ma búcsúzott a meteorológiai nyár
én meg tőle...
körbebiciklizve "e kis vidéki várost"...
közben épp Attillát emlegette valaki a járdán, hogy "Attila se lett öngyilkos"... a bakter ismerőse mondta, aki látta, hogy beakadt a kabátja... hát ilyen betyár a történelem is"... mondta - csak így: "attila", ortopéd cipőjével bicegve tolva biciklijét ... (hát igy él József Attila e kis vidéki városa útjain még mindig, mintha élne "a jó makóiak" szivében - hiába is irta ezt a búcsúversét "elköszönő szelíd szavait" 18 évesen..., mert itt maradt! - el is haladok a szobra előtt, meg a (róla elnevezett) gimi, meg a házak előtt, melyek emléktáblákkal őrzik egykori nyomát... sőt a Maros parton is - leheveredve egy nyugágyra "a jó makaiaiknak" ajánlott versének: a "Megfáradt ember"-ének sorait morzsolgatom (egymás mellett fekszünk: a folyó meg én,...a folyó csöndes, nagy nyugalmat görget,harmattá vált bennem a gond és teher;) - az eget nézve,
amire azért még nem ültek ki a
csillagok (homlokomra se, s a nyugodt Marosra se) - mert még csak a déli órákban járunk, ebéd után, és egy gyors ötlettel vezérelve karikáztam csak ki, kitágitva a városi kirándulásom kereteit, egy igazivá, akárcsak hajdanán...
még jó idő van, nagyon is... kellemesen süt a Nap, de holnapra erős lehűlést jósolnak, romlást; a térdem is jelzi ezt, ami olyan sokáig egyáltalán nem fájt , hogy azt hihettem végleg búcsút mondott nekem a fájása), de mégse, előre jelzi a hűvös időt, még mikor itt sincs (pár napja a derekam is megijesztett, az még finomabb szeizmográf lehet...)
de érzem én is, a lelkem is, már egy ideje, hogy vége a nyárnak... már akkor is ezt érzem, amikor még tart...
reggel a postaládámban saját fotómat találtam; ami még augusztus 3-án készült, Balatonról jövet, az Intercityn, s nem csak az IC hűtése miatt burkolóztam kiskabátba...,