erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

julikák, julik ...

2014. július 25. - gond/ol/a

 

tulajdonképpen egyetlen "Julikáról" kellene írnom, Molnár Ferencéről azaz Lilioméról, de most konkrétan, a Thalia színházban látott előadás nyomán Schell Judit Julijáról. (valahol olvastam, hogy  futólag felmerült a korkérdés, hogy a színésznő már nem 18 éves, és ezért is nevezik inkább Julinak...a darabban.- mint drusza megjegyezném, hogy a becézés nem csak a fiataloknak szokott dukálni), de különben  is. Valóban Schell Julikája inkább Juli. Mert nincs benne semmi édeskés, kedveskés. És - valós kora ellenére - ártatlanabb és tisztább és egyenesebb, mint sok mai "dörzsölt" 18 éves....

Előítéletekkel mentem a színházba. Sokféle Liliomelőadás és Julika emlékkel. De amit itt láttam,  merőn új volt. És nem csak előítéleteket törlő, hanem utóítéleteket is szülő... Schell Judit Julija... fantasztikus, egyszerűen lenyűgöző! Az egyszerűsége, a tisztasága, a visszafogottsága, toleranciája, a magátólértetődöttsége, hogy szeret, és nem mondja (csak amikor már úgyse hallja, akinek)...

Volt egy furcsa színpadi kép még a darab legelején, a ligetben, ez a kép kifejezi, milyen ez a Juli:

meg se moccant a padon...(nem tudom fizikai vagy lelkierő kell e hozzá nagyobb, azt hiszem mindkettő, de a lelki az alap...) Van egy olyan mondás a mindent eltűrőkre, hogy "fát lehetne vágni a hátán".... ez a Juli is ilyen, de nem esik nehezére. Mert szeret, és mert... nem is tudom. Én ilyen értelemben nem vagyok "juli" (bár lehet hogy voltam az!) lányomban is vélek "juliságokat" látni... a "mindenes"ségében, az alkalmazkodásaiban, elnézéseiben -.de lehet, hogy rosszul látom, mert annál jóval öntudatosabb, ha kell "feministább", hiszen mikor említettem neki - minden célzás nélkül - a darabbeli (kulcs)mondatokat...Liliom és Juli lánya és Juli közt, Liliom túlvilági de inkognito megjelenése után - és távoztával:
Hát lehet az, hogy ilyen nagyot, ilyen erős nagyot ütnek az emberre... és aztán nem fáj?
Igen, fiam... az lehet. Megütik az embert... és... és nem fáj.
hevesen tiltakozott, sőt egy kuplészöveget hozzáasszociálva - elutasítva, felháborodva: "ha megversz is imádlak én"? ..még mit  nem?! (Na persze a darabban sokkal többről, áttételesen  és összetettebben volt szó!)
(Csányi Liliomáról is lehetne beszélni, meg Udvaros Muskátnéjáról, vagy akár Fodor Annamária Marikájáról - egyik se volt szokványos, megérnének egy-egy tanulmányt, külön-külön is és együtt is mindhárman, azaz négyen.)
Hát hiába a színház  - színház.... ott a világ, a színpad deszkáin, valóban... a világ a változatlanságában és a változásaiban...  Mi vagyunk ott... (Akár magunkra ismerünk, akár nem... )

 

talonban maradt...

nem tudta belakni
a házát
hazáját
a világot
az egész élete
belakatlan maradt
talán féltette
talán túlbecsülte
el akarta tenni
jobb időkre
amik végül
elmaradtak
örök átutazó
ideiglenes lakos
hajléktalan
bár tetővel
feje felett
meg is volt
mindene
többnyire
csak magát
nem találta
talonban maradt
ő is, élete is
mint gála ruha
mit nem volt
szabad felvenni
hétköznapokra
de az ünnepek
elmaradtak
aztán már
nem maradt
ideje élni

(mire várt?
valami
fontosra
szépre
örökre
neki kellett volna
megteremtenie
későn jött rá
a használatlan
életnek is
vége szakad
csak előbb
elértéktelenedik
ahogy az eltett
új nylonharisnya
becsomagolva
évek múlva
állásában is
szétfoszlik...

használni
kell!    )

"eltiporva"

...az OSZK kiállításának címe, de magam is "eltiporva" éreztem magam, szemlélése közben...

