posthumus kötetbemutatón vagyok....

Antal József római katolikus pap (és zenetudós) kb 200 hátrahagyott verseiből szerkesztettek mintegy 80 db-t, ciklusba rendezve (a mi Bene Zolink, aki mostanában mindenre ráért csak ránk a MJAKra nem, de hétfőn állitólag újrakezd)

az illusztrációk gyönyörűek: Balog Tünde egy batikkiállitásáról enteriörök, mintegy meditációs teret teremtve a versekhez...ciklusonként

különleges könyv ez, rögtön kettőt is vettem belőle, egyet lányomnak is, emlékeztetve, hogy a költőt nem mint költőt láttuk napmintnap (sőt nem is mint papot)a gimnáziumi kolesz menzáján, (ami eredetileg az övék volt) különleges módon ebédelni, ugyanis szinte újrakészítette, sajátosan az ételeket,,, valamit hozzáöntött, hozzákevert mindig, szóval egyéni izt vitt bele - mi meg mosolyogtunk rajta.... (nem vette észre)

a versein most nem annyira,,,,,,,,,,,,,,,,,, szép, gondolkodtató versek, filozofikusak

nem csak egy pap írásai, hanem egy gondolkodó , érző, vivódó lényé.... 

belelapozok persze a könyvbe a bemutató legelején már...

aztán szorgalmasan jegyzetelek (és bólogatok is) :)

a városi vegyeskar gyönyörű énekeket ad elő, hármat, a középsőn furulyáz is a karnagy, kiderül később, hogy ez  A J műve, mert hogy zeneszerző is volt!

s zenetudós, ki egyházi énekeket gyűjtött, tudjuk meg Barna proftól, aki nem is költőként "tárgyalt" vele, a szegedi egyetem néprajzi tanszékvezetőjeként) ,hanem zenetudósként

itt élt egy ember, városunkban. évtizedekig, s nem ismertük!

... már aki, mert Tünde eldicsekszik a személyes ismeretségükkel, olybá tűnik neki, mintha mindig is ismerte volna (bár Kiszomboron találkoztak először , ahol Makó előtt káplán volt) eldicsekszik azzal is, hogy akkoriban a társadalom perifériáján éltek, s igy(!) a legműveltebb emberekkel barátkoztak (akik többnyire szemben álltak a rendszerrel, de legalábbis nem voltak kegyeltjei- inkább a "tűrtek" kategóriájába tartoztak.) Olyan volt mintha a testvérük lett volna, vigyázott a gyerekeikre, minden kiállitását látta, tetszettek is neki a képei, sőt egyszer még verset is irt hozzá(juk) a vendégkönyvbe (egyedülállóan) "Halál és élet küzd a vásznakon...e képeket a lélek ihleti")

nem volt benne semmi "kegyeskedő" attitűd, próbált is beilleszkedni , de nem igen fogadták be, közösségekbe, csak a szűkebb baréti köre...

rendkivül művelt, mélyen gondolkodó, filozofikus alkat volt - egy művész valójában

szépen zongorázott is, főleg Bachot

fölelevenit egy alkalmat, amikor férjével és egy művésztelepi festővel (Kusztos Endrével) hajnalig énekeltek

korai halála nagy veszteség volt...

Barna prof nyilván a zenetudósságáról beszélt

meglepte pl hogy hiveit gregorián tónusban énekeltette a kis kápolnájában

az egyházi népénekeket gyűjtötte, van is egy énekesköny gyűjteménye

a verseiről nem is tudott...

Bene ciklusokba rendezte őket...mind a 200 vers egységes képet mutatott, egy érett költő művei (nem voltak köztük gyengébbek)

saját hangja van, s legfőképp hangulatisága

s mindnek strukturája (ami Bene szerint a vers lényege)..

a nyitó és záró verset emeli ki , amik kereteznek

Életrajz - Életgyónás

Ő csak a verseket ismerte, a költőt nem

de egy nyitott ember verseit...

hol semmi sztereotipának nincs helye

s a hit mellett ott a kétely is

a cogito ergo sum- kételkedem értelmében

de nem istenben kételkedik

viszont minden másban!

