lányomék - végre - "haza"jöttek, ugyan nem direkt az augusztus 20-i ünnep alkalmából, de mégis úgy jött ki a "lépés" a sok(utazásos) elfoglaltság közt, hogy e napokat tudták felszabadítani - úgy hogy én most kicsit duplán ünnepelek...

augusztus 20-i hagyomány városunkban évről évre ismétlődő rítusa: a kirakodóvásár, a művésztelep zárókiállítása, az ünnepség a Szent István szobor körül, este a tűzijáték - és most derült ki igazán, hogy az ünnep egyik főjelentése: találkozni a (régi) ismerősökkel, mert ilyenkor mindenki az utcán van, s ilyenkor szoktak haza-hazajönni mások is , -akik már elköltöztek szülővárosukból -itt(hon)maradó hozzátartozóikhoz...

most bővült az ünneplés repertoárja a 19-i szoboravatással, és az utána  - némileg ehhez kapcsolódó - szabadtéri koncerttel, a 100 tagú cigányzenekarral. (ahol meglepetésemre klezmerzenével nyitottak, és zsidó zenével is zártak - bár a cigány-zsidó (népi?)zene már  elég sok elemében amúgy is összekapaszkodott. A műsor első részében velük zongorán játszó Szentpéteri Csilla meg a szintén bravúrosan játszó  cigányzenészekkel felvillantott egymást kölcsönösen (meg)tisztelő munkatársi és emberi kapcsolata ugyancsak példaszerű volt... mint ahogy az egész , teltházas(azaz szabadteres) makói közönség - amit pontosabban a jó makóiakat "meg is dicsért" az innen elszármazó zongorista, mondván, lehet, hogy vissza is költözik, majd... és (addig is  bebarangolták - biciklin - az egész várost)

így jönnek haza mások is,  akikkel össze lehet találkozni

illetve a hazalátogatóknak így lehet találkozni az ittmaradókkal...

lányomékat a buszmegállóból egyenesen a nemrég lezajlott szoboravatás színhelyére tereltem, ahol még mindig nem akart oszolni a "tömeg", míg ők megnézték a szobrot, én összetalálkoztam, régi jó ismerősünkkel-ügyvédünkkel, a család nagy barátjával, nagybátyám egykori ügyvédbojtárjával, aki nemhogy a lányomat de engem is már kislánykorom óta ismert, most -bemutatván neki férjét is, a szoborkörbejárás után - megkérdezte, tegezheti-e őket, miazhogy!- Vannak e városnak élő-eleven, nevezetes  "szobrai" is,  - mimindenről tudnak mesélni és hogy!-mindig öröm a velük való találkozás...

.

(és talán e képet láthatják azok a régi barátai-ismerősei is, akik nem, tudnak hazalátogatni - de talán így, most, kicsit örülnek legalább e -képen való - virtuális találkozásnak(?) - különösképp, ha most elmondom, róluk is beszéltünk, és az üdvözleteiket is átadtam! :)

aliz2. :: 2009. aug. 21. 21:38 :: még nincsenek kommentek

 augusztus 20-ról majdnem megfeledkeztem, nem csak a blogban, hanem a valóságban is, elfelejtettem előtte való nap bevásárolni, mert amúgy szinte minden nap szoktam, és minden, bármifelé ünnep előtt, amikor bezárnak a boltok, szinte pánikba esve vásárolok, nehogy másnap éhen haljunk. Igaz, hogy ezúttal csak magamra kellett volna gondolni -lányom nászúton, ott étkezik - talán ezért is feledkezhettem meg a vásárlásról is. Én akár bőjtölni is tudnék. Meg azért mindig találok itthon is valamit, most egy csomó olyan ételféleséget is, amit még neki vettem, az ő kedvenceit, az esküvő előtti napokban - gyanúsan sok maradt belőle, úgy látszik nem nagyon lehetett étvágya, talán az izgalomtól? jut eszembe, a lakodalmi lakomából se igen tudott fogyasztani - pedig volt bőven.