 

a 44-es plakátokat (hirdetményeket, felhívásokat, tiltásokat) nézegetve pl... fel is merült bennem, hogy lehetett  itt egyáltalán élni, zsidónak,. persze, mint bebizonyosodott, többnyire és egyre inkább csak halni lehetett. Az viszont feltűnt - nem akarván menteni ezzel a magyar felelősséget! - hogy a plakátok ill azokon is a korlátozó, tiltó -ellehetetlenítő - rendelkezések híradásainak dátuma zömében valóban március 19. után azaz a németek bevonulása után datálódott....

 

könyvtár lévén...azoknak a zsidó "származású" könyveknek is a balsorsáról, halálraítéltségéről van itt demonstráció, amit ugyancsak elrendeltek...

 

no és a tragikus sorsú Halász Gáborról, aki itt dolgozott, és próbálhatta menteni a (nem) menthetőt. magát se tudta,...tudták...

 

 

 

már majdnem elhagytam a termet, amikor végignézve a monitorokat...Zelk Zoltán után Török Sándor -t

 

 

 

látván (eszembe jutott, hogy Popper Péter milyen tisztelettel beszélt mindig róla (no meg még Csili Csala bácsi is, személyes, gyerekkori  rádiós emlékeimből) belehallgattam hát az interjúba, és épp annál a résznél, amikor a kérdésre: ki volt az összekötőjük, a válasz: egy akkor fiatal jogász: dr Berend György.... leültem egyből és tovább hallgattam. Dr Berend Györgyöt nagyon jól ismertem. Apám , nagybátyám barátja volt, kisgyerekkorától. (még jogász is ügyvéd nagyapám inspirációjára lett (egy házban laktak, s ahogy ő mesélte nekem, annyira megtetszett neki a nagyapa faragott, díszes  íróasztala... tőle hallottam azt is, hogy apám mindig a folyosó ablakpárkányán olvasott... és mindig olvasott)... De hogy az Auschwitz jgyzőkönyvet az ő közvetítésével juttatták volna el Horthyhoz, erről sose beszélt... Most, Török Gábortól, illetve a másik interjúalanytól (Hevesi Endrétől)  hallom először...

Az biztos, hogy a mosolygós, kedves, halkszavú Gyuri bácsi, -akinek én megismertem a 60-as évek közepetáján -, szeme mindig nagyon, szinte könnyesen szomorú volt....

 

 

vagyunk még egy páran így...

a "ruhatáros"

A "ruhatáros"

A "ruhatáros" mondja:

Egyetlen szerelmet érzünk
ezért nincs kiábrándulás
legfeljebb egyes emberekből.
Tőluk búcsút veszünk.
Az érzés marad.
Hol erre, hol arra ruházzuk.
Van kin lötyög, van kin szűk.
Van ki ledobja magáról,
mert égeti, van ki vacog benne.
De az érzés megmarad.
S a miénk: "ruhatárosoké".
Zárás után is őrizzük.
Egyetlen, ünneplő ruhánk.

festők (és nem festők) tükörben

Évtizedekkel ezelőtt, még kezdő tanár koromban a József Attiláról elnevezett gimnáziumok talákozóján, azt mondta nekem a pestiek vezető tanára (N.I.), hogy feltétlenül menjek el Firenzébe, mert más emberként fogok onnan hazajönni... (N.I. tekintélye csak nőtt az évekkel a szememben, ö lett az egyik összeállítója az irodalmi tantervünknek is pl, meg amúgy is...) sajnos már évekkel ezelőtt eltávozott, de ez a mondata annyira belémívódott, jól lehet nem értettem egészen, miért is kellene nekem megváltozni, és miért pont Firenzében, sikerülhetne ez, és bár azóta se jártam ott... most  hogyaz Uffizi képtárból pár festményt (önarcképeket) kiállítottak a várban. oda azért egyből felmentem, mint afféle kis Firenzébe, hogy ha részben is, de eleget tudjak tenni ennek a régi jótanácsnak...

