ma van..., olvasom itt:

http://csaladhalo.hu/node/7700/

"Az Európai Unió a 2012-es évet az aktív időskor és a generációk közötti szolidaritás évének nyilvánította

április 29-én a generációk közötti szolidaritás és együttműködés első európai napja, vagy más néven Nemzedékek Napja. Ezen a napon családpolitikai szempontból megközelítve az aktív idősödés témakörét a nemzedékek közötti párbeszéd kerül fókuszba. Ez azért fontos kérdés, mivel a családi kötelékek sokat segíthetnek abban, hogy a gyermekes családok össze tudják egyeztetni a karriert a gyermekneveléssel, és az idősek számára is a családon belüli gondoskodást teszi lehetővé. Az ilyen családokban a nagyszülők tudnak az unokák mellett segíteni és a fiatalok tudják támogatni az idősebb generációkat."

 986.június....még 3 generáció , a régi házunk udvarán... (lányom nagyanyja gyöngysorát tanulmányozza épp, mi hosszú gyalog(!) sétából értünk haza...)

aliz2. :: 2012. ápr. 29. 0:01 :: 3 komment :: Címkék: anyu, kapcsolatok, lányom, múlt

elhatároztam, hogy én ugyan nem fogok irni a mai nap (sőt az évszázad) nagynak tartott eseményéről: a királyi esküvőről. Mert úgyis ezzel lesz tele minden...

már elő is készitettem erre a napra egy kedvenc minapi fotóm:  zöld lombok, de gyengéd alkonyi napfénnyel megvilágitva, mintegy a Remény megjelenitőjeként...

aztán úgy adódott, hogy le nem tudtam venni a szemem a tévében az esküvő közvetitéséről, közben - épp levelet irva lányomnak - aki ez idő alatt a rádióban dolgozott, a holnapi irodalmi újságon) - , azon kaptam magam , hogy tudósítást irok az esküvőről - a látottakról-hallottakról, sőt a végére odáig vetemedtem, hogy - meglátva a rengeteg ottani, helyszini fotóst hatalmas masináikkal,- én is elővettem a gépem, és jobb hiján a képernyőről elkezdtem fotózni , a tévéközvetitést:

sőt este, az összefoglalót már úgy is néztem (újra) végig.Őrület.

Valaki azt mondta, hogy az esküvő a remény, napja a remény napja. Tehát akkor ugyanarról beszélünk(?)a (zöld) reményről, és tény, hogy az esküvők mindig érdeklik az embereket. (Magam is tapasztaltam, hogy a statisztika szerint a  legolvasottabbak a blogomban is a lányom esküvőiről szóló (fotós)beszámolók ... , megközelitik az 5000-t is.) Ezt viszont milliárdok nézték!:

van rá sokféle magyarázat. de azért valahol mégis kicsit érthetetlen...(?)

aliz2. :: 2011. ápr. 29. 21:34 :: még nincsenek kommentek 
Kategóriák: fotó :: Címkék: esemeny, fotok, tevemusor

vers

hálás vagyok én

(míg van belőle

épp elég)

pontosan ez volt:  egy jó beszélgetés Parti NAGY Lajossal, az (eddigi) életműről, 

a Grand Caféban, lányom "beszélgetett" vele, de nem ezért mondom, 

hogy igazán nagyszerű este volt, bár ő is nagyban hozzájárult. 

Igazán izgalmas kérdések és válaszok hangzottak el.

Parti Nagy Lajos (1953): költő, drámaíró, író, szerkesztő, kritikus Művei: Angyalstop (versek, 1982), Csuklógyakorlat (versek, 1986),  Szódalovaglás (versek, 1990),  Se dobok, se trombiták (tárcanovellák, 1993), Esti kréta (válogatott versek, 1995),  Ibusár - Mauzóleum (színművek, 1996), A test angyala (kisregény, 1997),  A hullámzó Balaton (novellák, 1999), Hősöm tere (regény, 2000), Fényrajzok (2001),  Grafitnesz (versek, 2003), A fagyott kutya lába )novellák, 2006) Díjai: Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj (1996), Magyar Irodalmi Díj (2004),  A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2005),  Kossuth-díj (2007),  Szép Ernő-jutalom (2007), Prima Primissima díj (2007) Turi Tímea (1984): BTK magyar irodalom szakos egyetemi hallgató, író, újságíró Az 5. Egyetemi Tavasz rendezvénye"

Parti Nagynak egyáltalán nem volt ilyen szigorú tekintete, mint a fent beapplikált Grand Café plakáton. Sőt, egyre mosolygósabb, kedvesebb, amúgy is - az írásaira- is az empátia a legjellemzőbb... Meg az "egyszerre sírni-nevetni" igény (ami nálam is, mint olvasónál sőt színházi nézőnél is abszolút megvan ) beigazolódott, illusztrálódott, mikor a beszélgetés végén felolvasott egy -lányom által kiválasztott -írást. (Gratis Doloris) Egyszerre nevettem és potyogtak a könnyeim. De így lehettünk ezzel mindannyian, a vastapsból ítélve.

