hetek óta felfordulás az utcánkban.. szó szerint...előjele csak az volt, amikor kivágták az árnyat adó fákat (az ablakom előtt is)... az egész út újjárendezése, építése érdekében - amit hiátus után követett ez a mostani teljes felfordulás, ami elmondhatatlan piszokkal, porral, zajjal jár, most még vízlekapcsolással is...minden felsőfokon és követhetetlen logikával (ha egyáltalán van benne logika), mert úgy tűnik, amit egyik nap lerak(osgat)nak, azt másnap felszedik, afféle Kőműves Kelemenék módjára...(csak nem falaznak be senkit vigasztal lányom panaszomra -- de mit mondhatnék erre, úgy tűnik, hogy igen, bennünket, az itt akókat, hiszen teljesen bezárkózunk, "befalazzuk" mi magunkat...így is behallatszik és beszivárog minden... az erkélyeken , a redőnyökön ujjnyi vastag porréteg...mert mostanság pont a mi ablakaink előtt reszelik, csiszolják azokat a műköveket, amik sehogy se tudnak illeszkedni a falakhoz...

fogtam hát magam, és kivonultam a Marosra,

most nem is annyira a folyó miatt, hanem a jó levegőért áhítozva... a magas fák közé... pihenni ó

meg minden...

de aztán jó volt és nyugalmas

megfáradt emberként (mondogattam is magamban József Attila itt született sorait:

Egymás mellett fekszünk: a folyó meg én,
gyenge füvek alusznak a szívem alatt.

A folyó csöndes, nagy nyugalmat görget,
harmattá vált bennem a gond és teher;
se férfi, se gyerek, se magyar, se testvér,
csak megfáradt ember, aki itt hever.

 A békességet szétosztja az este,
meleg kenyeréből egy karaj vagyok,
pihen most az ég is, a nyugodt Marosra
s homlokomra kiülnek a csillagok.

azt már nem vártam meg,

de a békesség belém költözött

hazafelé mintha az erdei úton is

por csillogott volna,

a lemenő nap fényében ,

de ez már más volt, aranyló...

a tüdőm és a lelkem is kitisztult kint...

 és remélem, azért  előbb- utóbb szép lesz az utcánk is

(úgy tűnik , inkább utóbb... és addig még menekülni kell egy párszor...jó, hogy van hova...)

-----

most olvasom (aug.18):http://www.delmagyar.hu/mako_hirek/a_lakok_panaszkodnak_elzarva_erzik_magukat/2345701/

 

meleg van, de már a töltésen legurulva megérezni a folyó friss illatát...

ez nem változik! évtizedek óta ugyanaz. Jut eszembe, hogy van egy pár hónapos fotóm is, ami a strandon készült, 1943 augusztusában még (következő nyáron deportáltak, jó hogy előtte még megfordulhattam a Maroson)...aztán is de hányszor... és ahogy tekerem a biciklit, jut eszembe, amikor még nem volt meg ez az erdei műút, a töltés tetején baktattunk végig nagynénémmel a tűző napon (rajta mindig volt széleskarimájú szalmakalap - amit én nagyon ósdinak tartottam, de rajtam is lehetett azért valami fehér vászon-) ... volt úgy hogy az unokabátyám felrakott a biciklivázára, és közben ugratott (ma is azt teszi), de legtöbbször anyuval mentünk ki, biciklivel ő mindig csomagolt uzsonnát is előbb, pl főtt kukoricát konyharuhába tekerve!),amit alig győztem kivárni, meg rendbe is tette a lakást előbb...de én csak kajabáltam anyuuuu, mikor megyünk már le a strandra?...nem volt olyan nyári nap, amikor jó idő volt, hogy ne mentünk volna ki, (anyukámék Maroslátogató dinasztia voltak, remekül úsztak, anyu bajnok is, én is hamar megtanultam, s át is úszogattam hamarosan a Marost - ), gimista koromban a barátnőkkel mentünk ki..., egyetemistaként, ha itthon voltam, könyvek társaságában, kezdő tanárként, még a szeptemberi tanítási órák után is, kihasználni az utolsó jó napokat is -akkor volt a legszebb, legnyugodtabb, legsimogatóbb a Maros... menekvésként is , még beszippantani elraktározni a Maros illatát (ugyanazt , amit most is érzek) és a látványát... aztán jópár év szünet, kihagyás, elhanyagolt part, fürdési tilalom... Most már lehet újra szabályosan is fürödni!, és újjáéledt a part, öltözők, zuhanyozók büfé pavilon, stég, nomeg a kalandpark és drótkötélpálya csábítják az embereket... engem nem ezek vonzanak, "

csak" maga a folyó, a Maros... meg talán az emlékek... tán önmagam,- a régi itt is heverésző énjeimmel is -, ami talán legbelül ugyanúgy nem változott, mint a folyó, az örökös változásai(nk) ellenére sem...

