sas lelkem...." - nekem is

ha Makó utcáit járom,

amikor igy süt a Nap, ilyen nyáriasan, tavasszal, s már nem is lehet bent maradni!

Ilyentájt, mikor még a régi házunkban laktunk, szinte ki is költöztem az udvarra (akárcsak anyám) (lányom hiába csalogattam ki, ahogy meg is irta a Költözés első lapjain), és most is kintvagyok... hiszen az egész város olyan, mintha  kert (a kertünk) lenne... ott érzem jól magam, a szabadban, virágok közt...(épp most hallottam egy filmben: "minden virág egy hid a föld és a menny között"), ma az orgonaillat vezette útjaim, igen, a város utcáin, de ugyanaz az illat, mint az otthoni - nagyanyám által ültetett - egykori, 20 orgonabokoré)

... ami nyomán úgy bomlik ki a gyerekkorom, mint Proustnak a madlentől...

ebéd előtt (amit már a szabadban, a teraszon fejeztem be  lekanyarodtam a kis mellékutcába, egy kerités mögül kikandikáló  orgonákat lefotózni

- s utána - kész őrület- az orromhoz közelitettem a fényképezőgépet, a keresőben már rögzitett orgonákkal, persze úgy (a gépnek) nem volt illata, (micsoda hiányossága is ez a fotónak azaz a virtuális valóságnak - dehogy is pótolhatja az igazit, legfeljebb felidézheti)

 de tele van a város orgonavirággal, és még délután is -a boltba - nem  a legrövidebb, egyenes uton mentem, hanem az orgonákjelzette illatáradat labirintusában..

egy kis -ugyancsak hazai, gyerekkori emlékeket idéző - japánbirs és irisz  között...

aliz2. :: 2012. ápr. 28. 0