itt van augusztus 20, majdnem olyan mint máskor; pörkölt (bár én nem-, lyányom meg csonttal teli birkapörköltet választ, rosszul), aztán - mikor már tud - átjön a vőlegénye, ő már jól választ: marhapörköltet, aztán kirakodóvásárt nézelődnek. S aztán jön a nap egyik biztos pontja: a múzeumi képzőművészeti kiállítás. Hát ez az, ami majdnem ugyanaz, és egyáltalán nem az, mi volt. Merthogy a marosmenti művésztelep már nem ugyanaz; megszűnt és most alakul(gat) újjá, más vezetéssel, egy tudományoskodó, ideologizáló szimpozionnal megnyitva (amire lányom tegnap elment ugyan, de a végéről megszökött - pedig eléggé tudományhoz edzett füle és agya van- ) de miért is kell a művészetet megideologizálni, telephez nem tudomány kell, hanem festék, vászon... Hát a kiállítás viszont, ahol csak részben voltak az eddigi határontúli művészek is képviseltetve- megújult! Színes, friss, eleven! A régi művésztelep szép lassan megöregedett, tulajdonképpen már halódott. Most látni csak... Évek óta nem is hívtak újakat, a régiek meg egyre kevesebben is jöttek. ( sokan - sajnos - igazoltan... ) És nem is értem, miért csak kizárólag határontúliak lehettek tagok (ez is diszkrimináció volt, csak a határon belüliek irányába). Most lezárult a korszakuk. Meghalt a király, éljen a király- azaz a művésztelep. Vagy méginkább: éljen a művészet! különben is : ars longa, vita brevis!
És volt a kiállitásmegnyitónak egy nagyon ezt (is) igazoló, érdekes mozzanata. Időközben a grafikusok is megérkeztek Makóra, egy rövidebb lejáratú telepezésre, s újonnan kinevezett vezetőjük, lányom régi jó ismerőse, is jelen volt. Én a félemeleten álltam, így jól leláttam a tömegre, s egyszer csak szemembe tűnik, hogy grafikusunk az előtte levő vörös márványmellszoborkisfiú hátát két tenyerével finoman de intenzíven megtapintja, mintha érzékelni akarná a hőmérsékletét, talán emberi testhőmérsékletre számított(?) Mindenesetre a tapintás olyan volt, ahogy egy ember egy másik emberrel kereshetne kontaktust. De nyilvánvalónak tűnt, hogy képzőművészünk egy szoborral sokkal természetesebben tud kontaktust teremteni - mint mondjuk egy valódi emberi háttal... Amúgy várta már lányom legújabb novelláit, mit meg is kapott (délután én nyomtattam ki sebtiben) - jó, értő olvasó is - Bár nagyon szigorú. Mindenesetre - akármit mond - falja az írásait, biztos már el is olvasta azóta... s valószínű már ki is vesézi
a zsíroskenyérpartin, a Koronában, ahol már lányom is ott van. Közben unokabátyám, - aki már napok óta itt van Kanadából, csak eddig még Pesten -, végre telefonált, hogy holnap lejön Makóra, örül, hogy lát majd bennünket. Hát - mondom - csak engem fog látni holnap, mert lányomnak már holnaptól, s nap mint nap, Szegeden lesznek elfoglaltságai: német tanfolyam, interjúzás, zenepróba, könyvével kapcsolatos előkészületek, szerkesztőségi értekezlet stb....
S itt van az ősz, itt van újra, maholnap; kiállítás után leültünk egy teraszra enni, s egy sárga levelet majdnem a salátámba sodort a szél. Nekem az ősz már tényleg a sárga levél, s már rég nem új tanév kezdése... mint a gyerekeknek; lányomnak és völegényének is - igaz, nekik a tanév a tanulás mellett már tanítást is jelent...
de hallom, hogy szinte tömegesen küldenek nyugdíjba, illetve holmi prémiumévekre(micsoda eufemizmus ez?!) szinte még fiatal embereket (köztük lányom általános iskolai igazgatónőjét, osztályfőnökét is - tőlük maguktól tudtam meg.)
"változások nehéz szagát görgeti a szél"
aliz2. :: 2007. aug. 20. 22:25 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: kiallitas, lanyom, MAKO, muveszet, unnep, valtozasok
