Utolsó nyárias órák ezek, azaz ma már az se... mire kimentem a házból,  déli 12 után pedig , elég hűvöses volt, pedig rohantam, valami számítógépes szaküzletbe - de mind zárva, otthon meg bekapcsolva a gép, mivelhogy nem tudom kikapcsolni működő egér híján.Merthogy a nyíl eltűnt. Csinált máskor is ilyet, csak akkor lányom laptop egere átsegitett. De most? Lányom még Szegeden (egy hétvégi tudományos konferencia miatt, s a laptop, egerestül a kollégiumban.)

Végül is, már mikor majdnem buszra szállt volna lányom, átprogramoztattam vele a hazautazását, hogy menne már vissza a koliba a laptopegérért, mert ő sem tudná használni itthon az asztaliszámítógépet egér híján hétvégén. Aztán kiderült, hogy nincs is az a busz, amivel később akart jönni, mert nem félóránként, csak óránként közlekednek hétvégén. Úgyhogy vőlegénnyel a buszállomás közelében egy pótcukrászdázás (utószülinap?), lett beiktatva. S végre, négy körül én is átadhattam a szülinapi ajándékokat. Legjobban egy hatalmas liliomdiszítésű doboznak örült, amibe mindenfélét be lehet rakni. (Remélem nem Micimackóféle  üres mézescsupor gyanánt, de mindenesetre - joggal- rákérdezett, hogy miért nem raktam a nagydobozba a többi, kisebb méretű ajándékot. Hát, nem vagyok egy nagy csomagoló! A könyv (Titok), meg a naptárnotesz színben egymással harmonizáltak. A naptár örömöt is okozott, egy hét - egy oldalas beosztásával, meg finom sárgás papírjával. De az Édesvízkönyv, a világbestseller - előre sejthetően, nem! - gondoltam is én, mielőtt rámsózták a boltban, hiszen már kiskorában is kifakadt lányom, hogy ugyan miért veszem ezeket az általa gyagyásnak nevezett könyveket, de ez a könyv annyira esztétikus kivitelű, kívül-belül, és annyira  hasznos - szerintem -  életkönnyítő; a vonzás alaptörvényére épít, amit más könyvekből már olvastam, meg az agykontroll is ezzel van összefüggésben... gondoltam, megpróbálom... Hát, rosszul gondoltam, s még meg is lettem gyanúsítva, hogy magam miatt vettem... pedig ilyen drága könyvet, magamnak, nem... Bár arra valóban gondoltam, hogy majd kölcsönkérem... A rozsdaszínű mellény -pedig tetszett, a színe, anyagja, fazonja,- fel se lett próbálva.

Az ünnepi tortával meg még várni kellett. Előbb jött a gimista dolgozatok kijavítása.

A fotózás is csak futólag, kapkodva (egy szomorkás monalizás mosolyt is elszalasztva).

Utána rögtön a saját egyetemi órájára készülés.

Lányom felnőtt. Kinőtt(?!)

"Anyu! Azért tényleg ne legyek már ennyit a blogodban!"

aliz2. :: 2007. okt. 6. 21:26 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: epizod, foto, generaciok, idojaras, kapcsolatok, lanyom, naploSZERUSEG, otthon, unnep, valtozasok

2011. OKTÓBER 4-ÉN

SZÜLŐI GONDOLATOK - SZÜLETÉSNAPON

lányomnak ma van a 27. születésnapja. igazán "felnőtt"... 18 éves kortól nagykorú, s bár ezt némileg " kitoltam", illetve 21 éves koráig mindig -HA VICCESEN IS - hozzátettem, hogy Amerikában ez a kor még nem számit annak) 27 évesen az - amerikaiasan is - bőven... csakhogy egy anyának a gyereke mindig a gyereke marad, igy aztán -talán nem véletlen a két szó egybeesése - több ez mint azonos alakúság. egy anyának a gyereke mindig a gyereke marad, tehát bizonyos értelemben "gyerek" is... akárhány éves. Persze ez csak az anyák számára nyilvánvaló, és forditva nem...! illetve, akkor lesz nyilvánvaló ha e gyereknek is lesz gyereke...