 

(azt nem tudom, hogy megváltoztam-e tőle s ha igen mennyiben, milyen irányban...de) tény, hogy épp ez a kiállítás, a maga interaktivitásával szembesített is önmagammal...hiszen tanácsolta, hogy csináljunk csak magunkról is önportrét, az épp most elhirhedt divatos selfiet...ami önvizsgálatra amúgy is jó alkalom.

 

 

Én újabban egyre keményebbnek látom a vonásaimat, sajnos...de lehet, hogy a kissé torz arányok is teszik a mobillencse közelsége miatt...de mindenesetre próbálok lágyabb lenni... elhatároztam, ... mert nem tetszem így magamnak (se)...) A festmények elgondolkodtattak... sokat elárulnak festőjükről, azt is, hogy milyen a viszonyuk önmagukhoz..... lehet, hogy az én selfijeimen is csak az tükröződik, hogy magammal vagyok kritikus ill önkritikus, azaz "kemény" csak (pedig "easy to be hard..." ) ( A más által készített képeken nem látom ezt... Anyukámnak volt egy meglátása, hogy mindig leolvasható a fotókon, hogy milyen érzelmekkel viseltetik az illető az iránt aki a fotót csinálta. (egyébként én úgy szeretek fotózni, ha nem veszik észre! minden szempontból ezek a legjobb képeim és a legtöbbet elárulók arról, akit fotózok. Mert őszinte és spontán. (persze nem arról hogy hogy vélekedik rólam) (unokám meg lassanként nem lehet fotózni, mert elindul mindig a bűvös fényképezőmasina felé h megkaparintsa) (imádja nézni  a képeket. magát is)

 

mikor még fiatalkoromban a bármi lehetsz időszakában voltam, meg kicsit később is, csináltam pár önarcképet - nem fényképezőgéppel, hanem ceruzával..., meg rajzolgattam, amúgy is... pl Portorozsban is a tengerparton, skicelgettem, ott figyeltem föl egy hölgyre aki komolyan alkotott a tengerparton, nem sokkal később együtt ebédeltünk, kiderült, hogy a férje Rónai Mihály András és nagybátyám ismerik egymást még régről, a Japán kávéházból, így megszólította, felismervén... (irt is erről egy szép cikket Nyári emlék címmel a karácsonyi Tükör folyóiratba..."melengetni" (abban megemlít engem is, mit a kedves kis makói tanárnőt, Gonda bátyjának árváját,  akit a nagybátyjáék kicsit megnyaraltattak a vakációban a tengerparton)... Nos most, itt a Galériában  láttam képeket a feleségétől,  Gábor Marianntól! Jó esett (közben felidézni tengerparti valós bár légies alakját is)

 

 

ezt meg én firkantottam Portorozban magamról (anno 1969) Ugyebár nyoma sincs semmi keménységnek. vagy mégis?

 

 

(vörös) tehenek

 