itthon vagyok. partjai(nk) mellett...

tudom, valahol itt van az a pár hónapos is, az a tornászkodó kisiskolás, a barátkozó kamaszlány, a rajongó bakfis, a csinosnak tartott gimnazista, az olvasó-komoly,elmélyült egyetemista, a kissé  kiábrándult de azért jó dolgokért lelkesedő és lelkesítő tanár.... és szünet, és most itt , ez a 70-es öregasszony, elnehezülten, tétován botorkálva, a vizes homokban, pancsoló kisbabákat is nézegetve, hasonlítgatva saját unokájához, -ezek picit nagyobbak már,- ideképzelve őt is... majd... a partra, ahogy egyszer ő (a nagyanyja ) is itt ült...70 éve... már...

mert az élet folyik, mint a Maros

és örök...

"és örökké lesz nyár..."...

az ősi, az eredeti, az autentikus közös kincsünk, nagyon mélyre nyúl le bennünk, ahol megszűnnek a különbségek

furcsa? de igy van - pl a zenében is

(talán ezekre az ősi dolgokra kellene bizni a világbékét is?)

-----

ülök a Zenepavilonban , most egész elől, mert ott jutott hely, és így magam is a fakupola alatt , szinte egy térben a zenészekkel: az Ördögfű együttessel, akik ősi magyar népzenét adnak elő, ősi, nagyon egyszerű hangszereikkel.... és teljesen bevonnak...(hogy stílszerű legyek: mély húrokat pengetnek meg bennem is...)

bár húros hangszerük nincs is, két sámándob annál inkább, meg fúvós s főleg  doromb, és...valami levélféle? ami olyan magas, éles, fütyülős hangot ad ki, mint amit mi produkáltunk gyerekkorunkban fűszállal! mert ez a zene közel van ám a természethez is. A hangzásvilága is, ahhoz a zenéhez, ami a természetben van, az Érik a szőlőtől az Örömódáig...

A "megrakják a tüzet" - ami bennem régi nyáresti (továbbérzett és verselt: "belehalt a lángba öröktüzünk lángja...") emlékeket idéz - most ősi ritmusú örök ősi dallamként hangzik - kiderül, hogy találtak ezzel a dallammal sőt szöveggel teljesen egybehangzó indián dalt is! (mondom, hogy a mélyben, az ősiben egyek vagyunk valamennyien - emberek...)

meg mikor ilyen szöveget hallok, hát nincs benne a modern magyar irodalom is E.P.-re utalva?...vagy inkább fordítva, benne, a Harmonia celestisében ez a párhuzam:

"Minden ember édesapám

minden asszony édesanyám"

Minden egy... minden... minden...

persze nem tudom, valóban széttáncolták-e, gyanitom, igen, mert fergetegesen ropták az ir és modern tánc koreográfiái szerint a Coincidance táncosai a Grimm mesére - vagy 2 órán át. (bár a mese szerint minden éjjel - ezzel nem lehet vetekedni - s a mesebeli12 helyett 8 elvarázsolt királylány, de itt inkább mi, nézők voltunk "elvarázsolva"

a víztorony megreparálása, újjáfestése alkalmából meghirdettek városnézéseket is, onnan a magasból

nosza, nem hagyhatom ki az alkalmat, még nem láttam olyan magasból a szülővárosomat ...

igaz, hogy kicsit megtorpanok látva, hogy milyen kacskaringós és szűk a csigalépcső, ami felvezet.. és végeláthatatlan is, és épp mostanában vannak az erős forgószédüléseim, nem épp ezt írta fel rá az orvos

de vissza már nem fordulok, sőt, kezdem érteni a hegymászók fanatizmusát is, elindulva, hogy csakazértis felérek, ha nehézségek árán is (minél inkább szédülök, minél gyöngébb a lábam, annál inkább, annál elszántabban)

 és tényleg, hamarosan látom is a táblát felérve...

 csak ott szontyolodok el kitekintve a magasból, milyen kicsi ez a mi kisvárosunk...

 Budapestre költözött ismerősöm szinte falunak látja már... kis poros utcákkal

 nekem az tűnik szembe, hogy szinte csak a templomok magasodnak ki,

 a fehér református... közelében lakunk, de nem látom a tetőnket,

a katolikus, előtte a gimnáziumunk épülete jól felismerhető

és a Bérpalota kupolája is, innen jobban is látszik mennyire megrongált és javításra szoruló...

de pici ez az egész.