Hiába hangzott el a beszélgetés közben az a pesszimista kijelentés, hogy irodalomnak - manapság- nem lehet (vagy legalábbis P.N.L. szerint: "nehezen képzelhető el", hogy hatása legyen.

Hatott!

(Egy-két érdekesség még:

hogy az író azért (is) ír, hogy kiderüljön a végére,  megtudja, hogy miért is írta...

hogy nincs végérvényesen lezárt szöveg...

hogy sajnos nagyon lassan változnak "belül" az emberek ... (ettől maradt aktuális P.N. L. 2009-es jóslatával ellentétben még mindig pl. E.P. 1993-as tárcái)

hogy milyen nagy, meghatározó hatással lehet egy íróra egy másik (Mészöly: Anyasirató!- elolvasni!)- (s lám itt egy ellentmondás fölfejtése: mégiscsak hatással lehet az irodalom, legalább is  a művelőire...) "az írástudókra")....

hogy az irodalom mégis csak "nyelvből" van alapjáraton, tehát ez lehet a legfontosabb benne...

hogy érezhetünk nosztalgiát  régi korok (szövegei) iránt (is), amikor még minden megnevezhetőnek tűnt....

hogy bele lehet unni saját "rontott" szövegekbe is..., meg olykor unni, ami csinálunk,..., olyankor persze ki kell kísérletezni valami mást, menet közben... (egy új regény születése?...), ahol eldőlhet, milyen nyelvek vannak még számára...

hogy kikerülhetetlen a dilettáns-ság, hajszálnyi nűanszok vannak, pl. a giccs és a szép közt (példa Kosztolányi Szeptemberi áhítata) (l."garázsba-darázsba"...), de hogy csakis a kontextustól függ minden

és hogy nem lehet "csak komoly" vagy "csak vicces"  szövegeket írni... (lásd. fent is: egyszerre sírni-nevetni.... ezt tettük. Ezt tesszük. Így élünk...

aliz2. :: 2008. ápr. 29. 23:55 :: 1 komment :: Címkék: grand, irodalom, lanyom

sas lelkem...." - nekem is

ha Makó utcáit járom,

amikor igy süt a Nap, ilyen nyáriasan, tavasszal, s már nem is lehet bent maradni!

Ilyentájt, mikor még a régi házunkban laktunk, szinte ki is költöztem az udvarra (akárcsak anyám) (lányom hiába csalogattam ki, ahogy meg is irta a Költözés első lapjain), és most is kintvagyok... hiszen az egész város olyan, mintha  kert (a kertünk) lenne... ott érzem jól magam, a szabadban, virágok közt...(épp most hallottam egy filmben: "minden virág egy hid a föld és a menny között"), ma az orgonaillat vezette útjaim, igen, a város utcáin, de ugyanaz az illat, mint az otthoni - nagyanyám által ültetett - egykori, 20 orgonabokoré)

... ami nyomán úgy bomlik ki a gyerekkorom, mint Proustnak a madlentől...

ebéd előtt (amit már a szabadban, a teraszon fejeztem be  lekanyarodtam a kis mellékutcába, egy kerités mögül kikandikáló  orgonákat lefotózni

- s utána - kész őrület- az orromhoz közelitettem a fényképezőgépet, a keresőben már rögzitett orgonákkal, persze úgy (a gépnek) nem volt illata, (micsoda hiányossága is ez a fotónak azaz a virtuális valóságnak - dehogy is pótolhatja az igazit, legfeljebb felidézheti)

 de tele van a város orgonavirággal, és még délután is -a boltba - nem  a legrövidebb, egyenes uton mentem, hanem az orgonákjelzette illatáradat labirintusában..

egy kis -ugyancsak hazai, gyerekkori emlékeket idéző - japánbirs és irisz  között...

aliz2. :: 2012. ápr. 28. 0

a régi nagy családi fotóalbumból kiesett egy kép a napokban. A padlóra. Nagyanyám portréja. Rögtön az első oldalról...

ma pakolás közben a számítógép tetején bukkantam rá.

mielőtt visszatettem volna az albumba, a kilazult fotósarkok közé - nehogy elkallódjon!- gondoltam beszkennelem

s mivel talán  nincsenek véletlenek, nem olyan véletlenül hivta fel a figyelmemet a kipotyogással, fel is teszem ide, talán ezt "akarta"

nagyanyám Bárány Mariska, hajdanán:

természetesen itt még nem nagymama...