kivüle.

a kutatás, a kiváncsiság hatja át, és az ökumenia (semmi dogmatizmus)

humor is van benne , bár inkább melankolikus

a covid karantén idején szerkesztette. s igazán jó társa volt a gondolkodásban, elmélyülésben...

a magas irodalomban is helyet kaphatnak e versek, bár archaikusabb a nyelvezetük, mint a kortárs költészeté, de a modern ember viszonylatát tükrözik világgal, istennel...

s egy közösségi emberét... (ami ma ritkaság a lirában(?)

modern gondolkodású, ki reformokat szeretne az egyházban is, nagy tudós...

"rémült reménység"- tán legjellemzőbb szófordulata....

---

hogy figyelünk! (nekem még a hátam is! :)

*******************************************************************************

MEZZO A MAGASBAN

..2008. nov. 3.

Ah élni, élni, mely édes, mi szép"... csak úgy eszembe jutott ez a Madách idézet a pompás szegedi színházban ..., a mezzo opera-verseny premierje előtt a függöny felgördülésére várva... magam is elcsodálkoztam, miért is..., de eszembe jutottak azok a régi színházi estjeim is egyből, amikor még olyan lélegzetvisszafojtott és ünnepi várakozással tekintettem, minden színházi élmény elé... az valahogy más idő volt, más - majdnem azt írtam- állapot; de valóban az! És most újra kezdtem érezni valami hasonlót, sőt, mintha nem csak a mindennapokból szakadtam volna ki egyszeriben, hanem földrajzilag is, mint mikor évtizedek előtt Nyugat-Európában, valljuk be, egy kulturáltabb világban élhettem... Nem hiába. A mezzo operafesztivál és verseny egy rangos, nemzetközi esemény - nemzetközi színvonallal. Nem mintha szégyellnivalónk lenne, de mindenesetre ez a rangos nemzetközi esemény mintha most megemelte volna a magyar szegedi nemzeti színházat és a magyar résztvevőket, közönséget is beleértve... amúgy az előadás előtt a REÖK-ben megtartott közönségtalálkozón a német rendező mondott egy bókkal is felérő sajátosságot a magyar próbarendszerről, ami azt teszi lehetővé, hogy a produkció egységes munkaként jelenhessen meg a színpadon, s nem ki-ki egyéni egója kifejezéseként. (Ez szerintem a színház közösségi lényegéből fakadóan alapvető igény, de úgy tűnik, a német túlstrukturált próbarendszer ellenkező irányba mutat.) Az előadás nagyszerű volt, színház és zene egyszerre magas fokon; egymást erősítve. És mögötte AZ ÉLET allegoria. Aminek a főszereplője az IDŐ. (a színpad végében lecsorgó homokóra) Szereplői: színészek, maszkban, néha anélkül. Az öltöző tükör (mint saját későbbi síremlékük?) előtt nekünk háttal ülve egyetlen mozdulatba merevedve, de valahol a mi saját (az állandóság látszata mögött is változó-múló) tükörképünkkel is szembesítve; majd a végén az egyetlen meghalt (meggyilkolt)áldozat, a címszerepló Adriana Lecouvreur. mint önmagának dermedt-néma szobra, kifelé fordulva, saját létezésünkkel szembesítve, de közben végig az opera zenéje végtelen hullámaival a létezés végtelenségét, örök mivoltát jeleníti meg; szavakkal kimondhatatlanul... (ezért is írtam meg ilyen halasztgatva-akadozva ezt a "szóbeli" - eleve kudarcra ítélt - beszámolót)

Címkék: elmeny, opera, SZEGED, szí

FESTŐK

Egy fiatal - még többnyire ismeretlen - festő (egyébként nyomdász)(Boldizsár Gábor) állitja ki képeit a könyvtárban, aki bemutatja viszont, régről ismerős. Még fiatalkorából, (korunkból), amikor Makón, a régi művésztelepen alkotott. Különleges, nonfigurativ, csodás szinhatású, érzékletes képeit megjegyeztem. Kicsit szélsőséges, extravagáns modorát is, amire kissé talán rá is játszott, amikor pl szójátékot  facsarva a nevéből (Psicho)patakiként mutatkozott be... egy régi nyár régi kerthelyiségi asztala mellett (amit jellemző módon ma Matuzsálemnek  neveznek, ) elcsodálkozott a tarisznyámon, hogy mennyire aktuálisan benne sorakoznak  az aktuális műtermékek (könyv, folyóirat,  lemez stb) - ....

