szeretem vőm heti beszédeit péntek esténként a zoomon, bár elég rosszak a hangviszonyok, nagyon figyelni kell, néha kimaradnak szavak, szótagok

de így is

mindig van benne mához szóló, nekem szóló s lényeges

tegnap pl Mózes utolsó idejéről volt szó, amit a normális emberek emlékiratírással töltenek (Mózes ugyan nem, de fejben hasonlót csinál, mikor összegez)

nos én, tényleg afféle emlékiratokat írok, (ha nem is szabályosat) rájöttem, igaz , már több éve elkezdtem de mégis csak finis jelleggel, mégha a jelent is belepréselem, s nagyon picit a jövőt -de együtt

a zsidó tárgyú verseim  összegyűjtve is ezt teszem, (már vagy 800 oldal) a zsidó vagyok - ivri anochi (munka)cim is erre utal

minden benne van (igen, még a magyarságom is... mig vagyok - mig az vagyok, ami)

s a beszéld el gyerekeidnek vezérel engem is

az összekötni a nemzedékeket, de mennyire!

az ősökről írok és lányomról, unokámról, s én vagyok, lennék köztük a hid

és tényleg attól válik az élettörténetem  a sajátommá, ha elmesélem, s igy egyben másé is - lehet, így kap jelentést AZ ez vagyok én

.AZ önazonosságom. És az emlékezéseim (emlékcserepek) is... igy kapnak méltó helyet

És persze nincs, nem lehet vége...majd az utódok továbbírják, továbbviszik illetve szerencsére lányom máris teszi

Csak posta voltam --- én is...

a generációk láncolatában

igen, ez vigasz (is)

Köszönöm, Gyuri (a megerősitést, az egybehangzást) - az összekapcsolást a magassággal)

most vettem észre, hogy valahogy lemaradt a tényleges beszámolóm Sonkodi Rita kiállitásáról

(bár szót ejtettem az azt megelőző hely-problémákról, meg a követő kerti parti kávézásáról, de a lényeg kimaradt)

pedig én dehogy is hagytam ki, a képeket/

rengetegen voltunk, igy felosontam már a beszélgetés után, a partizás közepette a galériába és ott teljesen egyedül a képekkel elmélkedhettem... rajtuk..

----

a beszélgetés szerintem nem volt fenomenális,a mostani állandó művésztelepi  művészettörténészük nyomában se jár a korábbinak (Feledy Balázsnak)

kérdései nem voltak lényegre tapintóak, bár S Rita szerencsére önállóan és szabadon is beszélt...s ha hétköznapi dolgokat is, figyelemre méltóan

de pl megtanultam ezt a szakmai kifejezést, hogy lavirozott tussal készültek a rajzok, s bár nem fejtette ki, mi is az, később M Margitkától rákérdeztem...s már tudom

izgat ez a mód, ha nem is lehet javitani (sőt) bár R-nak olyan biztos keze van, hogy nincs is rá szüksége (emlékszem még mikor a rajztáborában belerajzolt a rajzaimba, minden babért elvéve tőlem, másodpercek alatt)

a  képek témája a vég, a halál, ami viszont számára egyáltalán nem borzongató, az élet részeként

édesanyja emlékére készitette a képeket, mintegy gyónásként, vallomásként - terápiaként

a képek alatti irodalmi szövegek, idézetek örzik gyerekkori irodalomrajongó szokását, mikor a feje fölött a falat tele rakta ilyen "üzenetekkel"  - én járuléknak érzem, ami inkább leszükit..a képei sokkal gazdagabbak s szabadabb utat engednének a nézői fantáziának, asszociációknak

megemliti Polcz Alaint a hospice mozgalommal kapcsolatban is,  s egyáltalán példaképeként (Szabó Magda mellett - lám, nekem ilyenjeim sincsenek) S Ritának mindennek és mindenkinek helye van...

ja, és hogy az arcoknak miért nincs, nekem se tűnt fel. mert itt és most nem ez a lényeg (s igy bárki is lehet az üres helyükön!)

(jut eszembe Rigó Béla egyetemi verséből Hova tetted az emberi arcot...S Rita képei most megválaszolnák)

ja, és szép ahogy szeretettel beszél édesapjáról (az én gimnáziumi iskolatársamról), Makóról, második vagy első? otthonáról, ahol a hétvégeket töltötte, imádott nagyszüleinél a hires , közkedvelt Sonkodi orvosházaspárnál (nagyanyja  anyu reumatológusa volt)), magáról a levéltárról, családias milliőjéről... a bordó faláról, (mi klappol képei feketéjéhez, szürkéjéhez) archiv foltóiról...

hogy úgy fest, ahogy él, és úgy él, hogy fest

persze tanit is, és itt találtam egy rokonvonást )végre): koncert, szinház, film, killitások is beleférnek a tanitásába.. mert a kultura egy--- és tág, s azt kell továbbadnunk

 Ilyen eseményeket többszörös okokból nem szabad kihagyni, mégha lóg is az eső lába, ami később meg is érkezik, meg szél van stb...annyi baj legyen.. odaértem utolsó percben..  igaz igy csak az első sorba, dühöngve ...Magyarné Jámbor Rozália kiállitására

Jámbor Rozi Tünde unokája, 

a nagymama nyitotta mega kiállitást , büszkén de azért nem elfogultan, az unoka meg szeretettel nézte- hallgatta

Pali az apja (akit tanítottam négy évig magyarra, 8olykor ó engem) méghozzá peripatetikusan, annyira intelligens volt, igazi , méltó irodalmi vitapartner... népes családja lett (kérdeztem is tőle, látva közelében egy kisebb-nagyobb csoportosulást,  mind tied, a nagyja, mondta, de képtelen voltam megjegyezni) az biztos hogy egy kisfiú az övé  aki hegedült a nyitón (még a mellettem ülő Tünde dédanya is megjegyezte hogy a másik Pali)..

egyébként irigyen megkérdeztem Tündétől, hogy hány leszármazottja is van,. 33 mondta némi gondolkozás után, Jó érzés ugye. az... hát hogyne lenne az (batikokon, irodalmon túl ez számit igazán - tudjuk)

(egyébként most poénosan azzal üdvözölt hogy megölelhetem.. (tudjuk miért )de mondtam, hogy én levontam már a következtetést, hogy a művészetet és a valóságot nem lehet keverni. De. Ja igen, ő bravurosan tudja, más szavakkal a fikciót, a képzeletet és a valóságot)

egyébként - elveim ellenére- véletlen sodródtam  a z első sorba, ráadásul Tünde mellé - de ahogy a z eseményen készült hivatalos fotókat elnézem, tényleg nem véletlenül szoktak összetéveszteni vele, ha nem is mint két tojás, de majdnem...

Rozi együtt járt Tündéhez kerámiázni a lányommal, emlékezett is rá, mondta, hogy látta is az Olimpiai játszótéren, csak nem volt biztos benne hogy ő (biztos ő volt)

a képei tiszteletreméltóak. Ragyogó szinekkel és éleslátással tárják elénk a Nagyváros kisérteteit...

jó szemmel veszi észre és adja tovább a jellegzetes  élményt...

 KIS  megbeszélés az interjú előtt

avagy IDILL