tegnap teljesen ötletszerűen karikáztam le a Marospartra, eredetileg a Gy cukiba készültem, egy ebéd utáni kávéval megpihenni, de aztán útközben gondoltam egyet, s irányt váltottam

ott aztán meg is ittam a papirpoharas kávémat a büfé árnyában

majd kerestem egy folyóparti pihenő helyet, előbb ültem a parton egy faágyon, majd észrevettem, beljebb, szinte elrejtve levelek közt egyet, és odahúzódtam

csakhogy jócskán elszédültem, igy vizszontesen,,

maradtam volna, de megijedtem..

mi van , ha.... s itt észre se vesznek majd...?!!!!

jobbnak láttam fölkelni és leülni egy padra ....(függőlegesen)

ott aztán valakivel jót elbeszélgettünk (s még tanácsokat is kaptam a szédülésre,..)

csak a felét láttam a "Rege a csodaszarvasról" c. táncjátéknak  a szabadtéri szinpadunkon - a "Makói muzsika" sorozat  záróelőadásaként:

FOTO4

kicsit fáztam is, éhes is voltam, hazajöttem szünetben, telefonálni is, közben el is telt az idő, nem mentem vissza (rövid is volt a szünet) ... úgy éreztem, nem veszitek sokat, mert ami szép és érték volt, az már az első részben is megmutatkozhatott, és az ismétlődéseket úgysem kedvelem. Pedig lehet, hogy nem is az volt, hogy felfelé ment az előadás ive? István ott lépett be az ősi történetbe Nimród, Attila után... bizonyára másképp, másnak, mint a szegedi szabadtéri sok vitát kavaró előadásában.

a zene eredetinek tűnt (a sámándobok, a doromb), de felvételről szólt, túlhangosítva, a táncegyüttes: a néptáncosok szépen ropták,  csak azt a diszletelemet, fent, középen, ami a két kivetitőn is látszott  még kezdés előtt - azt tudnám feledni!- A csodaszarvas - mint egy levadászott , lecsupaszított trófea. Szarvas helyett  csont. (meg volt jelenítve egy ügyes táncossal a szinpadon, node, szimbolikusan ez mégis olybá tűnt, mint maga az előadás, és a múlthoz való viszonya: ez lesz belőle... előbb-utóbb, ha csak megismételni akarjuk a múlt történeteit minden pluszjelentés, mának szólás és reflexió nélkül.

elsárgultak a levelek

ősz előtt a fán

felperzselte őket

a vadul tomboló nyár

gondolkozz el ezen

vajon érdemes-e...

ja, hogy ezt nem mi

döntjük el 

hogy felperzsel-e 

az élet

hogy előbb

halunk-e meg

mint illene...

...ez a cime a Magvető legújabb könyvének, mit lányom szerkesztett,

 s amiről a könyv forditójával együtt ma reggel az ATVben beszéltek,

 a Start plusz műsorvezetője kérdéseire válaszolva, aki főleg affölött nem tudott napirendre térni,

 FOTO

 hogy mennyire fiatalok  ők,

s a 70-es évek egyik idoljával, punk énekesével (Patti Smith-tel fogalkoznak, holott akkor még meg sem születtek... s ez a korszaka a most 50-eseknek lehet -szerinte - generációs élmény... (talán neki is? annyira lelkesen érintette a téma)

de aztán kiderült, hogy az önkeresés időszakáról szól az önéletrajzi könyv (s nem csak róla, hanem társáról, aki később fotóművésszé   lett     Robert Mapplethorpe    ), s az önkeresés épphogy a fiatalok örök sajátja, és azt az időt mutatja meg, amikor még minden lehet belőlük, övék az egész világ. csak meg kell szerezniök

FOTO

1 órával később tudtam megnézni, online , "élőben", az interneten... (jó, hogy láttam lányom...!kicsit a könyvhöz is kedvet kaptam) 

http://atv.hu/videotar/20120824_konyv_a_punk_keresztanyjarol

(itt már a vidotáron látható-hallható a 15 perces beszélgetés)

aliz2. :: 2012. aug. 24. 11:46 :: 9 komment :: Címkék: könyv, lányom, tévéműsor, zene

szöveg nélkül

(mgis: : "mikor  elindul a vonat,a szivem majdnem megszakad ..ÓÓÓ.)