".... tündöklő asztal, hova csúszol a múltak iszapján?..."

nem ismerném fel én se, őt se, hófehér lett a haja, és mennyire konszolidálódott, de milyen ragyogó dolgokat mond, izguló túlfiatal tanitványáról... és mennyire örökérvényűt, épp azt , hogy "a múlandóságot akarja megállitani"

(de hát ugyan ki nem? , aki alkot..., aki fest... ez a festő fotószerűen ugyan , s felhasználva a fotózást is, kiinduló alapnak, de lehagyva a felesleget, az esetlegest...

DE ugyan, ki tudná a múlandóságot igazán megállitani?....azt a múltak iszapján elcsúszó szegedi asztal is...

hol van  a festő, akinek ugyanolyan szinű volt a szeme mint az enyém (szürkés-zöldes-kékbejátszó.... vigyázzunk rá- mondta) 

de az övé már csak az önarcképein látható..., mert már nincs... egy autóbaleset óta... (s az enyém is megfakult, szürkehályogtól)...

és hol van az a festő, akiről csak beszéltünk, legendákat, s nem sokkal később bele is halt a születésnapján, végleg beleveszve a legendákba (mellesleg akkor én is majdnem...)...

persze a képek , mégis, maradnak... túlélnek... megmaradnak... életeken túl... "ars longa" de "vita brevis"

Csak az lehet mégis  szomorú, ha mi magunk idő előtt kihalunk az életünkből...

ha elveszítjük a múltunkat, az emlékeinket , magunkat, ha kifakulunk, kikopunk mi magunk is, s nem csak a hajunk (szemünk).... (s még kép se őriz)

De azért inkább igy legyen, .. mint Dorian Gray..(arcképe ) esetében:..

...a Rumbach Sebestyén utcai kiállitáson bujdokolt....

kortárs műalkotásreflexiókban  is (de  képei a Nemzeti  Galériában Chagall-lal közös kiállitáson is megtekinthetők...!januárig...)

mivel előbb (október 31-én)zárt a Rumbach utcai, oda mentem...

sajnos a 4 órai zárás előtt nem sokkal értem oda,

és olyan sötét volt már a zsinagóga belseje, hogy a pénztárnál le is akartak beszélni, mondván,

úgyse fogok látni semmit

(korán sötétedik, és nincs világitás),

azért bementem, ha már eljöttem, bár valóban alig láttam valamit, nagyon elhanyagolt állapotban van a zsinagóga, belül, csak az üvegablakai világitottak,

meg a fontos feliratok...

a műveket úgy kellett kisillabizálnom, (Ámos képei ismerősek)

a kortársművészekével ismerkedem

de utólag jutott eszembe, hogy talán ez a lepusztult, de  pusztulásában is értékeket felmutató környezet, önmagában is "illett" a témához... a holokauszthoz... aláhúzta, atmoszférikusan be is keretezte a műveket...

megerőltettem a szemem, sajnos a lapokon felfüggesztett irói kézirásokat nem tudtam elolvasni... de lett egy album, ott majd biztos megtalálom ... és legközelebb a Nemzeti Galérában megnézem az ámosokat... is, világosban...

de én (se) tudok elvonatkoztatni (nem is kell) a sorsától, meg apám sorsától, hasonló korúak voltak, és mindkettőjüktől (és még hány sorstársuktól!) elvették az életet, hasonló, szörnyű körülmények között.... életük, sorsuk töredék maradt.

hol vannak?

s kitől kérdezzük, harsogjuk, hogy hol a testvéred...?

