szeretem vőm heti beszédeit péntek esténként a zoomon, bár elég rosszak a hangviszonyok, nagyon figyelni kell, néha kimaradnak szavak, szótagok

de így is

mindig van benne mához szóló, nekem szóló s lényeges

tegnap pl Mózes utolsó idejéről volt szó, amit a normális emberek emlékiratírással töltenek (Mózes ugyan nem, de fejben hasonlót csinál, mikor összegez)

nos én, tényleg afféle emlékiratokat írok, (ha nem is szabályosat) rájöttem, igaz , már több éve elkezdtem de mégis csak finis jelleggel, mégha a jelent is belepréselem, s nagyon picit a jövőt -de együtt

a zsidó tárgyú verseim  összegyűjtve is ezt teszem, (már vagy 800 oldal) a zsidó vagyok - ivri anochi (munka)cim is erre utal

minden benne van (igen, még a magyarságom is... mig vagyok - mig az vagyok, ami)

s a beszéld el gyerekeidnek vezérel engem is

az összekötni a nemzedékeket, de mennyire!

az ősökről írok és lányomról, unokámról, s én vagyok, lennék köztük a hid

és tényleg attól válik az élettörténetem  a sajátommá, ha elmesélem, s igy egyben másé is - lehet, így kap jelentést AZ ez vagyok én

.AZ önazonosságom. És az emlékezéseim (emlékcserepek) is... igy kapnak méltó helyet

És persze nincs, nem lehet vége...majd az utódok továbbírják, továbbviszik illetve szerencsére lányom máris teszi

Csak posta voltam --- én is...

a generációk láncolatában

igen, ez vigasz (is)

Köszönöm, Gyuri (a megerősitést, az egybehangzást) - az összekapcsolást a magassággal)