ma - átutazóban - megkaptam az összes nyersképet az esküvőről Dvd-n, a tegnap emailon elküldött "kiglancolt" néhány mellé; és azt kell mondanom, hogy jobban tetszenek a "nyersek" - mert életszerűbbek, jobban emlékeztetnek a valóságra (vö. "életet kívánunk, valóságost, nyerset..." (Ady) - valójában a (video)film emlékezetet leginkább rá, amibe, egy részletébe sikerült -ugyancsak - belepislantanom... de csak oda kell kilyukadnunk, hogy a legigazibb az, amit mi őrzünk magunkban, az emlékezet vetíti a legszebb, és leghűbb képeket - ráadásul csak az lehet azonos a saját látószögünkkel..., ami mégis csak a legfontosabb, ha saját emlékeinkről van szó

de miért is akarunk mindig mindent megörökíteni? - "majd emlékezni jó lesz" ? - ahogy J. A. írta.

de mi már a jelenben is emlékezni akarunk sokszor (ez a jelen emléke - írtam is egyszer, még '69-ben egy novellát ezzel a címmel, egyetlen pillanatról, egyetlen találkozásról, amiben persze egyszerre volt benne múlt és jövő is - a nagy pillanatok persze mindig ilyenek, de már sokszor inkább a novella idéződik fel bennem, ahogy abban megírtam, mint maga a valóság... pedig mégis csak az volt az "igazi"!)

ugyanakkor vajon miért van vagy inkább volt? a képábrázolási tilalom, a fényképezés is egyes kultúrákban tilos, ma is - s egy ideje én is érzem, hogy nincs hozzá jogom, "ellopni " pillanatokat, amik a máséi (de hát fényképezőgép nélkül is meg lehet tenni..., pusztán azzal, hogy látok, mondjuk azt más nem...)

ma délután épp ilyeneken töprengtem, mikor vásárolni mentem, és a polgármesteri hivatal mellett haladtam el, mikor látom, menyasszonyt-vőlegényt fényképeznek a hivatal előtti parkban, de valami fura módon, ott ugrál körülöttük a fotós, egy videós, és még egy ember, aki minden felvétel közt odamegy hozzájuk, mutat valamit egy kis könyvből, vajon mit, közelebbről odanézek:hát egy fotóalbumot, aminek a képein magyarázza, hogy mikor hogy pózoljanak - valószínű a fotómodellek hajlékonyabbak lehettek, mert szegény testesebb ifjú párnak majd kitekeredett a dereka a nagy utánzási erőlködésben. Csak tudnám, hogy lesznek, maradhatnak így: önmaguk? Vagy az nem is számít?..

visszafelé jövet vonult egy másik esküvői menet, a vendégek sora mögött a  fúvószenekar fújta: mához egy hétre már nem leszek itt, elvisz a gyorsvonat engemet is...

lányomék pont egy hete esküdtek, igaz, nem itt, s hát egy hétre rá is csak 10 percre volt itt, a buszállomáson, átutazóban, (férje iskolai találkozójára menvén) - nem csoda, hogy órák óta a fotókat nézem..., még jó, hogy megkaptam őket! Hát erre is jók.

Meg hogy feltegyek ide még egy párat (remélve, hogy nem meritem azért ki teljesen a fotótárhelyem ) Vagy talán -lassanként már - külön blogot kellene csinálni az esküvőről?! (láttam már pár ilyet..., igaz, nem "örömanya" csinálta...:)

A képeket majd az akkorsmost blogomba teszem fel, ott alkalmasabb!