(és én már 1 évvel öregebb vagyok annál, mint ahány évesen ő elment..., és annak is már több mint 60 éve...)

aliz2. :: 2010. ápr. 28. 23:54 :: 5 komment 
Kategóriák: fotó :: Címkék: epizód, foto, kapcsolatok, rokonok

bevallom, egy ideje, regényeket (egyáltalán szépirodalmat) nem olvasok olyan nagy mohósággal, mint valaha, illetve, mint amennyire "egyéb" - talán nem is irodalomnak nevezhető, legfeljebb: SZAK-irodalmat. Azt szoktam mondani, főleg lányom értetlen rosszallására, hogy én már az összes olvasásra érdemes regényt elolvastam, már nincs időm, felesleges cselekményekbe, esetleges történésekbe merülni, engem már csak a lényeg érdekel, de az nagyon (végül is korábban is, azt vadásztam a "mindentudóknak" tűnő írók soraiban, sorai közt -de) most már sallangok nélkül akarom látni-olvasni ezt a "lényeget"... az életről. (merthogy az is jobban érdekel, mint az irodalom, az irodalom annyiban, amennyiben ezt értelmezi, titoktalanítja. Persze vannak "megingásaim" illetve visszaeséseim; pl. Ulickaja esetében is - bár nála is úgy tűnt, mintha a régi kedves orosz realista íróimat olvastam volna csak tovább...  , és benne is egyébként az írás magasszintű művelése mellett annyira munkál az élet elsődlegessége, a hatni akarás (mint említette is a "nyelvhatáron" konferencián: egy világban, ahol cigányokat ölnek, ha az irodalom segítségével legalább 1-gyel kevesebb cigányt ölnek meg évente, attól már boldogabb - épp a különféle külföldi irodalmak alkalmasak arra, hogy bemutassák, nem egyféle a világunk, nem egyféleképp lehet élni benne, különbözőféleképp élünk, különböző szokásaink vannak - nem lehet kötelezővé tenni, hogy szeressük, de azt igen, hogy ismerjük, megértsük egymást. (valaki egyébként megjegyezte, hogy sajnos inkább negativ példákat talált a magyar irodalomban; egyetlen  pozitiv cigányképet sem pl. -,  (az egyetlen ellenpélda  Pál utcai fiúk  Janója legalább semleges) Ulickaja megerősítette, hogy éppen az egymás iránti tisztelet és megbecsülés iránti vágyat akarja felkelteni az olvasóiban - mert el kell viselnünk egymást, akkor is, ha "más", (cigány, zsidó) - sokkal több türelemre, megbecsülésre, egymás iránti tiszteletre van szükség. (nem "szeretet"-re!) _Ulickaja a lényegről beszél mindig.

Azért a könyvfesztivál utolsó perceiben vettem még egy olyan - nemszépirodalmi - könyvet is, ami "csak" a lényegről szólt, s ezt -átmenetileg félretéve Ulickaja szépirodalmi könyveit- a hazafelé úton , vonatban-buszon majdnem teljesen ki is olvastam: László Ervin (a Szintézis Szabadegyetem fővédnöke!) :   Világváltás , a legaktuálisabb könyv, Ghandi mottójával:"Te magad legyél a változás, amit látni szeretnél a világban" - alcím: " a változás  harmonikus útja".- De  arról szól a könyv, hogy fordulóponton, alternatíva előtt állunk: összeomlás vagy új, békés világ-egység.  Persze ( bár az első variáció látszik most esélyesnek,) az utóbbira voksolunk, és ehhez is nyújt útikalauzt: a szemléletváltáshoz, a tudati (tovább)fejlődéshez - csak innen indulhat ki a kedvező fordulat....