reggel, elküldtem lányomnak az összemásolt , összegyűjtött fotóit, születésétől minden születésnapi fotóját, eddig 26-ot. (a 27.-t ő küldte mms-en),

szinte észrevétlen , hogy mikor lett belőle "felnőtt"... az mms-t a könyvtár belső udvarán kaptam, előttem virágok, mögötte a szoborlány... nosza, gondoltam legalább fotózok (lányomnak, s majd emilben elküldöm, megújuló születésnapi jókivánságokkal, a szülővárosból, Isten éltesse sokáig!) virágokkal, a főtéren, a giminél, a Bartók iskolánál, a régi házunk előtt, a régi bölcsődénél, óvodánál, és úton, útfélen, ahol jártunk, de mennyit! (pontosabban akkor is bicikliztünk, sokáig, lányom hátul, a csomagtartón, csak úgy, egy lapos párnával alatta, s egyszer le is huppant róla az óvoda zökkenős átjárója előtt... jaj. és mikor riadtan elvittem az SzTK-ba, nem sérült-e meg komolyabban, nem lazulta-e ki a fogai?-de nem, nem történt semmi baj, nyugtatott meg a doktornénije, de én szomorú maradtam, ahogy késve bevittem az óvodába, és az én lányom erre mit csinált, megkérte a társait, hogy énekeljék el nekem közösen: Koszorú, koszorú, mért vagy olyan szomorú... És akkor is ő vigasztalt, négyévesen, mikor az anyukámat, a nagyanyját gyászoltam, a vállamra tette a kezét, amikor leguggoltam, és mondta, hogy ő csak azért nem sir, hogy engem tudjon vigasztalni"... )

 

a cukrászdában a teraszon, a szomszédos asztalnál, két nő ült, elmélyülten beszélgettek, egy fiatalabb és egy pár évvel idősebb, aztán a fiatalabb egyszercsak kikiabált az utra, örömmel: anya, gyere ide... ez (a találkozás) véletlen volt? teljesen... az anyát odahivta és 3-an beszélgettek tovább, - mint 3 barátnő

aztán az utcán láttam egy nálam pár évvel fiatalabb nőt az anyjába karolva sétálni,évek óta igy teszik, rendszeresen (a lánynak megvan a külön családja is) csak az anya egyre őszebb, törékenyebb (most mintha panaszkodott is volna épp valamijére)- de olyan meghitt egyetértés van köztük, mint két barátnő...

jó látni ilyeneket. megerősit, hogy jól ( is ) gondolom... hogy anya s gyereke barátok is... s persze azt is, hogy odafigyelnek egymásra és egymásra támaszkodhatnak bármikor és bárhol... (persze egy városban lakva könnyebb)

...nincs okom irigykedni, lányom , párszáz kilométer távolságból is tartja a kapcsolatot, most is, többször is felhivott, s már reggel, pontosan a születése évfordulójának percében... megköszönni... (és szeretné is , ha közelebb, egy városban laknánk)

----

s "az egészséges, felnőtt szülői énnel rendelkező anya és lánya közt szeretetteljes, baráti és harmonikus a kapcsolat. A lány támaszra lel anyjában, mert felvilágosítja, megérti, segíti őt serdülőkori problémáiban és felnőttkori gondjaiban is."-olvasom a neten egy anyalánya -pszichológiai - weboldalon.

és Seneca miket irt szülőkről? "Légy hálás a szüleidnek, miként az isteneknek. Lelkedet az istenektől kaptad...Erények honnan is szállhatnak beléd, ha szüleid nem állnának melléd zsenge korodtól fogva, tanítva az élet elviselésére? Tudd hát, az egek felett trónoló istenek szülőket rendeltek melléd, akik éppúgy óvnak téged a földi bajoktól, miként az istenség védőszárnyai alá vett a maga égi birodalmában.

 

Légy hálás a szüleidnek, miként az isteneknek - a földön ők látnak el jó tanácsokkal és a szükséges útravalókkal.---Jótéteményeiket sohasem feleded - hiszen ők a kezdetektől fogva megértettek, és szabad szárnyalásod önzetlenül támogatták...Hálád, melyel szüleidet szerető gondoskodással és emlékezéssel körülveszed, az isteneknek mondott köszönet - amit tőlük kaptál olyan nagy, oly hatalmas, hogy nem zárhatod parányi helyre - magadba -, tovább kell adnod, hogy időtlenül éljen a világ örökösen forgó körpályáján. Igen tovább kell adnod, gyermekeidnek."...

 

"Az első jó, amit ember kap a földön: a szülői szeretet és gondoskodás - szeretettel kell visszafizetnünk, mégpedig kétszeresen: egyszer a szüleinknek, aztán a gyermekeinknek."....

 

elgondolkodtam: vajon én "visszafizettem-e" s eléggé az én anyukámnak... és vajon nem túlságosan is a lányomnak, ami terhes is (lehet) neki..., s vajon ő milyen anya lesz...