De ezeket a "kezdő";képeket - mivel feltettem nagynehezen - már itthagyom:

ezekhez a képhez oda kell hallani a kánon-t, meg odagondolni azokat a zeneiskolás éveket, amikhez ez is odatartozott. Jelen is voltak - a hátsó sorban látható is a képen - a zongoratanárnő "Márta néni" , a kamarazenekari vezető "Marika néni", az iskolaigazgató "Kati néni". És a - ma is - együttzenélő barátnő, aki este a vacsorán is játszott , bár el kellett menniük egy másik városba koncertet adni.

Azt hiszem az, hogy "a zene az kell" -és a zene örökké megmarad. S boldogitó élményként, nem hiába aranyozta be anno a ballagásukat is. S hogy olyan megható volt a belépő a polgármesteri hivatal hideg-rideg, csilláros termébe, ahhoz nagyban hozzájárultak ezek a tiszta , barokk dallamok, (meg a tiszta, szép emlékek.) Maradjon meg ez a szép, tiszta harmónia, tovább is (jóval,mint ameddig lejátszották)

 EZ már próza, amit az anyakönyvvezetőnő ad elő, de vajon mit is mondhat?...

A többi képet meg lásd az "akkorésmost" blogomon - mint a bejegyzés idejének most-ját... (ott alkalmasabb és egyszerűbb a fotók elhelyézese, és kattintással nagyban is látható - bocs. freeblog!)

aliz2. :: 2008. aug. 23. 21:10 :: 2 komment :: Címkék: emlekezes, film, fotók, kolteszet, lanyom

1962, Szeged (egyetem, kollégium), Makó(nyaralunk!)...

1962 volt az első teljes (polgári) év, amit "egyetemi hallgató"-ként töltöttem el... kis csalódással, de valószínű azért, mert túl nagyok voltak voltak a várakozásaim, és ahhoz képest "nem azt adott, amit vártam"... azt hiszem, hogy az volt az elhibázottság a választásomban, hogy én mindig is a művészetek iránt éreztem vonzalmat (hegedültem, -zenét szereztem, rajzoltam, szavaltam, s az egyetemi szakválasztásomban is az irodalom elsősorban mint "művészet"-i tárgy szerepelt, persze a bölcsészkar többnyire száraz tudományos óráin ebből semmi sem maradhatott - különösen a régi irodalom - történeti alapú - tanulmányozásában nem...) úgyhogy - elpalástolt, elbujtatott vágyam - a színművészeti főiskola irányába - titokban- pótlólag megkíséreltem valóra váltani, persze, többnyire csak annyira, hogy "utólag aztán ne tehessek magamnak szemrehányást...", de annyira nem "harcoltam érte"... nem is sikerült... most találtam egy borítékot , benne egy levelet Zürich, 1962.januári 20-keltezéssel, ("átutazóban Amsterdam és Nice között")a nagybátyám írta "Somló István művésznek" címezve, aki akkoriban a Vig színház igazgatója volt, gyerekkorukban egy házban laktak, és főleg apukámnak volt jóbarátja... , ebben egyáltalán nem protekciót  kér nekem, csak tanácsot, ill. meghallgatást... (de a levelet nem is adtam át! épp premier előtt volt, és telefonon , csak a titkárnőig jutottam, ami/aki megállitott...) Elgondolkodtat az ittmaradt s már átadhatatlan levél tartalma:..."az egyetlen értelem, talán, hogy próbáljunk kellemesen "átutazni" az életen át,. - S éppen erről van szó, amikor arra kérlek, tanácsold Julikát a jövőjét illetőleg. Ő Karcsi kislánya. S ehhez talán még csak annyit, mikor mint két éves baba a auschwitzi kirándulásról anyja hazahozta (ami valóban a csodával határos) azt hiszem, élete nagy áriáját elénekelvén belefáradt az életbe s évenként bevonul az idegszanatóriumba, hogy onnan "egészségesen elbocsássák, majd pár hónap múlva megint felvegyék. - Az a Tennesie Williams valóban a ma Shakespeareja. - Julika, úgy érzem, a gyermekem, s úgy érzem, oly kevesen vagyunk már életben azok közül, akik "összetartozunk", hogy neked sem közömbös. - Kérlek bölcs megfontolás alá venni tanácsodat: színésznő akar lenni, tehetségesnek érzi magát. Nem szeretném, hogy úgy utazzon át az életen, hogy rossz kupéban érezze magát. Kérlek hallgasd meg, és ítélkezz sorsa felett. Megbizom barátságodban és itéletedben. Barcsai és Zárdai utcai szeretettel.---" 

