaházon

 hatalmas fekete zászló a Hagymaház homlokzatán

 



 

úgy érzem csak itt van, de nem gondolok Bálint Mártára, az egykori lelkes, gondos igazgatóra, hiába hallottam  két hete  rajztársamtól a rossz hírt, hogy nagyon beteg, s az orvosok megmondták a fiának, hogy készüljön a legrosszabbra,

arra nem lehet felkészülni, és mindig tévedhetnek az orvosok

de ezúttal nem tévedtek, úgy látszik

nagyon sajnálom!

 

jókat beszélgettünk, mikor összefutottunk

nem is olyan rég a Szegedi utca elején

nem tudtam, hogy utoljára...

 

milyen szeretettel vezette a hagymaházat.. szinte sajátjaként

s saját vendégeiként kezelt bennünket

 

még a régi hagyma(kultúr)házban dolgozott, amikor meghalt az anyukája, ami nagyon lesújtotta, akkor nemrégiben halt meg az én anyukám is, és vigasztalni akartam saját transzcendens és megnyugtató tapasztalásaimmal, megnyugtatni....de elmaradt, nem mutatott érdeklődést, én meg nem akartam előhozni többször a témát...(nehéz is ilyen dolgokról beszélni...)

de azóta ő is tudja a titkot.... remélem

 



 

zavaró körülmények étteremben

 meglepett a zsúfoltság ami az egyébként szinte üres  belső étteremben fogadott, csak egy asztal maradt szabadon, ahova bepréseltem magam

gyerekek, hármasikrek,  ugrabugráltak körülöttem, mögöttem

egy hatalmas rázkódás eszméltetett föl, a családfő felállt, hátra próbálva rakni a foteljét, ami csak rajtam keresztül történhetett, szinte agyrázkódást kaptam...

aztán meg (már más ült oda...) éktelen sikongásszerű zajra lettem figyelmes, a pincérlány huzigálta egy kézzel össze az asztalokat, nagyobb társaságra várva

miért ?

hát mert  egyedül nem lehet másképp

nade miért nem segit neki egy daliás pincérfiú?!!!

én is segithhetnék - dörmög mögöttem valaki

na ne már a 80 évemmel   ! ő mér nem?

hát mert eszik

én vajon mit csinálok?

később el is ültem onnan az üressé vált egyik távolabbi  asztalhoz

rám is szólt a másik pincérlány, hogy hu de csúnyán nézek

úgy látszik az arcomon maradt az előző bosszuság lenyomata....

 

 

aztán kimentem a kerthelyiségbe egy kávéval , a csendbe, megnyugodni....

 

egyiptomi előadáson

 véletlen sodródtam a könyvtárba egy egyiptomi előadásra, győzködtek, hogy anniyra jó az előadó, hogy maradtam

bár nem szoktam járni útibeszámolókra...jól lehet most, hogy utazazásra nincs sok esélyem már, igazán tehetném

(egyébként épp a találkozónkon számolt be D T arról hogy 80 éves anyukájukat repülni vitték előszőr életükben, s hova? épp Egyiptomba

 

felmentem , egy egyetemi docens tartotta az előadást, a sötétben, mert inkább csak vetitett

 

 

 
később mikor megkérdezték ugye tetszett, mondtam, hogy a közepe csak, az eleje meg a vége nem

 

de tényleg

 


 





 

 

a piramisokról mondott és mutatott lekötötte az érdeklődésem pedig eddig is erről tudtam a legtöbbet...

 



 

 

 

 



 

 

 

 

 

 

Petőfi busz

A könyvtári napok keretén belül megállt egy busz Petőfi relikvikkal


 

előttük egy osztály, akikkel épp meg is telt a busz

nem maradam ott, bár volt iedegenvezetás is


 

az egyiptomi előadás után még maradt pár perc 4-ig (mert csak addig volt nyitva)

hát sok jót nem mondhatpk

szegényes és gyerekes az állománya

de azért a gyerekeknek biztos többet mondó

jöttek is osztályaikkal állandóan... még másnap is

 

süti beállítások módosítása
Mobil