(egyébként ez a kiállitás cime is - közös felelősségre figyelmeztet, és szolidaritásra) köszönet érte.)

meghallják-e (káinok, vagy fiaik)...  hányan... s talál-e ...merül fel a kérdés

ez egy vándorkiállitás, valóban sokan látták, és az Evangélikus Egyház szervezésében... "

"Felvállalva azt a bűnös mulasztását, hogy a Holokauszt idején - bár sokan voltak, akik kiálltak üldözött embertársaikért - mégsem viselkedtünk testvérek gyanánt." (Galambos Ádám kurátor)

..jut eszembe, ma egy másik templom előtt Horthy mellszobrot avattak! (igaz voltak ellentüntetők is, kétszer annyian.)

EICHMMANN, HANNA ARENDT ÉS... ÉN

Úgy tologatom ennek a posztnak a megírását, mint ahogy Hanna Arendt is késlekedett önként vállalt tudósítását leadni a New Yorkernek a jerusalemi Eichmann pörről... (és utána se szabadult tőle...)...

nekem 1961-ben, az egyetemi felvételin ez az épp akkor elhúzódóan -folyó Eichmann pör volt az akkoriban kötelező politikai ill, sajtótájékozottságot ellenőrző kérdésem... (az irodalmi, Ady után...) nemigen olvastam én újságot, politikai híreket, nem igen foglalkoztam politikával (főleg a művészetek érdekeltek) -felvételi előtti nap elmentem "korrepetálásra" nagyon politikus és agilis évfolyamtársamhoz, Sz Sárihoz (ő jogász lett) átnéztük vele a közelmúlt sajtóját. Persze az elhúzódó Eichmann pör annyira az érdeklődés fókuszában volt már jóideje, hogy arról a korrepetálása nélkül is tudtam, persze "némi" személyes érintettség ürügyén is, fokozottan... hiszen a mi vagonirozásunkhoz (deportálásunkhoz) valószinű sőt biztos köze lehetett Eichmannak ... akit az üvegfülkéjében a tárgyalási közvetitéseken lehet, hogy még hiradóban is láthattam (vagy tévén? bár akkor még nem volt..de ujságképen biztos)... nos , most a Hanna Arendt filmben láthattam egész közelről, egész élesen, gyakran félrehúzott szájjal, méltatlankodó arckifejezésével igen, meg a háritó, nyegle válaszaival...

mert hogy ez a Hanna Arendt film dokumentumfilm, eredeti bevágott felvétekekkel a tárgyalásról, amiről saját kérésre- tudósitást irt a New Yorkernek a már neves filozófus asszony. Akit a filmben (sajnos, de ez nem lehet másképp) - egy szinésznő játszik, nem tudom elég hitelesen-e, vannak hiányérzeteim)

 de a gondolatok, a vivódások a töprengések, amit  ő is átélt és amit kivált - hitelesek. Szabadulni nem hagyók. Hogy aztán nagy ellenérzést is váltson ki vele, de legalább remélhetően elgondolkodtasson - ma is...  Felkavar... És megijeszt.

Mert hogy nem arról van szó - mit pedig H. A.  támadói hittek -, hogy felmentette volna E-t (helyeselte is a pörbeli elitélését.), illetve mintha túl elnézően irt volna róla. Hanem -nem igazán érthették meg! -a"gonosz banalitásáról" irt... ami létezik, van, (ma is lehet!), és akkor nagy bajban vagyunk... mindig. Mert bármikor bármi szörnyűség előfordulhat. Mert H. A. láttatásában E. nem a szörny náci, hanem egy kisszerú hivatalnok, aki - erre is hivatkozott, már a nürnbergi pörökben is erre hivatkoztak a háborús bűnösök, felmentésüket kérve, hogy parancsra teljesitettek - E is  csak azt hajtogatja, itt a moziban hallom, hogy ő csak a kötelességét teljesitette - legjobb tudása szerint, a hivatalnoki esküjét... Annál rosszabb! nem kellene megnézni, hogy kinek és mit teljesitünk?! s minél inkább legjobb tudásunkkal, annál rosszabb, ha rosszat, jól.. (Tolsztoj Ivan Iljics halála c. novellájában a halálakor döbben rá, hogy rosszul élt, nem úgy, ahogy kellett volna, pedig birói hivatását s kötelességeit mindig teljesitette , csak a szeretet hiányzott belőle, s nem nézte meg mi van a zárójel előtt : -(+) az bizony negativvá teszi a zárójelben levő pozitivat... - (akkor inkább kellene semmit se tenni, mint jól a rosszat.) Annak idején igy magyaráztam el a tanitványaimnak (akiket mindig is önálló gondolkodásra igyekeztem nevelni), a novella (és életünk) mondandójának lényegét. Persze E. esete - aminek végén a tömeggyilkosság áll - sokkal súlyosabb... ő gonosz lett, ha banálisan is. De az alapképlet ugyanaz. És annál veszélyesebb a jelenség. Mindenkit figyelmeztethet. És itt a közös pont a (jelképesen is)középső fiú (a középszerű)Ivan Iljicsekkel és bárkivel. A filozófus H. A. arra tanit, hogy gondolkodni kell! mit teszünk, mit teljesitünk. E. gondolattalansága következménye lett Eichmann óriási bűne is.