(persze ebben az Ulickaja-féle szépirodalom is segíthet.)

a Múzeumban volt az aktuális (tavaszi) Marosvidék bemutatója.

immár a 13. évfolyamé - látom a borítóján!

afféle   helyi (helytörténeti) kulturális folyóirat (perodika - évente négyszer megjelenő) amije nagyon jó, hogy van a városnak (és környékének)

Néha - ha felkérnek -, én is irok bele... (iskola- és templomalapitó nagyapámról, József Attiláról, érettségi találkozóról)  mint most is, most egy szomorú alkalomból, in memoriam... kedves tanárom (majd kolléganőm -de mégis főleg tanárom , mert aki a tanárunk volt az örökké az marad és mi a tanitványai) emlékére. Irtam róla, itt a blogomban is, annak idején, a hir meghallása után -keresetlenül... :

(http://lineas2.freeblog.hu/archives/2012/02/01/kettos_s_kesei_bucsu/), de a folyóiratba más volt... már a kész számban láttam, hogy Tóth Feri bácsink is megemlékezett róla, "szerencsénkre", mert ő helytörténész is  , és Makóról (és makóiakról) legtöbbet tudó lévén (mondják is, amit ő nem tud Makóról, azt nem is érdemes) - nagyon sok és fontos tényt, adatot IS közölt Nelli néniről ill. ő inkább Nellikéről), én viszont meglehetősen szubjektivan egykori tanárnőmről (csak, ill. főleg) - akinek sokat köszönhetek, köszönhetünk... milyen jó lett volna, lenne, addig megtenni ezt , amig életükben tehetjük! -üzentem "vén diákként" ... de  jó, hogy épp , legalább ezt a részt olvasták fel az emlékezésemből

"Az én irodalomszeretetemben, hogy irodalom tanár lettem, biztos benne van a Nelli nénitől kapott indittatás és útravaló is, az órái , amiken olyan alaposan elemezgettünk egy egy művet, s úgy is jegyzeteltünk, hogy az egyetemen mintha csak azt folytattuk volna, ha más aspektusból is. Vagy a József Attila íránti rajongásban is József Attila makói éveinek tanítása, a kultuszának továbbápoltatása. József Attila szinte személyes ismerősünk, majdhogynem diáktársunk lett; nem hiába járt ugyanebbe a gimnáziumba, mint mi, magunk közt érezhettük a jelenlétét, a jól megismertetett makói életrajzi adatok, fotók, dokumentumok, és főleg a versek alapján..., aminek fontosnak tartásáról ő is megnyilatkozott a József Attiláról szóló irásában (Pápay Endréné: Makó fogadott fia), amiben megint csak az igazi tanári mivolta is előtérbe jön:„Nem tagadhatom meg tanári önmagamat, amikor a kiforrott költő mindenki által értékelt filozofikus elmélkedései elé helyezem a fiatalkori próbálkozásait. Talán azért, mert tanári feladatom volt a tizennégy-tizennyolc évesek megfigyelése: milyen irányba mutat érdeklődésük, milyen pályára lesznek alkalmasak, mire kikerülnek a gimnáziumból (...)kedvenceim maradtak a próbálkozások, nem csak azért, mert itt születtek, hanem és főleg azért, mert ezekből ismertem meg József Attila diákkori személyiségét(...)bátran kimondhatjuk Makó fogadott fia volt, itt vált költővé, későbbi ragaszkodása is bizonyítja, hogy sokat köszönhet városunknak.”

mi is sokat Nelli néninek....

és lám, a folyóiratismertetés épp a helyi középiskola diákjainak József Attila műsorával folytatódik!

és a folyóiratba lapozva látom egykori tanitványom novelláit is...

panta rhei...

aliz2. :: 2012. ápr. 26. 23:08 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: emlékezés, folyóirat, iskola, kapcsolatok, MAKÓ, múzeum, tanítás

 ápr 11

költészet napja, hagyományosan koszorúzás a gimi előtti (megjósolt!) József Attila szobornál, az ugyancsak megjósolt József Attila utca elején

elmegyek, bár setjettem , kevesen leszünk

azaz a       Medália átadása kapcsán a dijazott és kisérői (önkormányzat, kuratóriumi tag) na és persze a gimisták valamilyen kirendelt formában, s egy tanárjuk  egy  felolvasott beszéddel

nem is nagyon találom a helyem,csak aszobor vonz...

az üde tavaszi friss levelekkel, megújulva

kivülállóként (a gimi mostani ig-ja mögött, de Attila előtt - s ez a lényeg)

a szokásos kálák ból nekem nem is jutott, most, 

és a virágok is összes-vissza

de az árnyékom ott van rajtuk! a Szépség koldusán (duplán)

aztán elvonultunk a ktárba, 

összefutottam  a kuratóriumból itt levő B.vel,akit alig ismertem meg, annyira meghizott(!)

kérdezte megyek-e a dijátadásra a ktárba, ,mondtam, persze, csak meghallgatom mit irt laudációnak a lányom a dijazottról..

mondta viccesen akkor fel is olvashatnám, (helyette) ó nem, én teljesen civil vagyok! (ez viccnek is rossz)

de még egy Medáliák átadást se hagytam ki! ("civilként"