Pedig lentről olyan szétterültnek tűnik, és talán szebbnek is: (a Makovecz épületek magasak, mégse látszanak), és a rózsabokrok se... amiket lent még szemügyre vehettem közelről...

csak az ég van közelebb innen, meg úgy tűnik Jerusalem is... meg is jelölték a párkányon irányát, egy nagy J betűvel, a táblázaton

meg látjuk , "mindössze" 2020 km innen - légvonalban, persze -  úgy látszik duplán nem érvényes a mondás: messze van, mint Makó Jerusalemtől - nem csak mert Makó eredetileg egy ittas eltájolódó katona neve volt, hanem mert maga a város nincs is olyan messze...Jerusalemtől. Kár hogy nincs repterünk... ki kellene próbálni... odarepülni...

látom, van kicsit közelebb egy testvérvárosunk is Izraelben:

Kyryatjam (az "csak" 1900)

Brüsszel meg? Mindössze 1300...

 és még Makón is csak a belvárost ismerem, azt biciklizem folyton körbe körbe, tágítani kellene ezt a kört?...

vagy gondoljak inkább József Attila szívszaggató elköszönő szelíd szavaira, mikor mennie "kell"ett kis városából, elhagyva 18 évét (is):

(Van itt még néhány jó, idős komám,
Ölelő csöndje néhány öreg háznak:
Szeretlek, mint az álmodó a méhest.
Ó, itt a nyugalom zenél fülünkben,
Ha esténként békák harmónikáznak.
Nagyon szeretlek néhány jó komám.)

S már elhagyom tizennyolc évemet,
E kis vidéki várost elhagyom már.
Mert menni kell és én már meg se kérdem,
Hogy többet ér-e a rideg Öröklét,
Az egész világ kicsi városomnál.
Csak elhagyom tizennyolc évemet.

(node én már a hetvenediket is, vagy talán épp ezért nem csoda, ha hozzám nőtt ez a város: összenőttünk (?)... (és- mentünk?!)

kis városunkban egyetlen délutánra két KÉPkiállitásra is futotta. Igy van ez 40 fokos hőség és művésztelepi időszak idején...

a KÖNYV-KÉPEKet már délelőtt megnézhettem, a könyvtárban... hm... hm... nagyon kiváncsivá tett, vajon mit fog mondani róla Feledy Balázs, aki mindig remekül nyitja meg a makai kiállitásokat és agyakat, szemeket a képekre...

de előtte még megnyitotta a VÁROS-KÉPkiállitást, a Hagymaház aulájában, ahol olyan akusztikában hangzott fel hagulati nyitásként hegedűszó (trió)! hogy csuda (mint később megtudtam (mert picit elkéstem) Hacsaturjántól... de valami különleges , ritkaság ...(aztán is, a könyvtárban, de már népdalok...)

a Város-képek első pillantásra riasztóak: a szürke nagy felületek sivársága... a nagyváros otthontalansága (sehol egy ember, csak nagy, gépies térségek, épületkolosszusok... szó szerint embertelen... kérdi is régi osztálytársam a véleményem, mondom, akár a fényképek (csak erős nagyitásban...) de aztán revidiálok  (a megnyitó beszéd is hozzásegit, meg aztán a közelebbről szemlélés), mert van mindegyiken más is, a sivárságon túl, csak közelebb kell menni, és eldobni nagyvárosgyűlölő sommás előitéleteinket. Mert a szépség mindenhol ott van. És a poézis is. Csak meg kell látni, mert sokszor elrejtőzik, és parányi...

Közelebb kell menni... A festő: Szabó Ábel odarakta azt is, a látóhatár végébe.. (reményként?)

a könyvtárban - stilszerűen - a könyvképek vannak kiállitva. Ezek inkább tárgyak semmit grafikák... megvan rájuk a műszó, de most nem jut eszembe, hiába is magyarázta el (ragyogóan és lelkesen) Feledy Balázs ezt is.... a hegedűsök népdalai után

- még meg is forgatja az egyik különleges kiállitási könyv vagy kotta tárgyat, a művész Barabás (igen, a nagy festő leszármazottja!) engedélyével vagy akár anélkül is. De persze a művész nem tiltakozik. (egy évig nyomdában is volt, talán onnan a

könyvek különleges szeretete, újjáteremtése?... no és a zenéé?)...

engem lenyűgöznek az "újrahasznosított" , transzformált zongoraalkatrészek, és kottafedelek,

de leginkább a jól ismert József Attila idézet.

Egy darabig keresem a JAJ-t belőle, (a visszatükröződő fény elrabolta?) de aztán Roskó Gábor kisegit, ő egyből megtalálja. Nem hiába , ő is újjáteremtő grafikus művész (ő pl biciklivázakból csinált mostanság kiállitást)

Jó és

felszabadító látni a művészek szabadságát.

Jókor hív telefonon lányom. Kicsit őt is idevonom - a korlátlan szabadság jegyében - ha csak éterileg is....