gyuribácsiékhoz mentünk
minden vasárnap anyuval
ebédre, vendégségbe
gyuri bácsi anyu bátyja volt
átkeltünk az egész városon
hosszú volt az az út
a főtéren át a házukig
de derűs és bíztató
mert olyan otthonos
a szakácsnő főzött
nagynénim is tett-vett
mindig kedvesen
nagybátyám örült nekünk
a fiuk már kevésbé
jó ha két szót szólt hozzám
azt is fölényesen inkább
hiába volt unokabátyám
mert nagyfiú, már gimnazista
(én meg csak egy kis naiv fruska)
a barátai mindig beállítottak
csak úgy ebéd közben
de így tettek olykor nagybátyám
ügyfelei vagy ügyvédbojtárja
nemkülönben
nem volt egy szabad perce sem
az utcán is mindig
gondterhelten ment el mellettem
agya tele emberek ügyeivel
de ha észrevett, mindig bevitt
a közeli cukrászdába
süteményeket vett
s a zsebembe valahogy
mindig
pénzt csúsztatott
észrevétlen
hogy így segítsen
mindenki tisztelte
persze én is,
megilletődve
a rokonaim kedves, közkedvelt
emberek voltak a városban
de aztán jött 56
a fiúk már az egyetemen
belekeveredett valamibe
a forradalom alatt
mennie kellett úgy érezte
s később anyukája meg
hogy nem bírja ki nélküle
(44-ben sem adta oda
a szomszédoknak
vitte magával
a deportálásba)
hát itthagyva mindent
utánamentek
nem is sokára
emlékszem
nagybátyám még utoljára
kibiciklizett marosunk partjára
május eleji hóesésben
s mikor búcsúzni mentünk
hozzájuk legutoljára
egy nem vasárnap s este
a nagynéném az ajtóban
megsimogatta könnyes arcom,
s azt mondta, ne sírjak
találkozunk mi még, majd
ha nem is másnap
vele igen, valóban
évek múltán sokszor
s fiukkal is
vagy 56-szor
de nagybátyámmal már soha
belevakult, belepusztult
a kinti idegen
nem rászabott
világba….
anyu vigasztalhatatlanul siratta
egyetlen s szeretett bátyját
nekem még maradt két nagybátyám
anyám öccse Pesten és apámé távolabb
de itt a városban betölthetetlen maradt
a hiánya
számomra
is. …
jaj, Gyuri bácsi!
Gyuri bácsi…
ma is
hiányzik
ő is
mint már
minden rokon
a családfánk
alattunk levő
ágairól