alig hogy hazaértem Strasshofból (másodszor, 70 év után, tegnap, azaz 2014. junius 22-én),másnap, 23-án a Vigszinházba megyek, megnézni-hallgatni aVörös tehén c. "operát" a tiszaeszlári pörről. Fischer Ádám műve, Asher az egyik rendezője, a pénztárnál Forgách András áll mögöttem (később az eladáson is mellettem ül), mögötte Závada Pál...  biztos jó lesz... de valójában mindez mellékes körülmény. A téma érdekel, hogy úgy mondjam izgat. Ma is. Mert mai napig aktuális, holott már meglétekor 1883-ban is -a felvilágosultabb és józanabb világi környezetből nézve irreálisnak és anakronisztikusnak - tűnhetett... És mégis, még ma is "aktuális"....
a mostani feldolgozás (bár régiek a szövegek: Krudy, Kossuth) , a rendezés, asszociációnk hátborzongatóan maivá teszik. Mai is. A sajnos örök, és legyőzhetetlen bűnbakképzés és rágalom sztereotipiákon át..... a kiirthatatlan gyűlölködésig.
a főkérdés itt az, hogy hogy lehet, hogy a zsidó, kiskorú Móric vall apja és társai ellen.... hamisan. Miért?
és ez, ami új és elgondolkodtató és nagyon mélyen érintő elem...Külön gondot forditottak rá, hogy valóban gyerek játssza. Előadás után sokan várják, gyerekek, felnőttek, beszélgetnek a szinház előtt, olyan mint bárki más fiú. A szinpadi hosszú pajesza hiján, és a kockás ingjében. A darabban látjuk, hogy elviszik egy mulatóba, (A Vörös Tehénbe, igy hivják a zsidó, vöröshajú kocsmárosnőt is, ahol csárdást táncolnak, és Móric idegenül,sovárogva nézi a mulatozókat, bevonják, ügyetlenül csetlik, botlik, de látszik rajta, mennyire szeretne olyan lenni, mint ők... Aztán látjuk ahogy betanitja az antiszemita "úr", -aki gyűlöli a zsidókat,csak a zsidó nőket  szereti -, hogy mit (nem) látott, a zsinagóga kulcslyukán. A birósági tárgyaláson szószerint ezt szajkózza.... Ezt a hazugságot. Közben mögötte a tömeg bujtatja, biztatja, mint afféle fociszurkolótábor...s ő mosolyogva néz hátra rájuk,(azt hiszi, hogy végre befogadják?) és megújult erővel vall, hamisan  sajátjaira ("nem akarok többé zsidó lenni" - mondja, (akár Nyilas Misi, aki nem akart debreceni diák lenni)....Majd bebizonyosodik a hamis tanuzás, és a megvádolt zsidók nyilvánvaló ártatlansága. Hiszen előkerül Solymosi Eszter holtteste, a folyóból, de tehén taposta meg... Nem a zsidók bántották! egy évi fogság után kiszabadulnak. Móric visszamegy a szüleihez. Utaznak, apjával. Közben a vonatablakba bedobálnak köveket, és orditoznak a zsidók  (és az őket jogosan felmenető itélet) ellen tüntetők.. Móric az apjához bújik...
A zárókép, mikor már eltűnnek a szereplők, a függöny előtt. a két szembenálló szék, és egyik előtt egy bőrönd. Eddig nem vettem észre. Pedig....
Elgondolkodtatott....

 

Andrássy úti séták

Helyettük is sétálok

itt az Andrássy úton

Velük beszélek

ahogy egykor ők is

egymással

két testvér:

apám és öcse

operaelőadások után.

Elférnek mellettem

széles az út -

különben is

nekik már

nem kell hely-

Bennem vannak

és szerte mindenütt.

Néha válaszolnak is.

Főleg a nagybátyám

akivel valóban róhattam

utakat Genfben, Nizzában,

Portorozban, Bécsben

és egyszer Budapesten is...

Az ő mélymeleg hangját

jól ismerem, apámét nem

(mint ahogy őt magát sem)

bár -mondják- neki is

szép orgánuma volt

hiszen az Operában dalolt

sétáik előtt

De én vele sose sétálhattam

sehol.

Hiszen pár hónaposan

még nem tudtam járni

csak a karjában ülni

de kiszakitott onnan is

a munkaszolgálati behivó

Borba, meg minket is

anyámmal a deportálás

Strasshofba

majd Zlabings, Theresin,

honnan visszatérve aztán

hiába vártuk apám...

talán őt kerestem

akkor is, mikor elcsatangoltam

az óvoda kapujából

egy szombat délután

talán az Andrássy útra is,

de ő nem jött szembe velem

semmilyen úton sem,

eltűnt a bori halálmenetben

s táncos öccse vissza Nyugatra

hol vendégül láthatott

mintegy lányaként

mikor már felnőttem

apa helyett apám

s mesélte kettejükről

hogy rótták ifjan

operaelőadások után

az Andrássy utat...