És itt kapcsolódik be a legkényesebb kérdés . És nem háritható át a saját felelősség! A zsidótanácsok felelőssége is. Mert ők is hozzájárulhattak, akaratlanul is, a beláthatatlan következményű szállitásokhoz, deportálásokhoz  a - valószinű, hogy  jószándékú (de kellően és  következményeiben át nem látható) néminemű együttműködésükkel! .Eichmann egymaga -akármilyen "kiváló hivatalnok" is volt, nem lett volna képes lebonyolitani feladatát, amit viszont túl is teljesitett fékevesztett "kötelességtudatában".....De talán mégse kellett volna Hanna Arendtnek ebben a szituációban (pörben) épp a zsidó(vezető)k felelősségét kiélezni... ez aránytalanságokhoz is vezetett (hiszen E-ról meg elég ironikus könnyedséggel nyilatkozott - persze épp a kisszerűségét kiemelendő), de mindez meg még jobban összekavarhatja az amúgy is nem áttekinthető (mert abszurdnak tűnő és felfoghatatlan)szörnyűségekkel való szembesülést... a közös felelősséget, aránytalanul egybemoshat nem egynemű dolgokat...

nem is tudott szabadulni az egésztől haláláig, a támadások nyomán se, de vivódott maga is... mint érintett is (hiszen az egész feladatot ezért vállalta magára)

én se tudom , ma se, több mint fél évszázada az egyetemi felvételim kérdése után :

mit tudok,  az Eichmann pörről, mi a véleményem róla... ,

s azt se, hogy provokáció és tapintatlanság volt-e, hogy épp ezt a kérdést kaptam , vagy - ahogy a legutóbbi időkig bizton hittem -, jószándékú és jóindulatú segiteni akarás (mert gondolhatták, hogy erre a választ biztos tudom, hiszen az életrajzomból kiolvasható volt: hogy 'édesanyámmal 1944-ben, másfél evesen gettóba kényszeritettek 

majd deportáltak Strasshoffba, Zlabingsba, Theresienstadtba, ahonnan egy év múlva szabadultunk, apám viszont a Bori munkaszolgálatból nem térhetett vissza... a német fasiszták  megölték... (hittem még akkor, súlyos volt később, fokozatosan rájönni, megtudni, hogy mint pl Radnóti esetében is... nem is olyan biztos , hogy NÉMETEK (hanem netán MAGYAR keretlegények)voltak a gyilkosai... mint az egyik legnagyobb magyar költőnek is) Ez az  a magyar felelősség, és a közös felelősség, amiról még mindig nem igen beszélünk, vagy nem úgy, ahogy kellene. És ehhez még a Hanna Arendt film se járul olyan nagyon hozzá.. Kellene, lehetne már egy  szemlélet tisztitó magyar film is a témáról (ASorstalanságon meg a Napfény izén túl) - ami mindezzel szembe akar, mer  és tud nézni!