nem tudom, jó kupéban utaztam-e, (utazom-e).., nem tudom, jobb lett volna-e az a másik kupé...de már abban sem vagyok biztos, hogy menet közben nem lehet(ne) változtatni azokat a kupékat...azt hiszem részben (kis részben ) azt is tettem... , teszem... talán... Mindenesetre ez a vonat (a kupéival) nagyon nagyon gyorsan robog... 

(nem sikerült a felvételi, tán nem is nagyon akartam , hogy sikerüljön, a szinházzal, művészettel, kerültem(maradtam) közelebbi kapcsolatban - másképp, máskor, más formákban..., és később a bölcsészkari tanulmányokkal is megbarátkoztam...1962-es keltezéssel pár fotót találtam (sajnos noteszt, naptárt naplót nem - bár nagyon sok irásos dokumentomot: (alapos-gondos)egyetemi jegyzeteket!) Szeged közel volt, bár közlekedés szempontjából messzebb, mint manapság mikor fél óránként jár a busz Makó- Szeged közt, akkor csak egy ritkán járó vonat döcögött Újszeged és Makó közt... távoli állomásokkal... Kollégiumban laktam (a Hősök kapuja mellett, 2.évben 18-an(!) egy szobában (emlékszem, a közvetlenül mellettem alvó(s közben többnyire)horkoló évfolyamtárs, aki menyasszony is volt - távol a vőlegényétől - milyen pánikba esett a kubai válság kitörésekor, mert az akkor volt, ...(okt 14-28)... az atomháború kirobbanásának veszélye - ezekben a "hidegháborús" időszakokban nem is tűnt elképzelhetetlennek... okozott nekem is szorngásteli időket( ami akkor csitult, amikor, később, utazásaim során, személyesen tapasztalhattam, hogy mi van a (Kelet által ) rettegett Nyugaton, s viszont (ugyanúgy és feleslegesnek tűnően, egymást kioltva) a Nyugat által rettegett Keleten... de 62-ben még csak Makó és Szeged közt utazgattam... (hét közben félretéve a 40 fillért, hogy maradjon villamosjegyre a messzi állomásig (diákvasútbérletem volt) Nyaranként otthon "nyaraltam", a Maros parti strandon... Visszatekintve : szép idő volt... mindenestől... (a szegedi és a makói része is) (A "nyaralunk!" tudatos, játékos jelszava volt anyukámnak, amit egyetértően s vidáman átvettem, tényleg nem kellett elutaznunk "nyaralni", tudtuk nagyon is élvezni a "helybennyaralás" praktikus örömeit.

Ime, 1962 a fotóimon:

Szeged, 1962. április 

kollégiumi szobatársaimmal a Hősök 
Kapuja előtti padon...

a fotókat anyukám készitette, aki meglátogatott épp, Szegeden jártában)

fura , hogy mindenki mosolyog, csak én nem... ejnye!:( de anyu mosolyog a fotón, amit én csináltam, róla! 

a kollégium kapujában.... 

Makó, 1962. nyár

az udvarunk kapujában:

A KERTBEN

a Maros parti strandon, már szeptember elején... :

(s mindjárt kezdődik a 2. év Szegeden, az egyetemen)

találtam egy füzetet," Verseim" van ráirva , 1960-tól, s 1962-ből is egy pár... azt hiszem ezek alapján (is), hogy legpesszimistább korszakom ez volt...:(ideirok bizonyságul pár részletet belőle):

"...Telnek az évek. S utána kapkodunk. / Őrültként sírjuk vissza napjaink./ egyre csak a Nagy Idővel harcolunk./ És temetjük, feledjük vágyaink./ Velük együtt kicsit önmagunkat, és közben az ősz zenéje ringat."... (Hogy legyőzzük a halált... Makó, 1962. október 29.)