az ünnep amúgy elég szürkére sikeredett, mintha minden megfakult, kifakult volna mára, de évek óta folyamatosan

a kirakodó vásár olyan volt messziről, mintha nem is lett volna, ember alig, árúnak pedig semmi köze az ünnephez, de még hétköznapokból is a legsilányabbakhoz - szinte semmi nemes, kézműves, pláne folklorisztikus... nem értem, nem ellenőrzi ezt senki?  

az állítólag megújuló művésztelepi kiállítás meg - ami évről évre a nap fénypontja szokott volt lenni - felismerhetetlenül megváltozott. Kicserélődött a vezetőség, a régi tagok közül meg csak néhányat láttam szomorkodni, a képek közt vannak jók, persze, de nem érzem az összefogott tematikát (mintha otthonról is hoztak volna néhány "konzervet"?) Nem is láttam őket a városban, mint máskor, akár festés közben is, mintha itt se lettek volna, akár a grafikusok, ugyancsak új (bár régi ismerős) vezetőjüket elsőként vettem észre a közönség soraiban, lányom gondolkodott meghívja-e az esküvőjére, de azt hittük itt sincsenek - velük se találkoztunk. Most viszont üdvözölt, s egyből rákérdezett, milyen volt az esküvő. (Honnan tudott róla? Közös ismerősünk már előbb kijelentette mintegy nekem, hogy lányom ugye nászúton van, s mikor rákérdeztem, honnan tudja, őt nevezte meg. De hát ő kitől...? Meg hogy amúgy is, mindenki tudja, mindenki ezt beszéli... hm... Rejtélyes dolgok ezek...) Volt tanítványom - aki ott volt az esküvőn - fotót kért róla, mert hogy elfelejtette magával vinni a fényképezőgépét - mondom, még nekünk sincs, de majd adok, aztán megnéztük a körforgalom építményét tanítvány (tákolmányát:) (valami fűzfafonadékot, hagyma és egyben kápolnaszerűt - a művészeti író-kurátor szavai szerint legalábbis - aztán, ha már arra kanyarodtunk, mondja volt tanítványom megmutat nekem egy székelykaput, de még mielőtt megláttam volna a csodakaput, hatalmas, árpádsávos zászlót látok lobogni a ház oromzatán... legalább tudom, mik vannak kis városunkban (is). Felkanyarodtam a főtérre, a Szent István szoborhoz, ahol már szólt a fúvószene, próbáltam az első sorokból kilesni, kik az idei díjazottak, de csak egy régi kollégámat ismertem fel, akit tavaly nyugdíjaztak, egy másik középiskola igazgató helyetteseként, mikor az én kollégám volt, akkor még hamvasan fiatal... igen, múlik az idő, hogy megint ezt az igaz közhelyet mondjam... Hazajöttem, hogy megnézzem a "Társulat" István, a király -át a tévén, mert a városban semmi ünnepit nem érzékeltem, na talán majd itt, de teljesen konzervnek tűnt az előadás, kimódoltnak, élettelennek... aztán már a 9-kor kezdődő tűzijátékra ki se akartam menni, nem volt kedvem, de olyan puskaropogásszerű durranások visszhangoztak pont 9-től a lakásban, hogy inkább kimenekültem, hogy lássak legalább valamit, meg közelebb érve a kissé hiányos tűzalakzatokhoz, halljak a durrogások mellé egy pici zenét is... de mégis csak távolról, ha nincs benne az ember az eseményekben, semmi se, , a tűzijáték se az igazi... azt hiszem én távolodtam el a dolgoktól... már... mikor hazaértem, lányom épp hívott, ők is akkor értek a panzióba vissza , ők jazzhangversenyről, délben meg bográcsgulyást ettek -az önkormányzat vendégeként -, 