----http://nol.hu/archivum/archiv-17155?ref=sso-

"Amikor úgy állítják be Eichmannt, mintha szörnyeteg lett volna, ezzel kevésbé veszedelmessé teszik, mint amilyen volt. Ha megölted a szörnyeteget, nyugodtan lefeküdhetsz és alhatsz, hisz szörnyetegből nincs olyan sok. De ha Eichmann normális volt, akkor a helyzet sokkal veszélyesebb."

el is felejtettem múlt kedden, majdnem, a rajz foglalkozást, igy egy órát késtem, és el is jöttem egy órával előbb, igy a 3-ból csak egyet voltam, de elkészültem a rajzommal , a magam módján, csak vázlatosan, de egészben

mondta is egy társam, hogy egy két vonallal én megrajzolom a lényeget, mig ők órákig pepecselnek

hát meg is látszik a különbség...az ő művük teljes, kidolgozott, tökéletes

én meg tán nem is mindig a lényeget ragadom meg, néha félrebillen az egész, mint most is

de mesze is ültem, rosszul is látok, meg a kezem is reszket

ha nem tökéletesek az eszközeim, hogy legyen az a rajz?

sehogy

most kedden el se mentem, borús, szeles, esős idő volt...lebeszéltem magam (mindenről) nem volt nehéz....csak a patikáig mentem!

 ...hogy hol iszik kávét az ember. pontosan erre gondoltam az Andrássy úti Alexandra könyvesház felső szinti kávézójában a művészi Lotz teremben... újabban alig lehet helyet kapni itt, mások is felfedezhették ezt a kivételes helyet, aminek vendégkönyvében pont ezt a mondatot találtam elmenőben: nem mindegy,. hogy hol iszik kávét az ember

 

fényképezőgépek kattognak folyton, körülöttem is, előttem a zongorista a szivárványon túli Dorothy dalt játssza az Ozból, csodavilág ez is a maga módján, mögöttem egy kötött sapka a padlóra repült majd a sál is, mondom is a gazdájának (empátiával, hiszen én szoktam így szétszórni a dolgaimat), hogy hátra esett a sapkája és mivel franciául köszöni meg: merci, úgy örülök, hogy eszembe jut a la chapo szó... (egyébként mostanában általában könnyebben értek és beszélek más, idegen nyelveken, lehet, hogy lazább, alfa szintűbb egyúttal tompább vagyok? vagy egyszerűen gyakrabban hallok úton-útfélen idegen szót...)

útravalót olvasok, Müller Péter kiskönyv sorozatának legújabb darabját, szívderítőnek, bölcs bohócával együtt írták...örömről, játékról, önfeledtségről... "Ha Isten bohócai akartok lenni, tanuljátok meg, hogy mi a lelkiállapotoknak nem tehetetlen elszenvedői, hanem előidézői vagyunk. Mi akkor vagyunk vidámak, vagy szomorúak, amikor akarunk. Viszont "Isten sohasem szorongó és kétségbeesett - hanem derűs. A derű és az öröm magasabban van, mint a szenvedés!. A szenvedésben rab vagy, lekötött - de ha derűs a lelked, szabad vagy és repülsz." Úgy döntöttem, hogy derűs leszek. Egy ilyen szép környezetben nem volt nehéz erre a döntésre jutni…

aliz2. :: 2012. okt. 31. 22:14 :: 1 komment :: Címkék: könyv

Makón jó újságirónak lenni, mondta Eötvös Pál újságíró, a MUOSZ ny. elnöke, a Pulitzer emlékünnepségen, korábban azt , hogy jó Makón újságirónak lenni, de mindezzel visszautalt Horváth Gábor kedves megjegyzésére, amivel előadását kezdte, hogy jó itt (mármint Makón) ... ahol Pulitzer Józsefre emlékeztünk, halála 100. évfordulója alkalmából, éltetve,... de rendszeresen , évente, is megtesszük ezt, médiakonferenciával egybekötve az 5 éve, ifjú újságiró(jelölte)knek alapitott dij átadásákor..:

Csillag András Pulitzer-kutató képeket mutatott be, és kommentálta azokat, Pulitzer (szinterekben és tevékenységben) változatos, gazdag életéből merítve, köztük - s az elején - korabeli makóiakat is - hiszen 8 éves koráig itt élt.

