6-kor ébredés

kávé, gyógyszerek, fb, ez-az, visszafekvés

11-ig

közben meg utána is a fenti gyerek úgy köhög, s olyan szárazon, szinte megállás nélkül (iskolaidőben, tehát oda nem ment), hogy arra gyanakszom elkapta ez a virust...

elmenekülök otthonról, bár csak 1-re érek a menzához, s nem tudom kinyitni az ajtót, sehogyse, jön valaki utánam étlehordóval, mondom neki, de neki egyből sikerül, aztán nekem is

az ételnél se stimmelnek a dolgok, mást látok kiírva, mint a valóságban, sasszézok a két hely között

szerda van?  kérdem  - a nagyothalló, ételadagoló bólogat.

-Ez rántott sajt?

-Igen!

-De gomba van kiirva...

Szól a pénztárosnő:

-Kedd van!

No, helyreállt a világrend...

-Az evőeszközt elvehetem én?

én fertőtlenitettem a kezem, ő pénzzel bánik, de ő adja,

a kést élével felém

majdnem a maszkban kezdem el enni a paradicsomlevest!

elmennék a cukiba kávézni. a sarkon látom, semmi ott, jut eszembe, de hiszen kedd van. szünnap

sebaj, lekarikázok a Marosra, ott ihatok kávét is, a büfében

szép őszi nap van...

egy gyönyörű foltokban megvilágitott vörös rózsa megállit, nosza lefotóznám, veszem elő a mobilom, kevés a memória, aha, hát a kártyát nem tettem bele...hazarohanok érte (de persze mér nem a rózsa felé megyek vissza) azt nem is számolom hány autó akar elütni az úton...

végre a strandon lezuttyanok az első padra, valami vagy valaki hozzáér a farmeromhoz.  egy kiskutya. persze a gazdája a közelben ül egy farönkön, meg se moccan... de a kiskutya elszalad tőlem... szerencsére

fenyegetőn suhognak a fák, vihar lesz?

de a Maros nyugodt...

visszafelé megint egy kutya.. kikerülöm, várok mig elhaladnak

a bejáratnál kiirás, tegnap óta a büffé zárva, csak hétvégeken nyit

otthon maradok... hiába vetitenek Erdélyről diát a könyvtárban...

rántottát csinálok vacsorára, hozzá a vegyes savanyuságom a hűtőből egy üvegben, időközben megromlott...

az internetem elfogy,,,

jó éjszakát,

ez volt az ősz első napja

(milyen lesz a többi?!!)

 lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér...mondogatta anyám sokat gyerekkoromban (hiába,nem ettem én kenyérrel a finom szőlőt

most a Gyöngy cuki asztalán láttam gyümölcskosárba igazi szőlőt...a kávéhoz?!

na most persze a szölót  hagytam ott

de a szememnek szép volt a szőlős kosár

Gyurit még egyetemi éveim legelején ismertem meg

emlékszem, a bőröndöm taszigáltam volna fel a villamosra a kollégium előtt, mikor az előző ajtóból hátrairamodott, és gálánsan felsegitette....

első éves jogász volt s tiszta  Alain Delon, ugyanabban az épületben, a Hősök Kapujánál volt az ő kollégiumuk is, csak más bejárattal...

legközelebb a gólyabálunkon találkoztunk.

ő nem is táncolt mással, folyton vissza-visszakért (pedig hú de kapós voltam akkor)

összemértük a kezeinket, passzolt--- meg a szavaink is, minden a helyén...

persze haza kisért (persze ő a sok vállalkozó közül.), ez nem is volt kétséges máris, mintha összetartoztunk volna

s persze következő hétvégén együtt mentünk a Belvárosi Moziba, valami  ragyogó Schirley MacLaine filmre (tetszett nekem is bár kissé zavart Gy lelkesedése) Legénylakás! az évszázad keserédes szerelmi története

hazafelé úton átkarolta vállam, a Tisza-part felé mentünk , kerülővel, kissé akadozott a beszéd, inkább csak csendben voltunk, egyszer mondta is..idézte valahonnan: .de minden beszédnél szebben beszél a tett )....emlegetett is egy másik  hasonló filmet amit következő héten adtak

lehet, sőt biztos, hogy nem értettem jól, hogy ez is terv volt, hogy megnézzük együtt

azt hiszem kicsit zavarban voltunk mindketten(?)

