Utolsó nyárias órák ezek, azaz ma már az se... mire kimentem a házból, déli 12 után pedig , elég hűvöses volt, pedig rohantam, valami számítógépes szaküzletbe - de mind zárva, otthon meg bekapcsolva a gép, mivelhogy nem tudom kikapcsolni működő egér híján.Merthogy a nyíl eltűnt. Csinált máskor is ilyet, csak akkor lányom laptop egere átsegitett. De most? Lányom még Szegeden (egy hétvégi tudományos konferencia miatt, s a laptop, egerestül a kollégiumban.)
Végül is, már mikor majdnem buszra szállt volna lányom, átprogramoztattam vele a hazautazását, hogy menne már vissza a koliba a laptopegérért, mert ő sem tudná használni itthon az asztaliszámítógépet egér híján hétvégén. Aztán kiderült, hogy nincs is az a busz, amivel később akart jönni, mert nem félóránként, csak óránként közlekednek hétvégén. Úgyhogy vőlegénnyel a buszállomás közelében egy pótcukrászdázás (utószülinap?), lett beiktatva. S végre, négy körül én is átadhattam a szülinapi ajándékokat. Legjobban egy hatalmas liliomdiszítésű doboznak örült, amibe mindenfélét be lehet rakni. (Remélem nem Micimackóféle üres mézescsupor gyanánt, de mindenesetre - joggal- rákérdezett, hogy miért nem raktam a nagydobozba a többi, kisebb méretű ajándékot. Hát, nem vagyok egy nagy csomagoló! A könyv (Titok), meg a naptárnotesz színben egymással harmonizáltak. A naptár örömöt is okozott, egy hét - egy oldalas beosztásával, meg finom sárgás papírjával. De az Édesvízkönyv, a világbestseller - előre sejthetően, nem! - gondoltam is én, mielőtt rámsózták a boltban, hiszen már kiskorában is kifakadt lányom, hogy ugyan miért veszem ezeket az általa gyagyásnak nevezett könyveket, de ez a könyv annyira esztétikus kivitelű, kívül-belül, és annyira hasznos - szerintem - életkönnyítő; a vonzás alaptörvényére épít, amit más könyvekből már olvastam, meg az agykontroll is ezzel van összefüggésben... gondoltam, megpróbálom... Hát, rosszul gondoltam, s még meg is lettem gyanúsítva, hogy magam miatt vettem... pedig ilyen drága könyvet, magamnak, nem... Bár arra valóban gondoltam, hogy majd kölcsönkérem... A rozsdaszínű mellény -pedig tetszett, a színe, anyagja, fazonja,- fel se lett próbálva.
Az ünnepi tortával meg még várni kellett. Előbb jött a gimista dolgozatok kijavítása.
A fotózás is csak futólag, kapkodva (egy szomorkás monalizás mosolyt is elszalasztva).
Utána rögtön a saját egyetemi órájára készülés.
Lányom felnőtt. Kinőtt(?!)
"Anyu! Azért tényleg ne legyek már ennyit a blogodban!"
aliz2. :: 2007. okt. 6. 21:26 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: epizod, foto, generaciok, idojaras, kapcsolatok, lanyom, naploSZERUSEG, otthon, unnep, valtozasok