Az előadása elején még leszögezte, hogy a sajtócézár" megfogalmazás mennyire nem fair szerinte, Pulitzer meghatározásaként, hiszen ő elsősorban a modern hirlapirás megalapozója, aki a függetlenséget és a közszolgálatiságot tartotta elsődlegesnek

 

Horváth Gábor főszerkesztő-helyettes, miután taglalta, hogy milyen hálás a meghivásnak is, hiszen erről jutott eszébe, és ennek köszönhető, (vallotta be), hogy lapjában, a Népszabadságban is megjelent irás a neves évfordulóról - a sajtószabadságot, a független újságírás fontos kérdését járta körbe Pulitzer munkássága egyik lényeges tanulságaként is...

Wisinger István azt képzelte és képzeltette el, hogy mit szólna a mai ujságiráshoz Pulitzer, József Attila Thomas Mann üdvözléséhez fűzött alapigényét is beleszőve: "AZ IGAZAT MONDD, NE CSAK A VALÓDIT", aminek csak félig felelne meg a sajtó, azaz a valódiságnak, de az igaznak nem. ( Néha a valódiságnak se... jegyzem meg halkan) Wisinger szerint tetszenének Pulitzernek a blogok (!...a sajátsajtó - biztos? -kérdem ugyancsak csendben)

De hiányolná a közszolgálatiságot , (főleg a bulvárból).(Pedig a meghivónkon is , helyesen, ez a Pulitzer idézet figyelmeztet rá: "A sajtó legfőbb küldetése nem csupán a hirközlés, hanem a közszolgálat")

Molnár László a makói Pulitzer-kultusz legfőbb támasza, mentora, (lassanként már el is kezdett hasonlítani rá, talán nem is egészen véletlenül), az eredetileg "kispulitzer"dijnak tervezett, majd Pulitzer szülővárosának dijaként elfogadott dij kitalálója.... taglalta mi minden jelzi Makón (emléktáblák, szobrok, a kollégium neve, domborműve...helyi lapok...)Pulitzer emlékének ápolását, s a díj, ami országos mozgósitást eredményez, idén pl. 40 pályázóval. Meg is jelent egy stilszerűen sárgulót imitáló lapon újság az idei diákújságirópályázat dijnyertes irásaival, amiket meg is kaptunk szünetben...

2-től megnézhettük (volna) a Pulitzerről szóló (angol nyelvű) dokumentumfilmet) , (én meg is néztem - de csak úgy érezve magam mint egy családi, házi filmvetitésen, olyan kevesen voltunk már ezen, sőt, most a korábbi eseményeken se tolongtunk)

Közben elsétáltam a délelőtt már megkoszorúzott, virágos Pulitzer mellszoborhoz,és elgondokodtam

"jó itt Makón újságirónak lenni", "jó , itt, ma" ? Azaz jó volt...?!

Mindenesetre mintha túl hamar vége lett volna e napnak, s mintha az itteni ünnepből csak ezek a hervadni kezdő virágok maradtak volna máris, a lefelé menő de még aranyló Nap visszfényében

Mégis túlnő e mai napon, időn és e szűk helyen:...a rengeteg név, (köztük kedvenc iróimé: Updike, Saul Below, Arthur Miller, Abee) akik ("nagy") Pulitzer dijasok, ahogy lefuttatták a film végén, a Szabadságszobor, aminek felállitása is neki köszönhető, az első újságirói egyetemi kar, amit ő alapitott... a modern újságirás, aminek csak szeretnének a nyomába érni ma is... de legalább tudható, hogy mi lehet a mérce... Makón és New York-ban a világon, ahogy újságja neve is (World) - fenntartják, éltetik

Makón csak kisfiú volt, el kellett innen mennie, Pestről is, ki a tengerentúlra, aztán, megvakulva, összeomlott idegekkel , de tovább dolgozva a titkárai segitségével, az utolsó ideit egy hajón töltve, folyton úton, bolyongva. Talán a szülőváros emléke őrzésével egy szerény, bár biztos pont ebben a gazdag s változatos életútban. Nekem jó érzés, hogy innen indult... és mi minduntalan mintegy vissza-visszahozzuk közénk.

Már 100 éve halt meg? Él. Éljen is!