és elgondolkodtat a Tizparancsolatból ez is: "Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű légy a földön"... Ha jól emlékszem, Raj Tamás ezt úgy értelmezi, hogy gyerekeid látják, hogy viseltetsz te a szüleid irányában, és majd ezt adják vissza..., mint ahogy szülőként is - akaratlanul is - úgy fognak viselkedni a gyerekeikkel szemben, ahogy velük viselkedtek a szüleik... Micsoda felelősség, minden irányban... Azt hiszem, mindig önmagunkba kell nézni, legelőször is.... még jó, hogy az önvizsgálat napjait éljük most..

1Klára Ódor

7 hozzászólás

 

 2007 okt 4

Ma van a drága lányom 23. szülinapja!

Én egész nap erre gondolok, miközben ő még erre se ér rá, úgy tűnik. Munkával azaz tanítással, tanulással, cikkírással tölti - legalábbis eddig 

minden évben csináltam egy tortás fotót a szülinapján, 10 éves koráig a kezével mutatta , hogy hány éves.... de a képek (torták) később sem maradtak el. Csak egy-két nap eltolódással, hét végére szorultak, mint majd most is

tavaly ezen a napon már a vőlegénye készitett fotót ezen a nagy napon

nem torta, hanem lányom ("meglepetés")barátnői láthatók még körülötte ezen a 22. szülinapi  képen

remélem idén is készül kép , addig is legyen itt ez a tavalyi:

Boldog szülinapot drága lányom! Sok-sok-sok boldog szülinapot!

Isten éltessen sokáig!

 (és ez már a -23 éves- idei azaz mai szülinapi fotó )

aliz2. :: 2007. okt. 4. 17:09 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: foto, hetkoznapok, lanyom, unnep, valtozasok

 őszi fáid jutottak most eszembe

hogy szeretted őket festeni

és ők vittek tőlem el...

egy őszi reggelen...

hiába

az ősz

már ilyen...

 lyányom 25 éves....

negyedszázada született

éljen soká!!!

pont akkor szálltam fel a buszra - hogy személyesen is felköszönthessem -, amikor pont 25 évvel ezelőtt meghallottam, hogy "megmondhatják neki, hogy  kislánya van"... akkoriban ez csak a születés pillanatában derült ki - általában, és az első fényképek is ezután a nagy esemény után készülhettek (nem úgy mint ma az ultrahangosak... illetve akkoriban csak ha valami probléma adódott, akkor készitettek ultrahangot, s méghozzá csak a szomszéd nagyvárosban Szegeden - s erre a mi esetünkben - szerencsére - nem volt szükség...)

az első fotó viszont el is készült még aznap, egy helyi fényképész segitségével, aki járta a kórház újszülött osztályát - napmintnap

ime itt lyányom:  4 órás... még alszik:

  itt meg velem együtt: 25 éve

és most:                                                                      2oo9. október 4-én

2009. okt. 10. mintha a mozdulat, a gesztus (ANYAI részemről) ugyanaz lenne  LÁNYOM irányában, csak közben eltelt 25 év...

de hát valójában - a dolgok azaz  az (anyai) érzések lényegét tekintve - semmi sem változott azóta...

a tortán viszont most duplán vannak a gyertyák , a 25 mellett a 31 is, hiszen közös az ünneplés férjével (akinek pár napja volt az évforduló...)

 éljen! éljen! 

aliz2. :: 2009. okt. 4. 1:35 :: 8 komment 
Kategóriák: ünnep :: Címkék: emlekezes, kapcsolatok, lanyom, unnep

Lányomnak ma van a 24. születésnapja. És csak "virtuálisan "tudom felköszönteni , úgy persze különböző módozatokon, s többször is. de azért - bár előtte titkolom - (most viszont meg fogja tudni ebből a blogból(?!) - mégis csak hiányzik a személyes jelenléte ezen az ünnepnapon. Mióta Szegeden tanul, hétvégekre toltuk eddig is, többnyire, az ünneplést, most viszont épp hétvége van, mégse tud hazajönni, esküvőre hivatalosak a férjével (aki ráadásul tanúként), egy másik városban méghozzá, így aztán még én se tudnék bemenni Szegedre, felköszönteni, személyesen.( múlt héten meg lányom barátnő-tanújának volt esküvője. (mostanában mindenki esküszik...?) 

Elővettem a születésnapi képeket, amiket csináltam évről évre, (fel is tettem az akkorsmost régi-új blog(napló)mba; a mai fotó még hiányzik, de már elkészítette a férje még délelőtt, majd utólag, "virtuálisan" megkapom...

