erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

gyuribácsiék

2016. június 22. - gond/ol/a

gyuribácsiékhoz mentünk

minden vasárnap anyuval

ebédre, vendégségbe

gyuri bácsi anyu bátyja volt

átkeltünk az egész városon

hosszú volt az az út

a főtéren át a házukig

de derűs és bíztató

mert olyan otthonos

a szakácsnő főzött

nagynénim is tett-vett

mindig kedvesen

nagybátyám örült nekünk

a fiuk már kevésbé

jó ha két szót szólt hozzám

azt is fölényesen inkább

hiába volt unokabátyám

mert nagyfiú, már gimnazista

(én meg csak egy kis naiv fruska)

a barátai mindig beállítottak

csak úgy ebéd közben

de így tettek olykor nagybátyám

ügyfelei vagy ügyvédbojtárja

nemkülönben

nem volt egy szabad perce sem

az utcán is mindig

gondterhelten ment el mellettem

agya tele emberek ügyeivel

de ha észrevett, mindig bevitt

a közeli cukrászdába

süteményeket vett

s a zsebembe valahogy

mindig

pénzt csúsztatott

észrevétlen

hogy így segítsen

 

mindenki tisztelte

persze én is,

megilletődve

 

a rokonaim kedves, közkedvelt

emberek voltak a városban

de aztán jött 56

a fiúk már az egyetemen

belekeveredett valamibe

a forradalom alatt

mennie kellett úgy érezte

s később anyukája meg

hogy nem bírja ki nélküle

(44-ben sem adta oda

a szomszédoknak

vitte magával

a deportálásba)

hát itthagyva mindent

utánamentek

nem is sokára

 

emlékszem

nagybátyám még utoljára

kibiciklizett marosunk partjára

május eleji hóesésben

s mikor búcsúzni mentünk

hozzájuk legutoljára

egy nem vasárnap s este

a nagynéném az ajtóban

megsimogatta könnyes arcom,

s azt mondta, ne sírjak

találkozunk mi még, majd

ha nem is másnap

 

vele igen, valóban

évek múltán sokszor

s fiukkal is

vagy 56-szor

de nagybátyámmal már soha

belevakult, belepusztult

a kinti idegen

nem rászabott

világba….

 

anyu vigasztalhatatlanul siratta

egyetlen s szeretett bátyját

nekem még maradt két nagybátyám

anyám öccse Pesten és apámé távolabb

de itt a városban betölthetetlen maradt

a hiánya 

számomra

is. …

 

jaj, Gyuri bácsi!

Gyuri bácsi…

ma is

hiányzik

 

ő is

mint már

minden rokon

 

a családfánk

alattunk levő

ágairól

 

a gyerekkor vége

 

 mikor hirtelen ötlettől vezérelve

egy nyári vakációs délután

hosszabb szünet után

becsöngettem S-ékhez

régi játszótársaimhoz

és apjuk a doktorúr

nyitott… ablakot

e rideg szavakkal:

mit óhajtasz

(a gyerekekhez jöttem (volna)

játszani), mint korábban mindig)

de egyből visszafordultam

természetesen

 

akkor ért véget

a gyerekkorom

pont

 

 

nem mese...

nem is tudom

meséltek-e nekem

kisgyerekként

azt tudom

hogy én a lányomnak

minden áldott nap

nem múlt el este

nélküle

sokszor magam

előbb altattam el vele

de kiskoromban

nekem biztos nem

mesélhettek

mégsem

anyám éjjel

nem is aludt

gyárban dolgozott

hogy életünket mentse

a lágerben

a halál torkából

ez volt az én

élet/halálmesém

a javából

és ezután

boldogan

élhettem volna

míg meg nem

halok

ha…

 

mikor már

olvasni tudtam

meséltem

magamnak

egy kedvencem

Andersen

rút kiskacsája volt

kit csúfoltak a többiek

holott gyönyörű

hattyúnak született

bár erről ő maga

sem tudott

s a kacsák sem

 

és volt egy mese

ugyanabban a könyvben

egy anyáról is

ki feláldozta magát

vagy csak szemevilágát

a gyerekéért

az illusztrációja

külön oldalon

a halál angyalával

iszonytató volt

mindig átlapoztam

oda se nézve

félelmemben

 

de az életemben

nem sikerült

az átlapozás

apám hiánya mögött

mindig ott állt

a halál angyala

az ágyamnál

 

nem mese ez

 

valóság

félre

 

 

mikor a

Svábhegyen

nyaraltam

kiskoromban

s anyám eljött értem

az üdülőbe

emlékszem

hason feküdtem

a fehér rácsos ágyon

(nemrég feküdtem vissza

mert előtte büntetésben voltam

a kinti mosdóban)

fejem felemeltem aztán le

és félre a párnán

se szó se beszéd

nem üdvözöltem anyám

nem viszonoztam

boldog mosolyát

hogy újra lát

ma se tudom miért

 

de azóta is gyötör a

lelkiismeret miatta

 

s még sok

viszonzatlanságomért

 

hiszen utána a pesti utcán

milyen finom főtt kukoricát

kaptam

 

ma is érzem orromban

az illatát

 

s a bántásaim miatti

megbánást

 

 megtört szívemben

a vizben

 