meg -végre- vett lányom magának az ottani kirakodóvásáron szappanbuborékfuvókát - amit tőlem egész gyerekkorában nem kapott meg (mert nem találtam elég higiénikusnak?) - dehát mi sem alkalmasabb erre a pótlásra , mint egy nászút - (férj megrökönyödésére...) amúgy jól ellehetnek, mert lapot készülnek alapítani Nyugodt címmel, csupa pozitívumról - én az életben ezt a programot (nyugodtnak lenni) jónak tartom, de ezt a valóban pihent-agyú ötletet az irodalomban már kevésbé; biztos bukás, gondolom az ötlet is elmúlik, mire visszajönnek a nem olyan nyugodt mindennapokba... 

aliz2. :: 2008. aug. 21. 5:44 :: 12 komment
Kategóriák: ünnep :: Címkék: kiallitas, lanyom, tevemusor, unnep, vasarlas

 délben az "ételbár" ma igazán kitett magáért; olyan finom marhapörköltet, köménymagos burgonyával, uborkasalátával - nomeg  húslevest, és citromos teát... ebédeltem, hogy csak na...! igazi ünnepit - hanem  előtte a "kirakadóvásár" szánalmas, semmi nép- vagy kézműves.. évről évre egyre inkább... 

a múzeum elé akkor kanyarodtam be a biciklimmel , 2 perccel 5 után, mikor épp elkezdték a művésztelep megnyitóját, a biciklimre a nyitó alatt is nekidőlhettem , közben egy-két fotót is elsütöttem, jó hogy újabban az épület előtti térségben tartják.., itt mégis csak jobb a levegő - bár ezúttal feltűnően kevesen voltak, ami persze relatív, a polgármester felidézte, hogy a szegedi Novák István főépitész (aki később megnyitotta a kiállitást; (l. balra) szerint Szegeden nem is szoktak ennyien (se) lenni egy-egy megnyitón... Hogy miért fűződnek a művésztelepi kiállitásmegnyitók nálunk, évről-évre, aug. 20-hoz, ez a kérdés nyitva maradt... (azt hiszem a múzeumigazgató nyitó szavaiban magát aug. 20-t is kicsit egyoldalúan (csak Szent Istvánnal?) értelmezte... (de ez részletkérdés - szószerint -viszont jó lenne már kicsit egységesebben és összetettebben látni a világot, netán aug. 20-t is - persze nem tudom.., késtem, csak félfüllel hallottam... )

a nyitón az ünnepség zárásaként  Tamás Péter    (az ugyanolyan nevű egykori osztálytársam fia, aki egyre jobban hasonlit az apukája egykori énjére, különösen a nyilt mosolya) klarinétozott, szépen-könnyeden:

szöveg hiány bocs!

a hétköznapokon se, amikor már leszedjük az ünnepi dekorációkat... és kihúnynak az ünnepi fények (és fényjátékok),

foto

és "végét vetik a zenének, s hazamennek a legények"....

aliz2. :: 2011. aug. 20. 23:51 :: 6 komment 
Kategóriák: naplószerűség, ünnep, vélemény, kultúra, fotó :: Címkék: kiallitas, MAKÓ, unnep

az igazi...

Mikor vesztettem el az

(igazi)

arcom?

Húszévesen még megvolt,

tán még 35 évesen is,

mert mondják képeire:

ez az igazi gondajuli...

mindjárt kétszer annyi...

de hol van már gondajuli?

még itt van

valahol

------

még itt vagyok!F

Keresem magam

még mindig

mint mindig is

de már csak   

visszafelé...(?)

aliz2. :: 2012. aug. 19. 12:05 :: 21 komment :: Címkék: élet, elmélkedés, fotók, kapcsolatok, múlt, vers

hát igen: "árva a ház, nincs kacagás,/ árvák a régi szobák"... , messzire jár, mint a madár, az ifjúság...