Anyukám mondogatta, hogy a születésnap tulajdonképpen anya-gyerek közös ünnep. (lenne) Milyen igaza volt. De felnőnek - s szerencsére - a gyerekeink! "Én nagyra növök te meg kicsire"--- jósolta is kiskorában az én bölcs lányom,( bár még azt is hozzátette: "én leszek az anyukád"... mintha felcserélődne a szerepünk is. (hát néha tényleg elég kicsinek érzem magam...)

de mit is nyavalygok én itt, ezen a szép napon

inkább keresek ide is egy szép üdvözlő lapot, és kívánom, hogy legyen nagyon boldog nem csak ez a napja (pont most írt sms-t,  már "a lagziból", hogy minden szép, mindenki jó és kedves... (akárcsak ő - ezt viszont én teszem hozzá) - hanem az egész élete. És Isten éltesse nagyon sokáig!  (és egy (jó)darabig még én is örülhessek neki) -

...de hogy mennyi giccs található a neten ! "születésnap" címszó alatt , is

viszont találtam egy idézetet ismeretlen szerzőtől,  ideillik: 

"az anya nemcsak egy gyermeknek ad életet, hanem a szeretetnek és az örömnek, amit valaha magának remélt.”

igaz!

Úgyhogy képeslap helyett ezt a - majdnem24éves -  közös képünket rakom ide fentiek illusztrálásául. (és köszönetként) A virág az asztalon a mi köszöntésünknek szólt úgyis, (és az nem giccs):

( mindjárt éjfél, az előbb telefonált a lagziból lányom; megköszönte , hogy megszültem. Mondtam , nekem is örömömre volt,  s   van, s én is köszönettel tartozom érte; kölcsönösen köszöngettünk... De tudjuk-e hogy igazi hálánkat hova kéne címezni , hiszen megnevezhetetlen, "kimondhatatlan". De "ő"  így is érti, tud róla, rólunk - jobban, mint mi "Őróla". -  Amúgy meg, tudjuk is, hogy "hol lakik..."; ott , ahova beengedik. Tehát jóesetben egész közel, netán bennünk... (is...) - És  éppen ma van a "megtérés szombatja" is, ami: a tsuva - tulajdonképpen "csak" visszatérést jelent. Mert az az eredeti állapotunk. Ahol eredetileg voltunk. Jó lenne nem letérni minduntalan onnan.)

aliz2. :: 2008. okt. 4. 19:12 :: 2 komment 
Kategóriák: ünnep :: Címkék: kapcsolatok, köszöntés, lanyom, unnep

van segédeszközöm, a 81-es naptáram, aminek hiába zöld a szine, nem volt túlságosan reményteli, ami bele került... vagy csak a negativ dolgokat irtam volna be, zömében? mert ha nem nyitom ki ezt a naptárt..., nem is hittem volna..., hogy mennyire viszontagságos volt -több szempontból is ez az év...

nagyon elfoglalt voltam: tanitottam az iskolában , osztályfőnökként is, háztartást vezettem, anyukám gyakran betegeskedett, a férjem meg gyakran ivott, és ezzel nagyon sok problémát okozott... (a 38. születésnapomra mindenesetre ezt kivánta:"legyél boldogabb, mint eddig") (meg ezt is mondta, hogy "tönkreteszek mindenkit, akit szeretek", "Épp azt bántom, aki szeret".) 

A házasságunk második évében jártunk, azt hittem volna, felhőtlenebb volt ez az idő. De úgy látszik, nem. Semmilyen szempontból. Legalábbis hullámvölgyekkel teli.

Nehéz lehetett megfelelnem egyszerre mint tanár, osztályfőnök, gyerek, feleség... Lett egy egészségi problémám, ami miatt kórházban kötöttem ki (tologattam az idejét, hogy egy megyei bemutató tanitást még megtarthassak - osztályfőnöki órát, egy új témakörből: Azt hiszem pályaismeretből)- én balga! Azt hiszem még az irásbeli érettségit is megvártam a kórházba menetellel. Utólag derült ki, a diagnózis: (valószinű) egy elhalt terhesség ... - ez katartikus "élmény" volt. És lecke is. Arról is, hogy mi a fontos, és mi a kevésbé... mégha az érzéketlen és gépies külvilág olykor mást is akarna elhitetni, ránk erőltetni... A 2 éves házassági évfordulónkra 3 szál piros szegfűt kaptam. 1981.október 13-án. (aztán 3 év múlva, pont az 5. évforduló napjára lett" kiírva" gyerekünk születése, aki aztán pár nappal előbb 1984. október 4-én lett világra hozva... mindannyiunk nagy örömére! nagy ajándékul.)

