Stephan Hawkingről megy film a tévében, ez a legújabb, amin már 66, majdnem teljesen béna, de rendületlenül folytatja kutatásait az universum keletkezéséről... és közben tanít is...
Az Idő rövid története számomra is reveláció volt. Úgyhogy most már előre mondom a kulcsszót : singularitás... amiből (visszafelé rekonstruálva a világ alapvető eseményeit) lett a világ annak idején...
és egyszer csak leesik, mint a tantusz: mi más lenne Isten, mint a singularitás maga, amiből lett (teremtődött) minden..(és minden egy) - stimmel
(nem is értem a pápai megszorítást, ami szerint arra intette Hawkingot (a közös képük szerint igen barátságosan), hogy kutasson csak bármit is a teremtés utáni dolgokról, de a teremtést hagyja ki... nodehát nincs benne semmi "istentagadó"- csak az elnevezés más... (de hát mi is lenne a singularitás, ha ebből lett minden, ha nem a legősibb valami.. is-(ős) ten...?!)
aztán, pont a dokumentumfilm után, egy játékfilmben (A sötét anyag) elhangzik ez a mondat is : "Isten és az Univerzum - ők egyek"
helyben vagyunk: Istennél, Isten- ben... mindenki, mindenütt (akár tud róla, akár nem, akár tagadja (oktondin), akár nem...
node a kérdés akkor is nyitva marad:
hogy lett "ő"...?
bár úgy tűnik, - kissé felfoghatatlanul - hogy mindig is volt... illetve nem "keletkezett" ... hanem eleve van
s vagyunk (benne, s bennünk, és általa)
(vagyunk - akik vagyunk)

2010. aug.

napok óta készülök már végre lemenni a Marosra, ez mára olyan sürgetővé vált (érzem, hogy itt a vége a nyárnak, régen is, mindig is igazán ősz felé jött rám sürgetően és ellenállhatatlan erővel a Marosrajárhatnék, de most ez egybeesik egy nagyobb egységgel is... csak nem most akarnám pótolni sok nyár elszalasztott marosozását, a múlttal szembeni kiengesztelésként, de most hallottam, ebben a nagy hőségben, hogy olyan a Maros mint régen volt, homokszigetes, tiszta, nem maradhatok hát nyugton itthon, mikor annak idején kisgyerekkoromtól kezdve ifjúkoron át nem volt szinte olyan jóidős nap, amit hagytam volna Maros nélkül elmúlni, még a svájci Thún tó partján és a nizzai tengerparton vagy akár az Adrián is idehúzott vissza a szívem, a Maros partjára, mert (ki a Maros vizét issza , vágyik annak szíve oda vissza), s mert az - akárhogy is, de - az enyém, úgyhogy - ha hűtlen lettem is hozzá évekig, évtizedekig (persze ő is!!! - most mégis) úgy éreztem, hogy vissza kell térnem hozzá... egész nap ez az Ady sor zakatolt bennem. ... megyek.Visszakövetel a sorsom.

igen visszakövetelt... a Marosom...mentem is, hiszen persze hogy végre megtaláltam az elveszettnek hitt fürdőruhám is, abban a bőröndben, amit évek óta nem használtam, ott volt benne..., s semmi más, csak a fürdőruha. (ami utoljára Szigligeten, a Balatonban volt rajtam akkor, amikor Halász Péter épp, tőlem pár méterre, "ott állt az augusztusi napsütésben, ellenfényben, mint egy színházi előadáson, és kellett volna mondani neki valamit, de mit, de már mindegy is, mert Halász Péter ott áll a strandon, az augusztusi napsütésben, és most már ott is marad, mindörökké) ahogy meg lett írva is...

én meg most megyek a Marosomra, keresem az én régi örökMarosomat...