bár lányom külön hangsúlyozta, hogy azért se csinált külön rendet a szobájában, hogy azzal is jelezze, hogy marad minden úgy, ahogy eddig... hétvégek itthon, az anyai házban, vagy legalábbis rendszeresen...

valójában persze nincs is nagy rendetlenség sose nála, pláne, hogy már 5 éve többet tartózkodik Szegeden, mint "itthon"...

most viszont elég hosszú ideig nem látom, több mint egy hétig - s még a mobiltelefon is ritkán szólal meg, dehát minden érthető: a nászút ilyen; s ráadásul utána is a vőlegény férj (!) falujába mennek egyenesen, általános iskolai, 10 éves találkozóra. Ha ügyes vagyok, mivel a vonat itt megy keresztül, még integetni tudok az állomáson, addig az 5 percig, amíg áll, sőt talán valamit még oda is tudok adni, ami esetleg itthon maradt... mert hát nem veszíthetem el fontosságomat (vagy fontoskodásomat?) csak úgy , egyszeribe'... meg hát ilyen ürügyek jól el tudnak rejteni igazi, kevésbé racionális okokat...

A tévét - észrevettem - gyakrabban kapcsolom be , mint eddig. Vajon miért? Nem jobb a műsor. Oda se figyelek... de így nincs olyan nagy csönd!

És most, ebben a pillanatban megszólalt a mobil sms-t jelző pittyegése!... ("Most megyünk vacsizni, hívlak majd, ha visszaérünk. itt változatlanul minden szép és boldog.")

(Jól van! de azért ezt a kissé elhamarkodott blogbejegyzést már meghagyom - az örökérvényű Schubert dallal együtt, ami már - mert zene - eleve "felold", meg hát Tschöll papáék "kettecskén" vannak "bús öregek" - az is igaz. Hiába : "párosan szép az élet" ! - akárhonnan nézzük is. )

aliz2. :: 2008. aug. 19. 18:21 :: 6 komment :: Címkék: kapcsolatok, lanyom, nosztal

megmaradt még egy kép nagyon élesen, kitörölhetetlenül:

állunk az étterem kapuja előtt, 9-kor,  a szombat kimenetele után, menyasszony-vőlegény és én a rabbira várva, ekkorra ígérte, hogy eljön, áldást (kiddust) mondani

de nem jön

a kép, amit levettem volna még magamban biztos, ha lett volna: a rabbi áldásadása, de nem volt! csak egy üres kocka van itt - csalódottsággal, megbántottsággal, hiánnyal teli

eszembe jut, hogy anyukám milyen gyakran emlegette az ő apukáját (az én - sose ismert - legendás emlékű, zsinagóga- és iskolaalapító jóságos, "igazember" ("lamed vov") - nagyapámat - s hogy minden péntek este megáldotta gyermekeit..., s hogy milyen sokat jelentett ez nekik 

nagyapa és nagymama: Lőwinger Miksa és Bárány Mariska esküvője a ma is gyönyörű szegedi új  zsinagógában volt, a zsinagóga alapításának évében, 1903. június 21-én,

(s ugyanakkor dédszüleim Lőwinger Salamon és Rosenfeld Jozefa aranylakodalma. Dédapám is előljáró volt, s nagyban járult hozzá az új szegedi zsinagóga alapításához,  mint pár évvel később  nagyapa a makóiéhoz. Amit viszont '65-ben lebontottak. )

S lányomnak, az ük- ill. dédunokának - már egy rabbi-i áldás se juthatott?! *

az áldásadás csak az apák és a rabbik jussa?

hát én most idemásolok, utólag - anyai szívem parancsára, - néhány zsidó áldást,  kicsit betölteni e hiányt:

Drága lányom! Tikva :

«Tegyen Isten olyanná, mint Sárát, Rebekát, Ráchelt és Leát...» «Egész életed így teljék békében! Üdv neked, üdv a családodnak, üdv mindennek, ami a tied!» «Áldjon meg téged az Örökkévaló és óvjon meg. Sugároztassa az Örökkévaló arcát tefeléd és kegyelmezzen neked. Az Örökkévaló fordítsa feléd arcát és szerezzen neked békességet!» *