hol most mindig

rájuk gondolok

ha arra járok

s sétálok helyettük is

lassuló s meg-megálló

léptekkel

mert ilyenkor mindig

összeszorul a szivem

 

kései találkozás Hatvanyval

tulajdonképpen találkozhattunk volna -elvileg- már előbb is, pontosan 1961-ig (18 éves koromig, pont az érettségimig) bezáródva, mert életem első 18 évét egyidőben éltük , nagyjából egy helyen is, leszámítva azokat az éveket, amiket ő is én is, némileg hasonló okból, bár más kivitelezéssel külföldön (én Strasshofban, Zlabingsban, Theresienstadtban, ő Oxfordban, Londonban, töltöttünk), de azt hiszem, lettek volna egyéb akadályai is a találkozásnak... Én a gimáziumi irodalomtankönyvben olvashattam a nevét többször is, mint  mecénásnak (lépten-nyomon belébotlottam), és volt egy könyvünk is otthon, amin az ő neve és Petőfié (Igy élt Petőfi)...nehezen is egyeztettem , mert szinte csak mecénásként olvastam, tudhattam róla...egyébként még azt se, hogy zsidó... (pedig zsidóbárónak is "becézték")

 

Tulajdonképpen most, a makói múzeum kistermében, egy kamara vándorkiállitáson döbbentem rá, hogy ki is volt ő, és mennyire több mint mecénás (és mecénásként is mennyire nem a pénze játszotta a főszerepet, az írókkal költőkkel kialakitott bensőséges kapcsolataiban - hanem inkább gát volt . (Ady irja egy hozzá intézett leveleében:" Bévülről állandó tiszta, szerető és hű barátod voltam.", és emberi kiválóságára utal. József Attila meg magáról ,aki nem is a z anyagi támogatásért szereti, hanem "inkább azért, mert éjjel forditgatott Catullust, Goethet lelkesen nekem...(:::) Én nem tudom, honnan a pokolból szedtem Laci bátyám iránt elfogódó tiszteletem, de megvan...")

 

Mitagadás nagy hatással volt környezetére. És nem is csodálom. Még a képekről is lejön ez a vonzás. Jó atmoszférája lett a kis múzeumi szobának is. (ahol bele-bele lehet hallgatni is a műveibe, fejhallgatón)..

 

Az ismerős atmoszférához egy kicsit még az is hozzájárul, (bár ezt először, utoljára vettem észre(mert kétszer is jártam itt - a kiállitásnyitáskor idő előtt rámzárták volna az ajtót, vissza kellett újra jönni)...

 

hogy az egyik képen az öccsével és még valakivel áll (kávézgatás közben) és az öccs, (ő épp nem kávézik) megszólalásig hasonlít az apám öccséhez (a nagybátyámhoz) Szóval még apám is lehetne ilyen alapon (?) (bár ő apámra -külsőleg - nem hasonlit, jóllehet az általa is alapított Nyugatba irt...).

 

Makó igézetében

Dr Tóth Ferencről azt állitják, hogy ő a legmakaibb makai, és amit ő nem tud Makóról (ha egyáltalán), azt nem is érdemes...

Nos most megjelent  reprezentativ könyve Makóval kapcsolatos cikkeiből, ta

nulmányaiból, fotókkal tarkítva....

és be is lett mutatva a makói könyvtárban, általa

fejezetenként(témánként) vetítésekkel tarkitva....

ami élénken eszembe juttatta, hogy kb 55 éve hasonlóképp vetitett nekünk, a gimiben, művészettörténet óráján...(Mintha ma lett volna?) A dedikáláskor megis említettem neki, (mire?), úgy aposztrofált a könyvbe, hogy "egyik legkiválóbb tanítványomnak"....

 

Bár én is itt élem sokasodó éveimet, meg olvastam is már jónéhány cikkét, korábbi könyvét... hallottam újakat... és -gondolom-találok is a könyvben...

pl -bár tudtam, hogy Makó valamikor sokkal nagyobb és jelentősebb város volt, mint manapság, mégis meglepett, hogy1890-ben számszerűleg az ország első 12 városa közt szerepelt.Nagy építési fejlesztési lázában azonban észre kellett vennie, hogy hiába, mert agrárváros, és így a nagyratörő világvárosi tervek szertefoszlottak.

Node.... nem véletlen új szlogenunk: Makó nem csak hagyma...

Itt is most is, milyen jó hallani a kultúra egykori fejezeteiből ezeket a makóinak (is) számítható s ismerős neveket:

Espersit János (ház) révén Juhász Gyula, Móra Ferenc, Vén Emil (azaz Weisz Emilio), Páger Antal (azaz Téni), Ecsődi Ákos, és persze József Attila......

süti beállítások módosítása
Mobil