pontosan ez volt:  egy jó beszélgetés Parti NAGY Lajossal, az (eddigi) életműről, 

a Grand Caféban, lányom "beszélgetett" vele, de nem ezért mondom, 

hogy igazán nagyszerű este volt, bár ő is nagyban hozzájárult. 

Igazán izgalmas kérdések és válaszok hangzottak el.

Parti Nagy Lajos (1953): költő, drámaíró, író, szerkesztő, kritikus Művei: Angyalstop (versek, 1982), Csuklógyakorlat (versek, 1986),  Szódalovaglás (versek, 1990),  Se dobok, se trombiták (tárcanovellák, 1993), Esti kréta (válogatott versek, 1995),  Ibusár - Mauzóleum (színművek, 1996), A test angyala (kisregény, 1997),  A hullámzó Balaton (novellák, 1999), Hősöm tere (regény, 2000), Fényrajzok (2001),  Grafitnesz (versek, 2003), A fagyott kutya lába )novellák, 2006) Díjai: Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj (1996), Magyar Irodalmi Díj (2004),  A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2005),  Kossuth-díj (2007),  Szép Ernő-jutalom (2007), Prima Primissima díj (2007) Turi Tímea (1984): BTK magyar irodalom szakos egyetemi hallgató, író, újságíró Az 5. Egyetemi Tavasz rendezvénye"

Parti Nagynak egyáltalán nem volt ilyen szigorú tekintete, mint a fent beapplikált Grand Café plakáton. Sőt, egyre mosolygósabb, kedvesebb, amúgy is - az írásaira- is az empátia a legjellemzőbb... Meg az "egyszerre sírni-nevetni" igény (ami nálam is, mint olvasónál sőt színházi nézőnél is abszolút megvan ) beigazolódott, illusztrálódott, mikor a beszélgetés végén felolvasott egy -lányom által kiválasztott -írást. (Gratis Doloris) Egyszerre nevettem és potyogtak a könnyeim. De így lehettünk ezzel mindannyian, a vastapsból ítélve.

Hiába hangzott el a beszélgetés közben az a pesszimista kijelentés, hogy irodalomnak - manapság- nem lehet (vagy legalábbis P.N.L. szerint: "nehezen képzelhető el", hogy hatása legyen.

Hatott!

(Egy-két érdekesség még:

hogy az író azért (is) ír, hogy kiderüljön a végére,  megtudja, hogy miért is írta...

hogy nincs végérvényesen lezárt szöveg...

hogy sajnos nagyon lassan változnak "belül" az emberek ... (ettől maradt aktuális P.N. L. 2009-es jóslatával ellentétben még mindig pl. E.P. 1993-as tárcái)

hogy milyen nagy, meghatározó hatással lehet egy íróra egy másik (Mészöly: Anyasirató!- elolvasni!)- (s lám itt egy ellentmondás fölfejtése: mégiscsak hatással lehet az irodalom, legalább is  a művelőire...) "az írástudókra")....

hogy az irodalom mégis csak "nyelvből" van alapjáraton, tehát ez lehet a legfontosabb benne...

hogy érezhetünk nosztalgiát  régi korok (szövegei) iránt (is), amikor még minden megnevezhetőnek tűnt....

hogy bele lehet unni saját "rontott" szövegekbe is..., meg olykor unni, ami csinálunk,..., olyankor persze ki kell kísérletezni valami mást, menet közben... (egy új regény születése?...), ahol eldőlhet, milyen nyelvek vannak még számára...

hogy kikerülhetetlen a dilettáns-ság, hajszálnyi nűanszok vannak, pl. a giccs és a szép közt (példa Kosztolányi Szeptemberi áhítata) (l."garázsba-darázsba"...), de hogy csakis a kontextustól függ minden

és hogy nem lehet "csak komoly" vagy "csak vicces"  szövegeket írni... (lásd. fent is: egyszerre sírni-nevetni.... ezt tettük. Ezt tesszük. Így élünk...

aliz2. :: 2008. ápr. 29. 23:55 :: 1 komment :: Címkék: grand, irodalom, lanyom