...és az étkezés után szokásos 7 áldás  ("sevá brachot") közül a 6. és 7.:

"SZÁMÉÁCH TÖSZÁMÁCH RÉIM HOÁHÚVIM, KÖSZÁMÉCHÁCHÓ JÖCIRCHÓ BÖGÁN-ÉDEN MIKEDEM. BÓRUCH ÁTÓ ÁDAJNOJ, MÖSZÁMÉÁCH CHÓSZON VÖCHÁLÓ. 
(= Örvendve vigadjanak a kedves barátok, ahogy teremtményeid örvendtek hajdan az Éden kertjében. Áldott légy Örökkévaló, aki megörvendezteti a vőlegényt és menyasszonyát.)  

BÓRUCH ÁTÓ ÁDAJNOJ ELAJHÉNU MELECH HOAJLOM, ÁSER BÓRÓ SZÓSZAJN VÖSZIMCHÓ, CHÓSZON VÖCHÁLÓ, GILÓ RINÓ DÍCÓ VÖCHEDVÓ, AHAVÓ VÖACHAVÓ VÖSÓLAJM VÖRÉUSZ, MÖHÉRÓ ÁDAJNOJ ELAJHÉNU JISÓMÁ BÖÓRÉ JÖHÚDÓ UVCHUCAJSZ JÖRUSOLÁJIM KAJL SZÓSZAJN VÖKAJL SZIMCHÓ, KAJL CHÓSZON VÖKAJL KÁLÓ, KAJL MICHÁLAJSZ CHÁSZÓNIM MÉCHUPÓSZOM UNÖÓRIM MIMISTÉ NÖGINÓSZOM. BÓRUCH ÁTÓ ÁDAJNOJ, MÖSZÁMÉÁCH CHÓSZON IM-HÁKÁLÓ. 
(= Áldott légy Örökkévaló Istenünk, a világ Királya, aki örömet és vidámságot, vőlegényt és menyasszonyt teremtett, vidám dalt, ujjongást, táncot és jókedvet, szerelmet és szeretetet, békét és barátságot, mielőbb hallatsszon, Örökkévaló Istenünk, Juda városaiban és Jeruzsálem utcáin öröm és vidámság hangja, vőlegény és menyasszony hangja, vőlegényeknek menyegzői sátrukból felhangzó ujjongó hangja, lakomájukon mulatozó ifjak hangja. Áldott légy Örökkévaló, aki megörvendezteti a vőlegényt menyasszonyával.)"

Ámén.

Isten egy! (Még szerencse.) És immanensen, potentiálisan, jó esetben bennünk is ott van, az emberi lélekben! És "áldott"...! És áldja - a méltókat...

... az esküvő, s utána az ünnepi vacsora is ilyen "jó eset" volt - és ott volt köztünk..., bennünk Isten... ... és

kiáradt az áldása... sokakból... és csak rá kellett nézni az ifjú párra... belőlük aztán, igazán áradt..

Egy - Martin Buber-i - történet szerint egy haszid mestert egyszer megkérdezett tanítványa: Hol lakik Isten?  A mester csak ennyit válaszolt neki: Isten ott van, ahol beengedik...

"Beengedtük" Öt! (csak a rabbit nem tudtuk.)