de én szokásosan hazautaztam hétvégén anyámhoz,, minden kiment a fejemből, 

s ezzel vége is szakadt tulajdonképpen mindennek

a szobatársaim vihogva újságolták, mikor hét elején visszatértem, hogy keresett az "udvarlóm" a koleszban, ők jelentették neki, hogy hazautaztam, de gyakorlatilag szétvihoghatták s jövőnket.

aztán beszélgettünk még az egyetemi könyvtárban, elég sután .. az elmaradt a randevúról is, de újat nem beszéltünk meg

aztán ő is elutazott haza, Balatonalmádiba, és késve (napokat tán heteket ) érkezett vissza...közben a barátja (azóta hires, kitüntetett, orvosi jogi esetekkel , műhibákkal foglakozó ügyvéd) elhiresztelte, hogy Gyuri belefulladt a Balatonba! S én képes voltam el is hinni ezt a rossz tréfát... Majd beleőrültem...

aztán, más fiúk kezdtek foglalkoztatni

de azt hiszem, egy se illett volna úgy hozzám, mint ő

emlékezetemben  örökfiatal maradt...(tán ezért se kérdezősködőm utána a volt barátjánál, , akit tulajdonképpen miatta vettem fel a fb-ra)

az viszont eszembe jutott, ha lett volna mobiltelefon a mi időnkben, tán a mi sorsunk is másképp alakul (azzal a 2.mozival) .. nem csak Romeo és Juliáé....

 rendszerint nincs nálam sok pénz, viszont hamar elfogy, szinte észrevétlen.

nemrég raktam bele a pénztárcámba egy tizezrest, de nem találom nyomát se, és el is felejtettem pótolni, jut eszembe a Gyöngy cuki előtt a két forintos kávéjuk hogyanfizetésére gondolva...

de tulajdonképpen a sparba indultam egy ugrásra van ide, - persze utolsó percben, mindjárt itt az új év,és nincs otthon se mézem, se almám, de kalácsom,  pedig ezek nélkül nem lehet ÉDES a következő, 5781. évem!  (LEHET HOGY  ezekkel se? :)

teljesen üres a pénztárcám, csak pár semmiresejó 5 forintos csörög benne

de eszembe jut, hogy lapul ott már rég óta egy 20 eurós..és mintha a sparban lehetne is fizetni vele

látom is kiirva e 345 ft

ennyit még sose láttam!

ki se tudom számolni hirtelenjében , hogy hány forintot is ér az én 20  euróm

végül is kb felét költöttem el-

azt hiszem nem csak az árfolyam emelkedett

hanem az árak is!

Szaniszló Judité? Lelié? (alias Zetor Leila még bloghős formában)  Lelié, aki ir? vagy mégis Judité aki Lelit irja..?

a végén már én is belezavarodok

ez az autofikció nem fér a fejembe sehogyse, ez az élet és képzelet keverés

ez a mostani beszélgetés csak még jobban meggyőzött róla

azt hiszem továbbra is távoltartom magam tőle az írósággal együtt persze

képtelen vagyok rá!

de biztos szórakoztató lenne elolvasni Leli életét, mi mindezekre fittyet hány, ha nem is olyan könnyű szívvel mint látszólag

lányom és Szaniszló Judit beszélgetését érdemes  meghallgatni, erről meg másról is:

 újabb napi élőbeszélgetés

egy meseirónővel, ki költő is, de most fogta magát és regényt irt

egy képzőművész lányról (eredetileg ő akart az lenni)

kriziseiről, anyja majd szerelme elvesztéséről, mér családosként visszatekintve e korszakra

izgult a beszélgetés előtt, de ennek nyoma sem látszott (jól beszélt, csak a hang volt olykor visszhangos)

de a lányom mindig valóban egy szilárd pont és mentsvár a beszélgetőknek

néha úgy tűnik, hogy mázsás súlyokat vontat, s mindig mosolyog mellé

közben fiát a férjével kiüldözve - igazán nem jó szivvel - az udvarra

lányom igazán bravúrosan vezette le  élőben az útikönyv-napló bemutatóját - több résztvevővel..... alkotója eredetileg költő....(lesz még ilyen!), 

még az irodalmiság miatt a könyvből kimaradt fotókat is levetitették...(én olyan nagyon nem voltam elájulva tőle)

Viszont nagyon tetszett Margócsy profnak a közbeékelt beszélye...

S főleg (bevallom) lányom vezénylése- Elbűvölően kedves mindenkihez, szorongásoldó...