"...A világot nem tudom úgy látni, mint rég,/Mikor még azt hittem, nem csak ő örök,/ Hanem az is, -talán -, ki benn él s örül./ Felébredtem... S nem tudok már örülni sem./ Csak sírni, sírni, hangtalanul, magamnak,/ Nehogy megtudja más is, mi a bánatom." (Dekadens hangulatban. Szeged, 1962.december 30.)

(és most elárultam...) (ezt is...:)

ÉLET?

Örökkétartó előadás

A szereplők változnak, letűnnek,

A Halál tapsol - finálé nincsen

Csupán szüntelen színváltozás.

Szeged, 1962. december 30. (tan. szoba)

.... 

Harc a boldogságért

Ugye a többi ember boldog? /Csak te vagy bús , és nem./ S ugye a boldogság nem a földön jár?/ Te nem láttad még sose./Ugye aki boldog tud mégis lenni/Az szerény és igénytelen,/Azt nem többrevágyás hevíti,/Az nem érzi, hogy sorsa reménytelen,/Hogy véges, és emiatt boldogtalan.

Igen... Boldogan az tud élni csak,/Ki ilyen, Sorssal-kiegyezett.

Vagy mégsem? Adj választ nekem!/Te is! Te is! S mind, ti boldogok,/Nekem, ki boldogtalan vagyok.

 (Szeged 1962.december 30.)

Nos?(A választ most se tudom...) (2011-ben, s nem 19 hanem hanem 68 évesen) 

aliz2. :: 2011. aug. 23. 12:09 :: még nincsenek kommentek 
Kategóriák: fotó :: Címkék: anyu, egyetem, emlekek, irodalom, kapcsolatok, MAKÓ, Maros, SZEGED, szineszek, szinház

 már a második "makói muzsika" előadást hagyom ki! mi van velem?... Makón nincs túl sok program, nem is mindig kedvemre való, de eddig azért többnyire elmentem arra, ami van, és épp itthon és ráérek... a Makói muzsika rendezvényei évek óta, a szomszédomban, a Hagymaház szabadtéri szinpadán, csak átsétálni kell(ene)... igaz, már a plakátokon láttam , az idén nem vonz különösebben egy előadás sem , de azért... múlt hétvégén A Tenkes kapitánya táncjátékot hagytam ki, bár vettem rá egy jegyet aznap délig halasztva... egyszerűen nem volt kedvem, inditékom, elég volt a hirtelen hűvösebbé váló idővel lebeszéltetni magam (aztán, másnap kicsit bosszankodva értesültem róla, hogy milyen ragyogó táncelőadás volt!), tegnap meg ...már tudatosan nem mentem ki a Van aki forrón szereti musicalre...(tán mert én nem ...:), bár a film szórakoztató volt, emlékezetes is (tán épp ezt nem akartam összemosni egy másfajta élménnyel? Marilyn Monroe, Tony Curtis, Jack Lemmon hármasa tényleg feledhetetlen...)...még lesz jövő héten egy koncert a Star Wars filmzenéből... nem tudom, nem hiszem, arra elmegyek-e(?)

20-án a szokásos fúvószenekari koncertek... a szokásos művésztelepi kiállitás... (arra eddig még minden évben elmentem, lehet, hogy idén mégse?)

meg aztán... látok fotókat a Marosról, mostanság úgy néz ki, mint "a régi, szépidőkben"..., sekély  és homokszigete van...!!! 

 2 foto

le kellene menni oda is végre, előkeresni a fürdőruhám!

de még az új fürdőben se voltam, fürdőruhástul...

mindjárt vége a nyárnak

mindjárt vége az életnek

s csak ülök itt magamban....

mi ez a fokozódó érdektelenség bennem?... jaj, ne már!...

....hol az a fürdőruha?!!

....

aliz2. :: 2012. aug. 18. 8:08 :: 2 komment :: Címkék: elmélkedés, hagymaház, MAKÓ