*  2 héttel később meglett a rabbiáldás!! (részben...)

aliz2. :: 2008. aug. 18. 22:12 :: 2 komment :: Címkék: elmelkedes, kapcsolatok, lanyom, rokonok, zsinagoga

már másodszorra ugyanaz a műsor fogad a tévé bekapcsolásakor (kora reggel) , a sok év ezelőtti Rockenbauerféle országbejáró műsor reprintje? Bauer Zsolt újraszövegezésével... s egyoldalú átpolitizálásával is, de néha egész lírai és még objektív hangon is tud szólni... Sümeget bemutatva épp az ottani plébánián ritka különlegességként található Jézus körülmetélését ábrázoló festményről beszél így, nemes egyszerűséggel, és nyilvánvalósággal, s mintha soha semmi rosszat  nem mondott volna, mondana, írna érezne a zsidókra, s mintha az is nyilvánvaló lenne számára is (mint ahogy az is!), hogy Jézus zsidó volt, és a zsidó vallási szokások szerint -annak rendje és módja szerint- körülmetélték, a születését követő 8. napon.

És töprengek: egyrészt - az épp mostanában (Németországban) jogi szempontból is aktuálissá vált kérdésen, hogy jogszerű-e a körülmetélés, nem sértjük-e meg ezzel a gyermek önrendelkezési jogát, sőt testi épségét is... Különösképp egy megváltozott korban, körülmények között, amikor nem kell tartani  pl homoksivatagban,  a tisztálkodási lehetőségek korlátozottsága miatti káros következményektől... Olyan sok hagyományőrző vallási előírás viseli magán anakronisztikusan a keletkezése korának ma már meghaladott körülményeit (a kóserség is főleg higiéniai  okokból lehet/ett). A körülmetélés az én szememben túlhaladott és elég barbár tettnek is tűnik. Felesleges "áldozat"nak. (Bár mondják, hogy lehet egészségügyi haszna is (későbbi lehetséges fitymaszűkület kivédése? de ezt amennyiben szükség van rá, meg lehet tenni amúgy is, később, egy ennél még kisebb(!) beavatkozással, vágással)  Másrészt a szokás néminemű "babonaság"án  is töprengek;  u.i.nem hiszem , hogy (Ábrahám óta) Isten kívánalma lett volna/lenne, a "szövetség" bizonyitékára az a levágott előbőr! Én azt hiszem, hogy semmi sincs az emberi testen feleslegként, mindenre szükség van, azért teremtődünk, úgy, ahogy... És igen, nem kellene dönteni szülőknek egy gyerek helyett se, még akkor se, vagy annál inkább nem..., amíg nincs, nem lehet döntési helyzetben.... Nehéz dolgok ezek... Most valláspolitikai kérdés is lett belőle, vallásellenességnek fogják fel a  (kölni) birói döntést egyesek, egyfajta bevándorlásellenességnek (a muszlimokat is sújtaná a jogi tiltás)... Én éppen hogy egészségi megfontolások miatt nem helyeslem, főleg, még ha kicsi is a kockázat,(de mégis van! mint minden beavatkozásnál, s még ha orvos is csinálja, kórházi körülmények között!) és feltehető némi egészségügyi haszon is a másik oldalon... Meg aztán én nem vagyok semmiféle megkülönböztetés híve, ha önkéntes is, persze, pláne nem, ha másoktól jön egy "stigma"! ..de hogy is beszélhetnénk "önkéntesség"ről,   újszülött esetében....?!

bár úgy látom, a festményen, a kis /Jézust/Jozsuét nem zavarja....

...?

aliz2. :: 2012. aug. 17. 0:04 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: elmélkedés, politika, tévéfilm, vallás, zsidóság

 érdekes ez, lassan vége a nyárnak és bánjuk, pedig mennyit panaszkodtunk a hőségre...!

most, vesztekor, mégis... értéknek tűnik...

a Marosra is mindig ilyentájt szoktam eszeveszettem lejárni...

tegnap még fűrdóruhámba is belepréseltem magam...

meg már fenyegetően dörgött is fölöttem, (figyelmeztetés!?) 

sok felhő volt, ritkán sütött

de kitartottam, hazafelé csak pár csöpp eső esett rám, (búcsú) könnycseppként

messze van még a következő nyár...

(azért remélem eljön, s lesz! - és szidhatjuk megint...)