ebben az évben volt 20 érettségi találkozónk:

ez meg a 81-es tablókép (amin szintén elég fancsali a képem)
 A noteszvégi bejegyzések szerinti szellemibb élmények:

Film: Elveszett paradicsom
Kramer kontra Kramer
Mindhalálig zene

Könyv:Edward Lewis Wallant: A zálogos

Updike: Gyere hozzám feleségül
Malamud: A segéd
Kafka: Naplók, levelek
Popper Péter: Belső utak könyve

Bejegyezte: aliz ekkor: 22:01 14 megjegyzés

néha olyan ólmos fáradtság telepszik rám, ezt különösen nemitthon, legtöbbször Szegeden szoktam érezni, a lábaimban..., így tegnap  is; gondolom a sok járkálástól, gyaloglástól, némi cipekedéssel egybekötve- van ez így (éveim növekvő terheivel együtt)  - ami elkerülhetetlen még akkor is, hogy ha épp jön valami tömegközlekedési jármű , arra felszállok - de jut is , marad is, s nincs bicikli, amivel otthon még a sarokra is járok - szinte soha sehova gyalog...

de aztán, tegnap, valami fura dolog történt; elmentem a REÖK palotába, megnézni a legújabb -Szüts-Vojnich fesőművész/házas/pár  napokban nyílt közös kiállítását, és csak utólag döbbentem rá, amikor már újra az utcán voltam, és újra fáradtságot éreztem a lábaimban, hogy bent  a palotában, pedig a 2. emeleti termekben ki-bejárkálva, semmi de semmi fáradtságot nem éreztem! ellenkezőleg!

hasonló "csodákról", fájdalommegszűnésről szoktak beszélni táncosok, színészek, amit tapasztalnak színpadi szereplésük átmeneti idejére; de hogy mindez érvényes lehet a művészet befogadójára is...?! az már előfordult velem is, hogy a táncos (rokonaim) minden színpadi mozdulatát empatikus figyelemmel kisérve a fellépésük után én is elfáradtam, már-már izomlázam volt, de a fordítottja?, hogy elmúlik a fáradtság, hogy csak a művészet okozta jóérzés, öröm van... ez kicsit új megközelítésnek tűnt most...

pedig így van: a művészet - megpihenés, menedék...

s milyen furcsa is ez; szinte ugyanazt a külvárosi, elhagyott gyárudvaros tájat látom a monumentális képeken, amiket nemrégiben "élőben" Újpesten (csak itt "Kőbányát" idézi a képaláírás), s ami ott fárasztón felrázó, olykor elborzasztó, itt,  ugyanaz a sivár táj, a művészet régiójába emelve, mert kifejezve; "szép" lesz. (vö. Illyés, Bartók kapcsán.: ..."mert ki szépen kimondja a rettenetet, azzal fel is oldja")

és bár , mikor az albumukban először láttam e képeket, feltűnt az emberi arc, sőt alakok hiánya, itt, a monumentális, "eredeti" képek előtt állva, azt érzem, hogy igenis  van ott  ember, mert ott vagyok én, a mindenkori  néző,  benne a tájban, azaz előtte, a képeken ábrázolt utak előtt, épületek tövében, mert emberi léptékűek a képek, igen, számolnak velem, aki nézi, beállhatok a festő helyére, az ő szemével nézhetem a tájat,  de ez már az én tájam is; megnyugtat, felold, gyönyörködtet. (Főleg a Szüts képek; érdekes módon a pár férfi tagja a lágyabb. . "érzelmesebb" - a nő, Vojnich rideg, szögletes, kemény, kőszerű - de így alkotnak jin-yang egységet, a lét teljességének egységét)...

áhítatot érzek a képek előtt, között, azt hogy valami módon szent dolog a művészet, a lét szentségének kifejezője...

(a zsinagógát zárva találtam, bár még volt pár óra az ünnepből

formabontó módon, de ünnepeltem mégis )

------------

... a fenti  fotón a "néző", a  - "Kőbányai gyalogút"  előtt -  a lányom (még a kiállításmegnyitón)

 - ez itt pedig az írása (interjúval) a festőkről.

aliz2. :: 2008. okt. 2. 7:24 :: 4 komment :: Címkék: , festok, foto, kiallitas, kultura, lanyom, muveszet, SZEGED