úszni is magamtól tanultam

 

még iskola előtt

persze a tempókat

megmutatták előbb

 

ma se értem

mért éreztem

mindig jobban

magam a vízben

mint a partokon

 

már lila volt az ajkam

és fogvacogtam

annyira fáztam

mégse tudtak kicsalni

a szárazföldre

órákon át se

 

később mindig

vonzott a mélység

át is úsztam a sodró

sebes folyót

árral dacolva

a túlsó partra

és vissza

diadalmaskodva

 

 

de a parttalan tenger

volt legotthonosabb nekem

még viharban is

hullámokban hányódni,

emelkedni-süllyedni föl-le

hiába is trombitáltak rám

a vízimentők kintről féltve

 

én bent

a tengerben

voltam otthon

és szabad

a szárazföldön

sosem

 

 

tán mert ott

gúzsba kötöttek

buta törvények

és nem ölelt úgy át

senki se

semmi se

mint ahogy

a vízben

a minden

 

 

rejtelmek/2

A halál

 

A születés kérdésén kívül

még egy volt

amivel zavarba

hozhattam anyám

 

és az a halál

 

amikor egy nyári vihar után

az erdőn túli strandról

villámok közt sárosan

és agyonázva félve

hazavergődtem

a nénikémmel

úgy 10évesen

 

elalvás előtt

vagy helyett?

reszketve

megkérdeztem

anyám

mi lesz velünk

ha meghalunk

 

hosszú hallgatás után

 

halk rekedt hangján

 

ezt hallottam csak:

 

hát ami mindenki mással.

 

Node mi lesz mindannyiunkkal?….

S főleg a halál után

 

Erre már nem jött

semmi válasz

 

csak a döbbent hallgatás

 

s azóta is 

a többi 

néma csönd

 

 

(azaz egyszer

évekkel

halála után

egy néma

de mosolyos

időtlen

üzenet

 

de ezt még

pontosabban

értelmeznem

kell

 

meg még sok

más

rejtelmet

 

azt hiszem

anyám

utólag felelni akart

s biztatóan

arra a

régi kérdésemre

mire az akkori válasza

neki se volt ínyére

és fájt neki

hogy nem is tud

mit mondani

s nem vigasztalni

 

ezért üzent

a halál után

s tán épp azt

hogy nincs is

halál

 

talán)

a születés rejtelmei

mikor erika

a szomszédból

ki nálam pár évvel

idősebb volt

mégis jócskán kicsi

de plusz évei

dölyfös birtokában

fölényesen

közölte velem

a mitsemtudó

naiv kicsivel

hogy a gyerek

az anyja hasából lesz…

elrémülve

s felháborodva

anyumhoz futottam

erikát mintegy beárulva

hogy képzeld mit mondott

ugye nem igaz ez?

Arra nem emlékszem

anyám mit mondott

talán semmit se

de azt hiszem

erikát nem védte meg

ellenben arra emlékszem

hogy ő korábban

valami születés előtti

idilli tejeskúttal etetett

(azaz itatott)

s megkérdezte mindig,

hogy jól választottam-e

hova jöjjek

még pontosabban

hova is hozzon

a gólya

 

furcsa módon ez egybeesik 

kicsit azzal

amit évek múlva

spirituális könyvekben olvastam

az életünk

születés előtti rejtelmeiről

mármint hogy mi választjuk ki

a szüleinket…

 

de a hasamon

már 31 éve

a császármetszés

vonala

egyértelműen

 

erikát igazolja

 

persze ettől még

rejtélyek

maradtak

bőven

nagymamaságomra is

álom és teljesülés

 

álom és teljesülés az időben

 

 

csak egy a baj az álmok teljesülésével

a keletkezésük és megvalósulások közt eltelt idő

 

s a személycsere

ha utódod teljesíti be

 

pedig neki mást kéne

álmodni is

megvalósitani is

útjaitok

rég elváltak már

 

csak a sors kacskaringósan

visszajár

 

és üzen

kicsit megkésve

de becsülettel

fizet

 

nem marad adósa

 

senkinek



végső soron



anyád álma mi is volt?

 

 

 

ha nagynehezen...

 

ha nagynehezen elindul

biciklijén a városába

(messzebbre

busszal vonattal

már nemigen)

csak tétovázik

merre is menjen

elindul valamerre

de útközben leszáll

nem tudja

hová tovább

menne erre is

arra is

postára?

(levele nincs

csak csekkek)

könyvtárba?

(könyv otthon is van

garmadával)

étterembe?

(ebédidő van,

ehetne)

boltba?

de inkább csak áll

tétován

mobiljába mélyed

de nem telefonál

csak ha őt hívják

nem akar zavarni

csak magát

főleg ez a téblábolás

hogy té s tova

és csak a dallama

zsong a fejében

e régi verssornak is

honnan való

már nem jut eszébe

szerelmes

lehetett

azt sejti

de csak a tétovasága

mi megmaradt

öregkorára is

(meg a vers

s zeneszeretet)

esik az eső

nem tesz ernyőt

feje fölé

mint régen

mikor frizuráját féltette

de már az sincs neki

s lehet, hogy azt se bánná

ha megfázna

akkor ki se kéne menni

napokig

enni épp tudna mit

hiszen most vásárolt be

a boltba

az előbb

csak bement….

étterembe nem.

oda nem volt kedve.

s hazafelé már

nyilegyenesen megy

a biciklivel

nem té s tová

s nem száll le

csak a kapuba

ha megérkezett

haza.

 

 

Junius 13

süti beállítások módosítása
Mobil