Ja, és a legjobban az tetszett, mikor még a legelején e műfaj határtalanságát ecsetelte  lényom, jobb oldalán fent unokám beintegetett...(mit szépen be is szőtt lányom a határtalanság okfejtésébe)

(U.i mint kiderült minden gyerekfelügyeleti kisérletük dugába dőlt, igy unokám önállóan volt kénytelen csöndben lenni. "vigyázni magára" egy fülhallgató meg egy mobil segitségével...

igy aztán a műsor végén

gratuláltam mindkettőjüknek: lányomnak és unokámnak is

ülök mint akit fejbe vertek a (többször befejeződni akaró, de nem tudó) Frida Kahlo film leúszó zenéje mögött,meg várom is hogy eltűnjenek a sötétben maszktalan nézőtársaim,mikor egy még most is maszktalan jsmerős fülig érő szájjal kérdi, mit szólok a filmhez- mintha csak azt kérdezné, milyen volt az ebéd...lehúzom a maszkom (mert rajtam végig ott volt). s mondom, hogy most nem fogok neki válaszolni egy mondatban. mire ő, le kell hogy ülepedjen? nincs mi leülepedjen. Hallgatom (hallgatnám ) a zenét (... elhaladnak... közben félszemmel látom, hogy akivel volt felvilágositja arról, hogy milyen lehetetlen alak is (jó esetben különc) vagyok én....

najó. szóval én filmek után elmélyedni szoktam még a film hangulatában, hagyni működni a katharzist,ezért is jó, hogy egyedül járok moziba (is)

és nem szeretem ha megzavarnak

a filmről most sincs kedvem beszélni, mert ez túl van a beszélhetőn... tulajdonképpen....

legfeljebb életigenlő végéről---

A dinnyés csendéletet hónapokkal halála előtt , megannyi betegség, műtér után, festette, hosszan dolgozott rajta. Az utolsó részlet, halála előtt nyolc nappal  került a képre, az a néhány betű volt, amit a legelől található dinnyében döfött bele. Üzenete szinte kiabál: Viva la Vida! - vagyis Éld az életet! (ez egyébként a film cime is!)

Frida fájdalommal teli sorsára fricskázik rá az élet szilaj szeretete, a szabadság, az elfogadás és a szenvedély, ami lényének része maradt elejétől fogva mindig.

"Remélem, hogy az elmenetel örömteli lesz és soha nem térek vissza." (Frida Kahlo)

 Egy dologban hasonlitok  Pulitzerre: én is nagyon érzékeny vagyok a hangokra, s ráadásul jobban hallom, mint kéne (u.n. túlhallásom lehet)

A világ pedig egyre zajosabb . Néha kimenekülök a Maros-partra előle. Ott csak a levelek suhogását hallani. S az nem is zavar.

(Persze hét közben csak - hétvégeken nem is megyek ki....)

 Csehov Cseresznyés- azaz épphogy Meggyeskertjéről beszélgettek lányom és az újonan forditó Spiró György...élőben, online

mivel nem tudtam előre, és rajzkörön voltam, de szerencsére utólag meg tudtam nézni és hallgatni

és láttam azt a rengeteg elragadtatott kommentet is...

tényleg jókat lehetett hallani, csakhogy számomra nem hatott annyira az újdonság erejével (persze, orosz szakos vagyok én is, mondja lányom,s igaza van)

de azért jó volt ismert dolgokat is hallani és kiegésziteni a magam élményeivel , mert olyanok is voltak

pl hogy Sztanyiszlavszkij félreértette a szatirikus már-már abszurd Csehovot, és szentiméntálisra , lirai  édes-bús történetté, már-már giccsesre rendezte, hogy könnyárban usztak... és szó szerint a 60as évek végén a MHATban mi is, szinészek, nézők végig bőgtük a Három nővért...

és hogy szinte a paródia az igaz Csehov. ez a mélységes önirónia

és hogy olyan problémákról irt, ami az egész emberiségé (nem csak orosz!) (figyelem!)

nameg a csöndek jelentősége,, amikor a hallgatásnak is jelentése van, olykor éltet eldöntő a nodtekszt a szövegalattiság

a végén örömüket fejezték ki...Spiró, hogy kiadták a könyvet, Lányom meg, mondta, hogy kölcsönös ez az öröm.... az ő részükről is!

(a végén egy suttog hang behallatszott: nagyon jó volt)