meglepett a zsúfoltság ami az egyébként szinte üres  belső étteremben fogadott, csak egy asztal maradt szabadon, ahova bepréseltem magam

gyerekek, hármasikrek,  ugrabugráltak körülöttem, mögöttem

egy hatalmas rázkódás eszméltetett föl, a családfő felállt, hátra próbálva rakni a foteljét, ami csak rajtam keresztül történhetett, szinte agyrázkódást kaptam...

aztán meg (már más ült oda...) éktelen sikongásszerű zajra lettem figyelmes, a pincérlány huzigálta egy kézzel össze az asztalokat, nagyobb társaságra várva

miért ?

hát mert  egyedül nem lehet másképp

nade miért nem segit neki egy daliás pincérfiú?!!!

én is segithhetnék - dörmög mögöttem valaki

na ne már a 80 évemmel   ! ő mér nem?

hát mert eszik

én vajon mit csinálok?

később el is ültem onnan az üressé vált egyik távolabbi  asztalhoz

rám is szólt a másik pincérlány, hogy hu de csúnyán nézek

úgy látszik az arcomon maradt az előző bosszuság lenyomata....

aztán kimentem a kerthelyiségbe egy kávéval , a csendbe, megnyugodni....