(2012. aug.)

ki érti ezt? vannak napok (általában), amikor mindenki nekem jön, kitérni sincs időm, se erőm, se reflexem elég gyors, máris elsodornak, anélkül, hogy észrevenné(ne)k, néha , ilyenkor az az érzésem, mintha nem is lennék, azaz átlátszó, láthatatlan, csakis igy érthető mindez, ha egyáltalán...
de ma?
ma mindenki előreengedett! kiínosan udvariasan, rám nézve, barátságosan, mosolyogva, előzékenyen, kedvesen, tisztelettel...
először a hátsó kijárónkon, a kapunál, aki szembejött, amikor a biciklimet toltam, még vissza is lépett, és kitámasztotta a kaput, aztán a posta csapóajtójánál, később a Sparban a pénztár előtti sorban, kétszer is, ketten is...
nem is értem
meg is néztem magam otthon az előszobatükörben jó alaposan két ilyen készséges előreengedés közt
ugyan mi van rajtam ilyen udvariasságot és tiszteletet kiváltó, ami eddig nem volt?
de nem találtam semmit: mondjuk semmi ziláltság sem volt rajtam észlelhető, hajam, ruhám rendezett, sőt a vonásaim is.. nyugalmat árasztók, hm... ha nem magamat látnám, azt mondanám bizalomkeltő, szimpatikus...
lehet, hogy amikor nem Így van, nem is mások jönnek nekem, hanem én megyek neki másoknak?!

(2010)

A napokban a megyei lap körkérdésében egy ismert, idősebb, irodalomtörténész kutató, emeritus professzort is megkérdeztek, s válaszát kétszer is elolvastam, igen, jól értelmeztem, az derült ki a válaszából, hogy régebben, munka előtt mindig eljárt a Liget-fürdőbe úszni (aminek a mostani átnevezni akarása volt a téma), de ma már nem ér rá... Hogy?! Tehát míg tevékeny, aktív "dolgozó" volt: ráért, nyugdíjasként viszont nem... (mert nyilván nyugdíjasként is dolgozik, munkálkodik, kutat tovább, sőt...)

Tegnap a gmailon láttam, régi barátnőm benn van, - most ment nyugdíjba a fővárosi egyetemről -csak egy sorral üdvözöltem, feltételezve, hogy biztos dolgozik. Valóban. De még inkább, mint gondoltam. Egész nyáron dolgozott egy könyvön, amin már évek óta, s aminek a 3. fejezetét be kell fejeznie a hó végére -, írom neki, remélem nem lesz akkor már negyedik fejezet, dehogynem- válaszolja-, az lesz a leghosszabb az egészben, "úgy hogy a "gályarabság" még jó ideig tart."

Nem tudom, miért hiszik az emberek, a fiatalabbak, hogy a nyugdíjas az az ember, aki úgyis ráér...meg egyáltalán micsoda lehetetlen elnevezés ez, duplán is: nyug- , díjas, egyrészt egyáltalán nincs "nyugalma" a "nyugdíjasnak" - másrészt , hogy lehet egy (mellesleg csekélyke) díjjal rendelkezés-sel helyettesíteni foglalkozást (ha már nem is aktívan űzik), illetve definiálni, meghatározni embereket. Akik egyébként - s nyilván nem csak ők ketten - s nem csak egykori egyetemi tanárok -, többnyire lázasabban dolgoznak, mint valaha.

Mert sürget az idő. A valós határidőkön túl, egy végső, aminek ha nem is tudjuk az idejét, de mégis közelebb van, mint korábban. S még annyi a dolgunk..
Hányszor jut eszembe nekem is Babits-csal:
"Mennyi munka maradt végezetlen!"...
és "idegesen nyitunk száz fiókot"...

anya, az én kulcscsomóm is

folyton lecsúszik a táska aljára

s percekig kotorászom

vérszerződést kötöttek

körbehordták a véres kardot

most a határt jelölik

véres

kerítéssel?

maradt a tarsolyomba jónéhány meg nem írt blogbejegyzés

2 mondat a szegedi Reök palotából, a Hundertwasser kiállításról